2024. 10. 02.

Tartományi színekbe öltözik az S-Bahn

Újabb fázisába lépett a müncheni S-Bahn járműveinek megújítását célzó program megvalósítása, aminek egy apró, de fontos részletét mutatták be a berlini vásárvárosban.





Az idei InnoTrans keretében a Siemens takarékon hagyta a lángot, mintha ez is csak egy kötelező program lenne számukra, amit a kiállított járművek is csak fokoztak. A Mireo és a Vectron sokadik alváltozata már a leltári darab kategóriába csúszott, a Velaro egyiptomi verziója is inkább a műszaki részleteivel tudott érdeklődőket vonzani. A legutóbbi nagy tendergyőzelmet jelentő müncheni S-Bahn-motorvonat fejmoduljának makettje viszont a beltéri stand közepét foglalta el és hátulról belépve a cégcsoport kapcsolódó termékeit mutatta be.

Még a korábbi elképzelések alapján gyártották a stand fő vonzerejét biztosító makettet
(fotó: Adorján Péter)

A tavaly augusztusban odaítélt szerződés óta még nem telt el annyi idő, hogy járművet láthassunk, emiatt megelégedtünk a makettel is. Bár a korábban látott ezüstös dizájn elengedése nem is feltétlenül rossz döntés, arra valószínűleg kevesen számítottak, hogy más tartományokhoz hasonlóan a megrendelő egy teljesen új arculatot jelent be. A hivatalos közleményben Bahnland Bayern-Blau névvel illetett mintázat a bajor zászló színeit használja, ami a tartományi kormányzatot ismerve elég késői reagálásnak tűnik.

A formavilág nem változik, de a vezetőfülkénél mindenképpen kék színt kap majd a jármű, ami a jellemző rombuszos mintával „úszik át” a fehér oldalfalra. Az ajtók a kontrasztra vonatkozó előírások miatt feketésszürke színt kapnak, de az ablakok feletti kiegészítő fehér piktogramokat kék alapra helyezik. Ez meglehetősen hasonló lesz ahhoz, amit már Stuttgartban is láthatunk. Az ajtók felett a szerelvény teljes hosszában végigfut majd egy LED-csík, amely a viszonylatjelzés színét tükrözi és ezzel is segíti az utasokat, ha a minden ajtó felett megtalálható kijelző nem lenne elegendő. A motorvonat orrán az S-Bahn-logó is helyet kap, ezzel egyértelművé téve a peronon várakozók számára a szolgáltatást.

A végleges megjelenést Heiko Büttner, az S-Bahn München üzletvezetője; Christian Bernreiter, Bajorország közlekedési minisztere; Karl Blaim, a Siemens Mobility pénzügyi vezérigazgatója és Bärbel Fuchs, a BEG ügyvezetője mutatták be
(fotó: Siemens Mobility)

A gyártás megkezdését a Siemens 2025-re tervezi, ezzel jó esetben 2027-re már forgalomba is állítható az első egység.

Adorján Péter