
Bécsben nem áll meg a közösségi közlekedés folyamatos fejlesztése. A
párhuzamosan futó villamosvonal-projektek közül ezúttal a messzi Dunántúlon
épülő 27-es villamost nézzük meg. Ezzel együtt az Aspern Nord néven létesülő
gigantikus intermodális csomópont és városközpont is most kezdi elnyerni
igazi formáját.
Bécsben a közösségi közlekedési projektek sosem állnak le, mindig van valami
aktuális fejlesztés tervezés vagy építés alatt. Jelenleg három aktív
villamos-projekt is fut, amelyek eltörpülnek az U2/U5 metróépítés volumenéhez
képest, de helyi viszonylatban legalább annyira fontosak lesznek. A 12-es és a
18-as villamosok a Dunán inneni hálózat bővítését szolgálják, míg a most
körüljárt 27-es önálló szakasza több mint 10 év után az első
villamosfejlesztés a Duna túloldalán.
Seestadt nevét a közlekedés iránt érdeklődők már régóta ismerik, hiszen a
várostervezés világszinten említhető mintapéldájaként a lakónegyedek építése
előtt évekkel megérkezett már ide a nagykapacitású közösségi közlekedés, az U2-es metróvonal 2013. októberében. Ezzel egyidőben kapta meg a 26-os villamos
is a hosszú keleti meghosszabbítását a Hausfeldstraße U2 állomásig. Ezen az
elmúlt évtizedben nem is változott semmi, csak közben Seestadtban kinőtt egy
komplett város a szántóföldön. Az itt lakók száma időközben átlépte a 15 ezret
és az építkezések nem álltak meg. Nem csak Seestadtban de a metrótól északra
található területeken is terjeszkedik a város, a Berresgasse mentén hatalmas
lakónegyedek épültek és a Heidjöchl negyedben is hasonlóak vannak tervben.
Ezek kiszolgálására és a metróhoz, illetve S-Bahnhoz közvetlen kapcsolatot
biztosítandó épül jelenleg a jövőbeli 27-es villamosvonal önálló szakasza.
(térképek: Wiener Linien)
Az idén, 2025 őszén megnyitásra kerülő vonal Strebersdorftól a 26-ossal végig párhuzamosan közlekedik
majd egészen a Prinzgasse megállóig, ahol a jobbra kanyarodás helyett
egyenesen megy majd tovább. A Berresgassét követve elér egy teljesen újonnan, a
szántóföldeken létesített nyomvonalat, amely körül majd csak később nőnek ki a
lakónegyedek. Ennek végén már el is értünk az Aspern Nord vasút- és
metróállomásig, a Seestadt északi oldalán. Amikor ezt az állomást több mint 10
éve megnyitották, még nehezen volt elképzelhető hogy mire kell itt majd ekkora
kapacitás. Ugyan még ma sem ért el idáig a lakóövezet, de már javában építik,
a Nelson-Mandela-Platz lesz az új városközpont az állomás előtti téren és itt
fordul majd a 27-es villamos is. A későbbi tervek szerint a 25-ös villamos is
elér majd idáig, amikor a mostani Aspern, Oberdorfstraße végállomásától a
Seestadton át meghosszabbítják.
Nem kapcsolódik szorosan a témához, de érdemes megemlíteni, hogy az U2-es 13
éve történt megnyitásakor már csupaszon megépített An den alten Schanzen
metróállomás is lassan kész van már, és új nevet is kapott: Oberes Hausfeldnek
fogják hívni, amikor megnyílik. Aki járt erre 10 évvel ezelőtt az emlékezhet
rá, hogy ezen állomás környékén ténylegesen csak szántóföldek voltak, ám ez a
kép mára szintén erősen megváltozott. Az itt létesült szintén hatalmas
lakónegyedek kiszolgálásához nagyon is szükség lesz a metróállomásra. A
bécsiek ismét megmutatják hogy hogy kell okosan előre gondolkodni a
várostervezés terén.
Kezdjük a vonal bejárását a vasút, metró, villamos, busz és minden egyéb közlekedési eszköz találkozási pontjánál, az Aspern Nord állomáson. Az épülő villamosvonal mentén jutunk majd el a 26-os vonalból való kiágazásig.

A metróállomás déli kijárata egyszer már ideiglenesen kész volt, de most a végleges tervek szerinti építkezések miatt ismét le van zárva és fel van túrva.

Az állomás előtti tér jelenleg nem használható, itt épül nemsokára a parkosított tér, busz- és villamosfordulóval.

Az új 27-es nyomvonala északról egy, kizárólag a villamosnak épített hídon át éri el a metróállomás déli oldalát. Itt már részben kész vannak a vágányok is.

A villamoshíd mellett egy gyalogos- és kerékpáros híd is van, amelyen át közvetlen átjutás lesz a 27-es felől az U2-es és az S-Bahn felé.

A villamosmegálló is jól halad, habár itt a vágányok még hiányoznak, a futurisztikus építészeti elemeket már felfedezhetjük.

A szándóföldek szélén kihúzott új nyomvonal kizárólag a villamosnak és a gyalogos- illetve bringás forgalomnak épül, itt autóval használható közút nem lesz.

Most itt ugyan még nyoma sincs, de a már körvonalazódó Schukowitzgasse villamosmegálló környékén is lakónegyedeket terveznek.

Az új pálya és a Hausfeldstraße kereszteződésénél közvetlenül nem lesz megálló, ezt kicsivel arrébb találjuk majd.

A Berresgasse északi oldala az elmúlt években épült be, előtte itt szántóföldek voltak. Az egészen mediterrán hangulatú lakóházak között csak sétálóutcák lesznek, a parkolást mélygarázsokkal oldják meg.

A ma a 26-os, később a 27-es által is kiszolgált Prinzgasse megállóból visszafelé tekintve egynesen halad majd a 27-es, jobbra most is jár a 26-os a Hausfeldstraße felé. A delta harmadik irányát is megépítették az operatív forgalomirányítást segítendően.
(fotók: Berky Dénes)
Berky Dénes