2024. 09. 15.

11. Tram-EM – harmadszor is Budapest a legjobb

Több szempontból is szokatlan, de minden pillanatában érdekes esemény lett a 2024. szeptember 14-én, Frankfurt am Mainban megrendezett TRAM-EM, avagy a villamosvezetők Európa-bajnoksága. Az Európai Unió pénzügyi fővárosának közlekedési vállalata mindent megtett, hogy egy emlékezetes versenyt rendezzen.




Hónapokon át tartó előkészítés eredményét láthattuk Frankfurtban megvalósulni és a városban járva szinte mindenhol promótálták is a villamosvezetők 11. alkalommal megrendezett Európa-bajnokságát, ahol a helyi cég természetesen nyerni szeretett volna. 21 európai ország 26 csapata mutathatta meg a képességeit legjobb járművezetői révén a Willy-Brandt-Platzon kialakított pályán, ahol rögtön két új versenyszám is bemutatkozott.

Előző nap délután már javában zajlott a verseny előkészítése, amihez a villamosokat a Karmeliterkloster felől érkezve parkolták le a Weißfrauenstraßéban. Ennek előnye volt, hogy teljes alakos képeket lehetett készíteni róluk.

A versenyzők először a 230-as pályaszámú, 2004-ben gyártott Bombardier Flexity Classic vezetőfülkéiben kellett helyet foglaljanak. Jól látható a villamos orrán a Stop & Go nevet kapott feladathoz szükséges szerkezet.

A másik jármű szintén a legnagyobb darabszámú S sorozatból került ki: a 237-est 2005-ben gyártották

Ezek a villamosok kétirányúak, 30 méter hosszúak, 2,4 méter szélesek és oldalanként három ajtópárral rendelkeznek. Mivel a gyárilag NGT6 néven hivatkozott típus csak részben alacsonypadlós, az ajtók elrendezése jelentősen eltér a budapesti típusokétól. A vezetőfülke viszont kifejezetten nagy, a villamos orrának behúzott részét teljesen elfoglalja.

A résztvevőknek ugyanezen a napon nyílt lehetőségük a típus kezelésének és viselkedésének megismerésére a Betriebshof Ost területén. Az egész napos eligazítás és gyakorlás után különjárattal juttatták el a csapatokat a Hanauer Landstraßén található hotelből a díszvacsora helyszínére, melynek a városháza épületében található Kaisersaal adott helyet.

A csapatokat szállító különjárat a Börneplatz/Stoltzestraße megállóban egyedüliként haladhatott egyenesen a belváros felé

Szombat reggel kilenc órakor már újra a helyszínen jártunk, hogy a készre épített pályát megtekintsük. Viszonylag hűvös, 10-12 fokos levegő fogadta a nagyérdeműt, ami a Majna közelsége és a sűrű beépítés miatt árnyékban nem volt annyira kellemes. A nap folyamán az időjárás változatos, de esőtől mentes volt: időszakonként felhők takarták el a napot, így a pulóver mindenképpen szükséges viselet volt. Délutánra 15-17 fokig kúszott a higany.

A magyar csapat kilenckor már a pályát tanulmányozta, hogy minél több pontot gyűjthessenek.
A csapatok városait egy Hessenre jellemző alakú táblára nyomtatták, ez a szürke kancsó a Bembel nevet viseli.

Eközben a VGF dolgozói az utolsó próbaversenyeket abszolválták, amikkel a finomhangolásokat végezték el

Tampere csapata még a nézők érkezése előtt elkezdett melegíteni

A hivatalos program 10-kor kezdődött a megnyitóbeszédekkel, melyet a színpaddal átellenben egy kivetítőn is lehetett nézni. Mivel a korábbi versenyekhez képest kis területen rendezték meg az eseményt, a hangosításra sem lehetett panasz.

A színpadon Thomas Raasch, 2013 óta a VGF pénzügyi vezérigazgatója; Kerstin Jerchel, 2023 óta a VGF ügyvezetője; Wolfgang Siefert, 2023 óta Frankfurt am Main mobilitásért felelős tanácsnoka és Steffen Popp, a 25 évnyi rádiós múlttal is rendelkező műsorvezető köszöntötték a megjelenteket

A feladatok bemutatását követően 11-kor elindulhatott a verseny, melyet a szokásoknak megfelelően a rendezők és az előző évi győztes nyitott. Az előző napi sorsoláson Budapest a 8. startpozíciót kapta, így az első körben teljesítő Schneider Kriszitnának lehetősége volt néhány kört megfigyelni.

A feladatok idén a következőek voltak:
  • Stop & Go: A villamos elejére szerelt, színültig töltött edényből három elindulás és megállás során minél kevesebb víz távozzon (500 pont)
  • Célfékezés: Irányváltás után letakart sebességmérő mellett 20 km/h sebességre gyorsítani, majd a fékerőt úgy beállítani, hogy a villamos minél közelebb álljon meg a Stop táblához (500 pont)
  • Billiárd: Az állványra szerelt dákót úgy meglökni, hogy a golyó minél magasabb pontszámú csíkban álljon meg (500 pont)
  • Vészfékezés: A mért szakaszig legalább 25 km/h sebességet elérni, majd a pirosra váltó lámpára vészfékezést alkalmazni (500 pont)
  • Tökéletes megállás: A második ajtóval a peront jelképező céltábla közepénél megállni, amit természetesen minden alkalommal némileg arrébb mozgatnak a bírók (500 pont)
  • Figyelemteszt: A pálya mellett öt kijelzőn tűntek fel jelzésképek, melyeket meg kellett jegyezni és egy táblára felhelyezni. A helyes pozíciójú jelzéskép 100, a nem helyes pozíciójú 50 pontot ért. (500 pont)
  • Természetesen eközben az időt is mérik, amire további pontokat osztanak.

Frankfurtot képviselve Jennifer Gebel ült elsőként a jól ismert típus ülésébe, végeredményben összesen 700 ponttal zárva

Nagyjából fél óra elteltével került sor Budapest első futamára, amely szépnek számító eredménnyel ért véget.

A 15 éves tapasztalattal rendelkező Schneider Krisztina ülhetett be a vezetőülésbe, hogy minél kevesebb vizet lötyögtesen ki az első feladat során

Gyorsítás közben kellett megjegyezni a második jelzésképet, ez itt a kötelezően alapállásba állítandó váltóra figyelmeztet

A célfékezés során minden kezelőszervet el kell engedni

Ugyan a billiárd során a dákó előtt sikerült megállni…

…energikus futás után már a másik villamossal folytatódott a futam

A vészfékezésnél a közepes eredmény jónak számított a nap során

A pontos megállásnál a közvetítés során nem volt egyértelmű, hogy hány megállás volt a tábla mellett elhaladva

A jelzésképek felidézése senkinek sem ment egyszerűen

Célba érés után Varga Zoltánnal, a csapat vezetőjével beszélték át a tapasztaltakat

Krisztina teljesítménye a második helyre kvalifikálta Budapestet, Brüsszel és Stockholm közé. Ekkor még nagy pontkülönbség mutatkozott a mezőny elején.

Mivel a tér maga szűk és ehhez képest sok a gyalogos, a villamosok normál üzemnapokon is legfeljebb 15 km/h-val közlekedhetnek. Természetesen ekkora tömeg nagyon ritkán adódik itt.

A szervezők nem csak egy versenyt akartak rendezni, hanem mellette a családok számára is programot biztosítani. Ehhez a Gallusanlage parkos részén különböző játékok közül választhattak a gyerekek.

A szünetben az Opera gyerekkórusa lépett föl a színpadon

Akinek szerencséje volt, találkozhatott Bahnbabóval, Frankfurt leghíresebb villamosvezetőjével, a hamarosan nyugdíjba menő Peter Wirth-tel is.

Bár az első futam nagyjából fél órás csúszásba került a meghirdetett programhoz képest, maradt idő egy rövid ebédszünetre. Erre kifejezetten szükségük volt a versenyzőknek, akiknek a Városi Színház és Opera közös épületében alakították ki a helyet. A megszokott koreográfia szerint a legjobb pontot elért csapatok kerültek az indulási lista végére, így Budapest utolsó előttiként kapott lehetőséget. A második futam során a tabella folyamatosan változik, ahogy a csapatok teljesítik a feladatokat és ez a közönség soraiban is érezhetően növeli az adrenalinszintet.

A második futam első néhány résztvevőjét még fentről szemlélték a budapesti járművezetők

Lent a pálya szélén állva is feszült volt Krisztina, hiszen mindenki vágyik a legjobb csapat címére

Bodnár Ákos mindössze három éve választotta a hivatást, mégis nagyon figyelmesen vezetve nyitott

Koncentráltsága kifizetődőnek látszott a célfékezés esetén is

A billiárd során finoman megtaszítva a dákót 300 pontig gurult a golyó

A járműcsere után egy közepes vészfékezés…

…majd egy mindenképpen pontot érő megállást produkált Ákos

Futás közben még arra is volt figyelme, hogy a kerítésnél pacsizzon

Az előzetes eredmény alapján Krakkóval helyet cserélhettek, hogy az utolsóként induló brüsszeli csapatot már az aktuálisan legjobb csapatnak fenntartott pavilonból nézhessék

A végső értékelés megszületéséig nyitott volt a verseny az első futam alapján, de Adil Saaidi nem tudta megismételni kolléganője délelőtti teljesítményét

A végeredmény viszont ennek ellenére meglehetősen szoros lett, mindössze 50 pont döntött Budapest javára

Az élő adás a két budapesti versenyző örömével véget ért, de a helyszínen még folytatódott a program

A hivatalos eredményhirdetésig a színpadon egy akrobatikus betétprogramot nézhetett a közönség. Ennyi időre szükség is volt, mivel a különböző médiumoknak voltak kénytelenek nyilatkozni az újdonsült bajnokok.

Nagyon messzire nem jutottak, mivel a kijáratnál már a magyar szurkolók várták őket

Korábban egyeztettünk a BKV-val, hogy a verseny után mindenképpen szeretnénk beszélgetni a két versenyzővel. Természetesen senki nem rendelkezett üveggömbbel, hogy a majdani bajnokokat fogjuk a mikrofon elé állítani.


A legjobb egyéni helyezéseket elérő járművezetők igazán értékes ajándékcsomagot kaptak: egy literes Ebbelwoi, egy hozzá való Bembel és két Geripptes a Possmann pincészettől

A dobogó tetejére Ilham Ouamass, brüsszeli villamosvezető állhatott 2250 pontos egyéni teljesítménnyel. Második Bodnár Ákos lett 1950 ponttal, harmadik helyen pedig Schneider Krisztina végzett 1900 ponttal.

A csapatok szerinti értékelésben Budapest (Schneider Krisztina és Bodnár Ákos), Brüsszel (Ilham Ouamass és Adil Saaidi), valamint Krakkó (Aleksandra Tomaszek és Marcin Jasnos) foglalták el a három helyet

A hivatalos díjátadás után a váltóbot átadása maradt: Bécs csapata, Julia-Melanie Parzer és Markus Chencinsky vehették át a 2015 után újra a rendezés jogát. A színpadon sem volt teljesen egyértelmű, de egyes hírek szerint a Wiener Linien már nem csak Európa, hanem a világ legjobb járművezetőit szeretné díjazni 2025-ben. Annyi viszont szinte bizonyos, hogy Budapest meghívást kap erre, hogy esetleg megvédje a címét.

Sok idő nem maradt hátra a Weißfraunestraße elején várakozó különvillamos 18:15-ös indulásáig, de a csomagokkal visszaérkező bajnokokat nem engedték olyan egyszerűen útjukra a barátok

Egy utolsó csoportkép az eseményt reklámozó villamos előtt a budapesti csapatról: balról jobbra Bodnár Ákos, Varga Zoltán és Schneider Krisztina

Budapest harmadszor hódította el a trófeát (2012, 2016, 2024) és a versenysorozat eddigi tapasztalatait aláhúzva mindig idegenben. A 2013-ban Budapesten rendezett versenyen elért második hellyel együtt a legeredményesebb városnak számít a magyar főváros.

Találkozzunk 2025-ben Bécsben!

Ha valaki lemaradt volna az élő közvetítésről, az visszanézheti német vagy angol kommentárral. Schneider Krisztina futamát 1:01:00-től, Bodnár Ákos futamát 5:55:30-tól lehet megnézni.

Gratulálunk a BKV Zrt. két járművezetőjének a kiváló eredményhez és sok sikert kívánunk a napi munkában is!

Adorján Péter