2024. 10. 04.

Október 10-től kicsit jobb lesz

Korábban elképzelhetelenül hangzó módon közös online sajtótájékoztatót tartott az ÖBB és a WESTbahn 10:30-as kezdettel a Weststrecke állapotával kapcsolatban. Az állami szolgáltató oldaláról a személyszállítási vezérigazgató Sabine Stock, a versenytárs részéről az ügyvezető Thomas Posch állt a pult mögé.




A mindössze fél órás program során gyakorlatilag csak a menetrendi változásokról volt szó, amit külön ki is emeltek. Itt Stock asszony kiemelte, hogy az osztrák hálózat legfontosabb vasútja szenvedett olyan károkat, melyek kijavítására jelenleg senki nem mer határidőt mondani. A pályás kollégák a nap huszonnégy órájában dolgoznak a károk felmérésén, valamint az alkatrészek és a berendezések pótlásán, ami az évszázados árvíz tekintetében nem meglepő. Nehezíti a feladatot, hogy a 12 éve üzembe helyezett nagysebességű pálya elemei a technológiai fejlődés következtében mára részben elérhetetlenné váltak.

Sabine Stock szemléletesen jellemezte a helyzetet: Ausztria fő ütőere túlélt egy nagy infarktust, az állapot napról-napra lesz stabilabb. Viszont mostanra csak a régi, hegyen átvezető Westbahn lett járhatóvá téve mindkét vágányával. Ez továbbra sem elegendő ahhoz, hogy a korábbi menetrendi kínálatot fenntartsák, de kapacitásban már 90%-ot tudnak biztosítani. A vezérigazgató asszony külön elnézést kért, amiért a Scotty az utóbbi hetekben adatainak megbízhatósága sokat csökkent, de ez a hatalmas adatbázis folyamatos kézi módosítása miatt elkerülhetetlen volt. Thomas Posch kiemelte, hogy mindkét cég egyetlen célt tartott szem előtt az utóbbi hetekben: az utasoknak meg kell bízniuk a vasútban. Mindent megtettek és továbbra is megtesznek, hogy az összes elérhető járművel szolgáltassanak és ezáltal a mobilitási igényeket kiszolgálják.

A Neue Weststrecke több alagútja megtelt vízzel és sárral, a legrosszabb állapotban az Atzenbrugger Tunnel van, amit 2 méter mély víz töltött fel és gyakorlatilag minden megsemmisült benne

A rövid időtartam miatt leginkább a távolsági forgalomra koncentráltak a tájékoztatásban, viszont ez érinti a legtöbb utast. A 2024. október 10-i üzemkezdettől már óránként két-két vonatot tudnak közlekedtetni a társaságok, a menetrendeket pedig St. Pöltenbe érkezéshez optimalizálták. Ez azt jelenti, hogy Bécsből korábban indulnak a vonatok, hogy kompenzálják a régi pálya miatti többlet menetidőt.
  • Wien Hauptbahnhofról railjet vonatnemben közlekedő vonat indul minden óra 28. percében Salzburgig
  • Wien Hauptbahnhofról railjet xpress vonatnemben közlekedő vonat indul minden óra 57. percében Salzburgon át Tirol vagy München felé
  • Wien Westbahnhofról WESTbahn vonatnemben közlekedő vonat indul minden óra 15. percében Salzburgba
  • Wien Westbahnhofról WESTbahn vonatnemben közlekedő vonat indul minden óra 45. percében Innsbruckba vagy Münchenbe
Mindkét szolgáltató esetében nagyjából fél órával hosszabbak mindkét irányban a menetidők St. Pölten és Bécs között, mint az áradás előtt voltak. Továbbra is erősen ajánlott a helyfoglalás, mivel az igények meghaladják a lehetőségeket. A kölcsönös jegyelfogadás október 9-én üzemzárással véget ér, utána már csak a saját kiállítású jegyeket fogadják el.

Nemzetközi forgalomban továbbra is jelentős korlátozásokat kell elszenvedniük az utasoknak, mivel a Passau felől érkező vagy arra távozó vonatok jellemzően csak Linz állomásig közlekednek. Kivételt képeznek a 92, 94 és 20, ellenirányban a 27 és 229 vonatszámú ICE-k, melyek Bécsben végállomásoznak. Budapest felől és felé a megszokott időpontokban közlekednek a nemezetközi vonatok, de Bécsben mindenképpen át kell szállni. Éjszakai forgalomban október 10-től újra teljes útvonalon közlekedik az EN 406/407 Chopin vonatpár, október 11-től az NJ 40468/40425 számú brüsszeli közvetlen kocsik is közlekednek.

Mivel Tullnerfeld állomás továbbra is víz alatt áll és a folyamatos esőzések miatt nem igazán tudják elszivattyúzni a vizet, az összes itteni regionális vonat helyett pótlóbuszok közlekednek. A teherszállítás számára jelenleg a megszokott kapacitások felét tudják kínálni, de azt is csak időbeli korlátozásokkal.

A régi Westbahn vonalán a kapacitás biztosítása, a Duna völgyében a még mindig magas vízállás miatt kell buszra szállni
(képek: ÖBB)

A következő nagy bejelentésre október 16-án lehet számítani, amikor az újraírt 2024/2025-ös éves menetrendet mutatják be, illetve párhuzamosan megkezdődik a menetjegyek értékesítése is.

Adorján Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.