2024. 09. 01.

Hétvégi gyors – 2024. augusztus 25-szeptember 1.

Nem lesz magyar tulajdonosa a Talgónak. Csökken a városi bérletek ára Oslóban. Visszatérnek a leállított villamosok Würzburgba. Egyelőre meghagyta a minisztérium a vonatokat. Letett a 4-es Messerről a ČD. Járműveket is mutat már a Menetrend.App.


Hivatalos a hármas pótlék


Magyarország – Bár hűvös szelek nem járnak, de a nyárnak mindenképpen vége van: ezt jelzi a naptár és az a tény, hogy a hivatalos közlemény formájában is megjelent a „hármas pótlék”, azaz a hivatalos nevén a 3. számú módosítás a 2023-2024. évi menetrendhez. A legtöbb változás a Debrecen környéki mellékvonalakon lesz, ahol az utazási igényekhez egy kicsit jobban igazodó menetrend kerül bevezetésre. A néhány perces módosításokon túl a legérdekesebb változás, hogy lesz átlós vonat az újonnan létesített ipari park (ahol többek között majd a BMW gyár is lesz) könnyebb megközelíthetősége céljából Nyírábrányból, az új vonat Hortobágy és Nyírábrány viszonylatban közlekedik majd, Macs Ipari Park megállóhely érintésével. A reggeli ellenvonat Nyírábránytól csak Macsig kerül meghidetésre. Nem túl vidám hír, hogy a 106-os számú Debrecen–Nagykereki vonalon továbbra is maradnak tervezetten busszal pótolt indulások – öröm az ürömben hogy nem került teljesen lakat a vonalra.
Peremidőszaki változások lesznek más vonalakon is, például a Szolnokról Lakitelekre induló esti személyvonat egy órával később közlekedik. A dél-dunántúli vonalakon is kisebb módosítások lesznek a menetrendben, illetve az 1-es vonalon lesz egy új egy gyorsított személyvonat Mosonmagyaróvárról Győrbe, közbenső megállások nélkül, 7:01-es indulással a hivatásforgalom jobb kiszolgálása érdekében.
Bár nem szeptember elsejétől, de 2024. szeptember 29-től ismét bővül a Budapest és Szeged között közlekedő vonatok üzemideje: minden nap fog közlekedni az „utolsó utáni” Napfény IC, azaz az eddig hétköznap Budapest és Kecskemét között 7028-as, hétvégén pedig Budapest és Szeged között 17028 számon közlekedő S20-as vonat. A jelzett időpont után minden nap Budapest és Szeged között közlekedik majd. A vonat a Napfény InterCity-khez képest több helyen áll meg: Ceglédig egy Z50-es vonat megállási rendjével közlekedik (Monor és Cegléd között minden állomáson és megállóhelyen megáll), de Cegléd után is tartalmaz pár extra megállást: Nyársapát és Városföld is szerepel a menenetrendben. A szegedi érkezés 0:47-re adódik, így a menetidő 2 óra 47 perc, ami ebben a menetrendi évadban még csak 21 perccel több mint a napközben közlekedő Napfény IC-ké. A vonat Budapest irányú párja szintén minden nap közlekedik, így a jövőben Szegedről minden nap 6:04-kor lehet (menetrend szerint) megkérkezni a fővárosba. Az elmúlt három évben sokat bővült az esti kínálat a két város között: 2021-ben még Budapestről 19:53-kor, Szegedről 19:45-kor indult az utolsó vonat; 2022 szeptemberétől már ez 20:53-ra és 20:45-re módosult, 2023-tól pedig hétvégén már közlekedett az késő esti vonat, de csak hétvégén jutott el Szegedre, a többi napon csak Kecskemétig közlekedett.
Sok helyen felröppent már, hogy ez lehet az a pótlék, ami elhozza a mellékvonalbezárások (ejtsd: módváltás) következő hullámát – a jelek szerint ezt majd külön ejtik meg. Az ötletbörze folyamatos, a kérdés csak az időzítés és csomagolás.


Visszatérnek a forgalomba


Würzburg| Németország – Hamarosan véget ér a tavaly november óta tartó szükségmenetrendi időszak a WVV-nál. Miután azonosították a forgóvázak hibáját és azt javították is megfelelő mennyiségű GT-N típusú villamos esetében, így az első tanítási naptól, szeptember 10-től visszatérnek a korábbi menetrendi struktúrához. Az első megjavított darabokat már június óta lehetett forgalomban látni. Ez azt jelenti, hogy az összes vonalon megszűnik a buszos pótlás és újra minden megállót kiszolgálnak a villamosok is a hét minden napján. A követés egységesen 10 perc lesz, amihez reggel és délután iskolás sűrítő indulások is társulnak.

Még egy heten át kell buszra szállni a főpályaudvaron, ha a 4-es vonalon utaznánk
(fotó: Adorján Péter)


Talgo-felvásárlás: első körben bukta


Madrid, Spanyolország – A spanyol kormány a hét elején megvétózta a Magyar Vagon felvásárlási kísérletét a Talgo spanyol vasútijármű-gyártó megvételére. A hivatalos indoklás szerint nemzetbiztonsági rizikót látnak a vélelmezetten orosz, de mindenképpen NER-kötődésű új magyar tőkésréteg megjelenésében. A Magyar Vagon a döntés hatására logikus módon hivatalosan is visszavonta az egyébként a részvényesek által kedvezőnek minősített ajánlatot, és bírósági útra tereli majd az ügyet.
A száraz tényeken túl izgalmas az ügy háttere és a különböző értelmezések, melyeket a Telex kiváló cikkben gyűjtött össze. Nem meglepő, hogy a magyarral közismerten rossz viszonyban álló (egyébként baloldali vezetésű) spanyol kormány vétózott - mint ahogy az is nyilvánvaló, hogy az alkalmazott jogszabályi megoldás is a fagyi visszanyalásának tankönyvi példája, hiszen a magyar vezetés ugyanilyen módon kaszált el külföldi felvásárlási kísérleteket. A nagy kérdés az lesz, hogy a Magyar Vagon hogyan tudja bizonyítani az orosz kötődés hiányát úgy, hogy a tulajdonosi struktúrát már eleve úgy alakították ki, hogy véletlenül se lehessen egyértelműen azonosítani a végső tulajdonosokat - akikről nyilván mindnannyian tudjuk, hogy kicsodák lehetnek… A Talgo stratégiai vállalatként pozícionálása több ponton is sántít (például most is javarészt külföldi tulajdonban van, ami eddig nem zavarta a spanyol kormányt), de az is nyilvánvaló, hogy a Magyar Vagon keletkezése és piaci mozgása (vö., egyiptomi üzlet az orosz Transmashholdinggal) messziről bűzlik a keleti kapcsolatokat illetően. Idővel kiderül, hogy a pénznek van-e szaga, vagy tényleg nincs. (Hogy egy vonatkozó klasszikussal éljünk: „Az üzlet bűzlik - de minden bűzt el lehet viselni valahogy.”)


Újvárból a kukába


Nové Zámky | Szlovákia – Végleg eldőlt a sorsa a České dráhy 2024. június 24-én Érsekújvár környékén balesetet szenvedett 380 004-es pályaszámú mozdonyának. A mozdonyból minden olyan alkatrészt, amely nem sérült az ütközés és az azt követő tűz következtében (és értékes) azt kimentik belőle, a többit viszont egy fémfeldolgzóba viszik további hasznosításra. A négyes Messert hivatalosan is kivonták a forgalomból, de a sorozat többi 19 darabjával sincs hosszútávú terve a cseh állami vasúttársaság személyszállítási üzletágának: a mozdonyokba még ETCS-t is kéne telepíteni, viszont ismerve a típus üzemkészségét, erre nem szeretne költeni a ČD – inkább eladnák őket. Az, hogy végül hol töltik életük másik felét, még kérdéses: felmerült a teherszállítási vállalat, a ČD Cargo mint lehetséges vevő, de a török államvasút is – adásvételi szerződést viszont egyelőre még senkivel nem írtak alá.


Keresd a járművet!


Magyarország – Újabb érdekes funkcióval bővült a független menetrend.app eszközeinek tárháza. A fejlesztők az Androidra kiadott legfrissebb változatban ugyanis már az adott menetben közlekedő járművek részleteit, műszaki paramétereit is elérhetőé tették saját adatbázisuk és nyíltan elérhető feedek segítségével. A funkció inkább közlekedésbarátoknak és talán a szakmabelieknek lehet segítség, semmint az átlagos utazóknak. Mindenesetre okostelefonon (amennyiben az Androidot futtat) már elérhető számos, eddig több másik weboldalról összevadászható adat is. Az adatok első körben Budapesten a helyijáratoknál és a MÁV-HÉV vonatainál, valamint a fővárost érintő egyes MÁV-START-vonatoknál működik, de a sorba bekerült a debreceni helyijárati járműpark is. A fejlesztők ígérete szerint a kínálat bővülni fog a jövőben. A járművek adatait nyilvános forrásokból és személyesen gyűjtötték össze, ezen kívül az adott típusról képeket is mutatnak az alkalmazásban, amely a Google Play Áruházból tölthető le. Az ígéretek szerint a jövőben – a tapasztalatok és visszajelzések függvényében – az iPhone-os változatba is bekerül majd a funkció.



Van pénz lóvéra olcsóbb bérletre


Oslo | Norvégia – Jelentősen kedvezőbb árfekvésben válthatnak havi- és éves bérletet a norvég fővárosban utazók. Az 1-es zónára szóló 30 és 365 napra érvényes bérletek ára változik: 2024. szeptember 1-től átlagosan 17%-kal olcsóbban válthatóak meg. Az előbbiből a teljes árú 897 helyett 747, míg utóbbi 8966 helyett 7470 norvég korona lesz. Az árkülönbséget az osloi önkormányzat finanszírozza. Érdemes megemlíteni, hogy legutóbb idén februárban emelték meg a viteldíjakat, akkor a költségek növekedésével indokolva a lépést.


Nincs már lécülés


Zürich | Svájc – Megérkezett a második új kocsi is a Dolderbahnra, így már nem maradt helye a régi 1-es számú motorkocsinak. Ugyan továbbra is csak negyed óránként indul járat a vonalon, de októberre már szeretnének visszatérni a 10 percenkénti induláshoz. Ehhez mindkét új motorkocsinak meg kell szereznie a végleges engedélyeket. A korábban eltávolított darab egyelőre tartalékként várja a sorsát a főműhelyben. A kivont öreg fogskerekűek egyike nem a vastelepen végzi, hanem a Verkehrshaus kiállítási tárgya lesz.

Bő 50 év után nyugdíjba vonultak az SLM-motorkocsik
(fotó: VBZ)

Összeállította: Adorján Péter, Halász Péter, Magyarics Zoltán, Mellár Marcell