2024. 10. 11.

Átadták az utolsót

Teljessé vált a České dráhy által bérelt Vectron-flotta az utolsó darab átadásával, ami több szempontból is szükséges lépés a cseh állami vasút számára. Búcsúzó sorozatokat és később átalakuló szerelvényeket is magával von a menetrendváltástól a forgalomba állítás ténye.





Hivatalosan is átvette 2024. október 8-án az ötvenedik Vectron MS típusú mozdonyát, melyet a pozsonyi bejegyzésű Rolling Stock Lease s.r.o. bocsátott rendelkezésre. A 2021 óta tartó együttműködés eredményeként már rendelkeznek annyi korszerű vontatójárművel, hogy nem jelent problémát a nemzetközi irányok kiszolgálása sem ilyen mozdonyokkal. A ČD céljainak elérésében fontos szerepet játszanak ezek a gépek, mivel hazai pályán is kötelezővé válik januártól az ETCS használata és nem minden most még futó sorozat esetében találták gazdaságilag indokolhatónak a fedélzeti berendezések beszerelését.

Jiří Ješeta, a ČD személyszállítási igazgatója az átadáson elmondta, hogy a 151-es Banán és 371-es Bastard mellett a gyakorlatilag már csak Budapest felé használt 380-as Messerschmitt mozdonyok kiváltása elkerülhetetlen – utóbbiak Magyarországon 10 éve álltak forgalomba. A megbízhatóságról sokat elmond, hogy a 2024/2025-ös menetrendben maponta 49 darab forgalmba adásával számolnak, melyek összesen 47 ezer kilométert kell teljesítsenek. Tibor Čunderlík, az RSL igazgatója elmondta, hogy a 2021-ben átadott mozdonyok között már vannak, amelyek az 1 millió kilométert is megfutották már, ami kifejezetten intenzív használatot mutat.

Az ötvenedik darab a 91 80 6193 028-8 D-RAILL pályaszámot és a Honzik 50 nevet kapta. Eközben az első tíz bérelt mozdony is szép lassan átkerül a ČD tulajdonába a VÚŽ-zsal közösen használt 193 902 mellé.

A tábla mögött középen Jiří Ješeta és Tibor Čunderlík

A cseh vasút ezzel együtt már 61 Vectron-nal rendelkezik és az InnoTrans keretében megismert ComfortJet szerelvényekhez rendelt 230 km/h végsebességű verziót 2026-tól tervezik forgalomba állítani. Viszont az október elején megkezdett nemzetközi próbaüzem után 2025 folyamán már menetrend szerinti forgalomban kívánják az összeállítást közlekedtetni a Vindobona-vonatokon, bár még csak 200-as sebességre képes mozdonyokkal.

Adorján Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.