1996. február 4-én 5:10-kor Twickenham és Waterloo között, politikusok gyűrűjével övezve elindult az első olyan vonat, melyet egy pályáztatást követő szolgáltatási szerződés (franchise) keretében közlekedtetett egy magáncég. Az akkori szemlélet szerint az 1948-ban államosítással létrehozott British Rail (BR) nem volt elég hatékony a túlburjánzott igazgatóságok és a folyamatosan veszteséges működés következtében. A Margaret Thatcher fémjelezte két évtizedben a konglomerátumból mindent kiszerveztek és privatizáltak, ami nem szorosan a vasútüzemmel volt kapcsolatos. 1988-ban az állami SJ infrastrukturális és közlekedési részekre bontásával Svédország mutatta meg a jövő vasútjának irányát, bár egyes üzemeltetők később csődbe mentek. Ezen a példán felbátorodva a formálódó Európai Unió 91/440 számon kiadott egy direktívát, ami előírta a megkülönböztetésmentes pályahasználati hozzáférés biztosítását. 1990-ben John Major került hatalomra és a '92-es választásokat a választási programban szereplő, a BR monopóliumának eltörlését és a szolgáltatások fejlesztését célzó ígéretekkel nyerte meg.
1993. november 5-én elfogadták a Railways Act 1993 nevet kapott jogszabályt, aminek alapján kiírhatták az első pályázatokat és hamarosan meg is indult a South West Trains nevű franchise szolgáltatása. A kezdetben 25 területi franchise száma mára összeolvadásokkal 17-re csökkent. Ebben a rendszerben tisztán piaci alapon (open access) is indulhattak új vasúti szolgáltatók a franchise-kiírásokban le nem fedett viszonylatokra - ez a szegmens sosem lett zajos siker, egyes viszonylatokon például több sikertelen nekifutás is volt (ilyen küzdős viszonylat volt például a Wrexham & Shropshire vasút). Az „igazi magánok” közül az évek során a Hull Trains és a Grand Central tudott leginkább gyökeret verni, illetve az utóbbi években a Lumo - mindegyik az East Coast Mainline lefedettségi területén szolgáltat.
2024. november 28-án minden törvényhozási lépcsőt végigjárva hatályba lépett a brit vasúti személyszállítást új alapokra helyező jogszabály, amely egy közel három évtizedes korszakot zár le. A jogászoktól Passenger Railway Services (Public Ownership) Act 2024 nevet kapott újabb jogforrás elrendelte a 2025-től lejáró szerződések megszüntetését és egy állami tulajdonú személyszállítóra ruházását, amely ismét a szolgáltatások javítását megígérő választási programpontból nőtte ki magát. 2020 óta egyes esetekben a központi költségvetés téríti a bevételkiesést a franchise-tulajdonosoknak, amennyiben annak oka az utasszámok drasztikus visszaesése. Pikáns részlet, hogy az államosítási jogszabály megalkotását közlekedési miniszterként végigkísérő Louise Haigh másnap lemondott, mivel még 2013-ban hamis tanúvallomást tett egy őt ért lopási ügyben.
2024. november 28-án minden törvényhozási lépcsőt végigjárva hatályba lépett a brit vasúti személyszállítást új alapokra helyező jogszabály, amely egy közel három évtizedes korszakot zár le. A jogászoktól Passenger Railway Services (Public Ownership) Act 2024 nevet kapott újabb jogforrás elrendelte a 2025-től lejáró szerződések megszüntetését és egy állami tulajdonú személyszállítóra ruházását, amely ismét a szolgáltatások javítását megígérő választási programpontból nőtte ki magát. 2020 óta egyes esetekben a központi költségvetés téríti a bevételkiesést a franchise-tulajdonosoknak, amennyiben annak oka az utasszámok drasztikus visszaesése. Pikáns részlet, hogy az államosítási jogszabály megalkotását közlekedési miniszterként végigkísérő Louise Haigh másnap lemondott, mivel még 2013-ban hamis tanúvallomást tett egy őt ért lopási ügyben.
Az államosított franchise nem annyira új keletű, már 2018 közepe óta a közlekedési minisztériumhoz tartozó DfT Operator megbízásából közlekedik a belső szolgáltató LNER a InterCity East Coast franchise keretében. Az új jogalap szerinti első visszaállamosításra 2025. május 28-án, a skót FirstGroup és a hongkongi MTR által üzemeltetett South Western franchise kifutásával kerül sor, ezt követi majd júlus 20-án a Trenitalia érdekeltségű Essex Thameside, utolsóként a(z elvileg) 2032-ben lejáró szerződések térnek majd vissza a DfT Operator kezelésébe. Az ígéretek szerint ezzel évi 150 millió fontot takarítanak meg (évente közel 27 milliárdot költenek vasútra…), de eközben a felügyelt jegyárakat 4,6%-kal megemelték a 2025-ös büdzsé elfogadásakor. Ez komoly vitás pont lehet a közvéleményben, hiszen a szolgáltatási szint mellett a másik, nyíltan talán nem is mindig kimondott elvárás a magas jegyárak letörése lenne - a kérdés tehát végső soron a szokásos: vajon egy állami vagy egy magánszolgáltató tud olcsóbban üzemelni és ki tudja/akarja ezt az utasoknak továbbadni?
Logikus lépés ezután, hogy a biztos bevételt jelentő közszolgáltatásból kiszoruló magánvállalkozások szeretnének továbbra is profitot termelni, ezért a szabad piac felé fordulnak. Ennek első jele, hogy a FirstGroup 14 ötkocsis AT300-as távolsági motorvonatot rendelt a Hull Trains és Lumo neveket viselő piaci alapú szolgáltatásai számára. A szerelvények vegyesen készülnek majd tisztán elektromos és bimodális hajtással a két szolgáltatás részére, így egyelőre csak a flottanövekedés ténye nyilvános, a gyártást a Durham megyei Newton Aycliffe üzemben végzik majd. Mi sem bizonyítja, hogy ez egy kifejezetten fontos megrendelés, hogy Sir Keir Starmer miniszterelnök személyesen vett részt az 500 millió fontos szerződés aláírásán. A járműveket hivatalosan az Angel Trains tulajdonolja majd és lízing keretében kerülnek az üzemeltetőhöz. A 2027-ben forgalomba álló szerelvények nem csak a jelenleg is kiszolgált viszonylatokat fogják sűríteni, hanem lehetőséget biztosítanak újabbak nyitására is. Az egyik ilyen a 2028 májusától tervezett Carmarthen-London, amelyet a Lumo márkanév alatt szolgálnának ki.
2019 decembere óta üzemelő Hull Trains nevű szolgáltatás keretében 802/3 sorozatú, bimodális motorvonatokat használnak, melyeknek Paragon elnevezést adtak
A Lumo egy 2021 októberében indult „fapados” távolsági szolgáltatás, ahol nincs első osztály és 327 helyett 402 ülőhely van a csak felsővezetékes 803-as sorozat fedélzetén
(fotók: Hitachi Rail)
(fotók: Hitachi Rail)
Opcióként további 13 ötkocsis kompozíciót is lekötöttek, hogy a második fázisként tervezett sűrítések igényét is lefedhessék. Ilyenek lennének az új London–Rochdale, Eccles–Manchester és London–Paignton viszonylatok, a Glasgow és Edinburgh közötti hosszabbítás a Lumo és egy új London–Sheffield viszonylat a Hull Trains márkanév alatt (érdekesség: a Glasgow–Edinburgh távolsági viszonylatól az East Coast franchise már a decemberi menetrendváltással kivonul, igaz, mostanra már csak napi két vonatpárral maradtak ezen a szakaszon). Erre is 500 millió font az előirányzott keretöszeg, a gyártási határidő viszont nem ismert, de a járatengedélyek sikerességéhez kötött.
Adorján Péter, Magyarics Zoltán
