2024. 07. 14.

Hétvégi gyors – 2024. július 7-14.

Hídgondok és historikus járművek Hollandiában. Az Alstom szállít új járművet és infrastruktúrát Hamburgba. Tisztán elektromos buszok érkeznek Londonba. Osztrák tulajdonban a német Go-Ahead.


Siklás nosztalgiavonttal


Lednice | Csehország – Lednice és Charvátská Nová Ves között kisiklott a noszalgia jellegű szerelvénnyel közlekedő 4583-as számú személyvonat. A baleset 2024. július 14-én 12 óra 30 perckor törént. A vonaton 15 fő utazott, de személyi sérülés – szerencsére – nem történt. A keletkezett kár nagyjából 2 millió cseh korona, aminek a fele a járművekben, a másik fele a pályában keletkezett.


A vonat valószínűleg nem haladt túl nagy sebességgel, a pályára engedélyezett legnagyobb sebesség ugyanis 50 km/óra, de úgy tűnik az is sok volt.
(fotók: Nick Farrant)

Az egyik siklott kocsi még eredeti állapotában, az olomouci fűtőházban.
(fotó: Mellár Marcell)

A vonat a balesetet megelőző napon, Břeclav állomáson.
(fotó: Kryštof Šenkýř)



Második török bukás


Prága | Csehország – A Temsa karosszériás Škoda 36BB E'CITY-k vázszerkezeti problémáit a török gyártó igyekszik javítani; egy bő fél éves kényszerünet után éppen 2024 nyarán állnak újra forgalomba. A DPP újabb török típust volt kényszerű leállítani: bár logó Iveco rajta, de a török Otokar gyárban készült, az Kent típus egy újragondolt változatáról, az Iveco Streetway buszokról van szó. A járműveket 2024. július 10-én állították le, mivel a motor beépítése nem sikerült megfelelően, így többek között gázolaj ömlött ki a buszokból menet közben. A leállítás jelenleg 69 kocsit érint, ezeket a meglévő SOR NB 12 és SOR NB 18-as állományból pótolja a vállalat.

Letisztult dizájn, de az összeszerelés minőségével akadnak problémák.
(fotó: DPP)


Napsárga kétrészes


Essen | Németország – Megérkezett az első előszériás Stadtbahn Essenbe, melyet egy eddig ezen a piacon nem túl aktív gyártó épített. A CAF által gyártott HF1 nevet kapott magaspadlós jármű a Ruhrbahn által ellátott hálózaton az U11-es, U17-es és U18-as vonalakra kerül majd. Az 51 megrendelt motorkocsi (papíron 44 Essen és 7 Mülheim an der Ruhr számára) képes lesz kiváltani a most futó összes magaspadlós, 30 és 45 év közötti életkorú járműtípust (B80, P86, P89) a hálózatról, még ha szám szerint nem is változik a flottaméret. A normál nyomtávú járművek méreteit (28 méter hossz és 2,65 méter szélesség) a korábbiak alapján határozták meg, ahogy a 80 km/h végsebességet is. Még júliusban megérkezik a második darab is, melyekkel majd megkezdődhetnek a tesztfutások. A körülbelül 170 utast klimatizált környezet és két többcélú tér várja, az ajtók mozgására akusztikus és optikai módon is kapunk figyelmeztetést, a biztonságról pedig vezetéstámogató rendszer és kamerás visszapillantó gondoskodik. A beruházás 150 millió eurót jelent, az utolsó darab forgalomba állására 2026-ban számíthatunk.

Korábban még nem szállított Németországba ilyen jellegű járművet a spanyol gyártó
(fotó: Ruhrbahn)


Biztos a batériás bódé


Morva-sziléziai kerület | Csehország – Véglegessé vált a České dráhy akkumulátoros motorvonat beszerzése. Összesen tizenöt darab kétmodulos RegioPanterrel bővul a vasúttársaság flottája, melyek elsősorban a Morva-sziléziai kerületben fognak forgalomba állni. A beszerzéssel olyan városok is gyors és közvetlen kapcsolatot kaphatnak Ostravával, amelyek jeleneg vagy csak átszállással vagy végig alacsonyabb végsebességű dízeljárművel kerülnek kiszolgálásra: ilyen például Krnov, Nový Jičín vagy Budišov nad Budišovou. A járművek ára természetesen magasabb, mint a hagyományos elektromos vagy dízel motorkocsiké: darabonként mindegy 169 millió cseh korona (jelenleg ez nagyjából 2,62 milliárd forint). Ezért a pénzért 140 ülőhelyet, alacsony belépésű és klimatizált utasteret, valamint annyi vontatási akkumulátort lehet kapni, amivel 80 kilométert tud megtenni; azt pedig legfeljebb 120 km/óra sebességgel. Felsővezeték alatt akár 160 km/órás sebességgel is tud menni és a két fő cseh áramrendszert is ismeri: 3 kV egyen- és 25 kV 50 Hz-es váltakozó feszültségről is képes üzemelni.


Az átöltözés megkezdődött


Augsburg/Stuttgart | Németország – Miután tavaly októberben az ÖBB megszerezte a tulajdonosi jogokat a bajor és sváb vonalakon szolgáltató Go-Ahead felett, csak idő kérdése volt, hogy mikor és mennyire alakítják saját arculatukra a cégeket. Az ígéretek szerint az utasok és a dolgozók számára nem változik semmi, mindössze a cégnév lesz Arverio a továbbiakban. Magyarázatként a jelmondat (Dein Weg ist unser Ziel – A te utad a mi célunk) visszafejtését kapjuk és Arvernus germán-kelta istenséget is megemlítik, akit az utazók isteneként tiszteltek.

A korábban GABY és GABW VKM-mel közlekedő flottákból egyelőre csak a sajtófotók kedvéért matricáztak át néhányat, a többség még a korábbi jelzésekkel gurul. A bajor részleg marad kék-fehér, a sváb részleg pedig a tartományi előírásoknak megfelelő fekete-sárga-fehér színvilágú.


Tovább lassulnak


Groene Hart | Hollandia – Újfent korlátozásokat kellett bevezessen a holland pályavasút a ProRail, mert a HSL Zuid egyes hídszerkezetei nem bírják a januárban bevezetett sebességet sem. Az új érték 80 km/h, ami a tervezési sebesség fele. Bár sajnálatukat fejezték ki a problémák miatt, a menetidő növekedését 2-3 percre saccolták és egyelőre nem kellett tömegesen vonatokat lemondani.

Rijpwetering határában áll az egyik problémás felüljáró, ami elmozdulása miatt 2020 óta ad folyamatosan munkát a mérnököknek
(fotó: ProRail)


Mennyibe is kerüljön?


Németország – Nyilvánvalóvá vált a tartományi közlekedési miniszterek július 8-i rendkívüli ülése után, hogy a rendkívül kedvező árazású Deutschlandticket árazása januártól megváltozik. A mértékét még nem határozták meg, de a ködszurkálás és nyilvános üzengetés a politikai és a civil szereplők között már a tetőfokára hágott. A havonta közel 12 millió példányban eladott jegyfajtát sokan hasznosnak tartják, de például egyes felmérések szerint a használók nagyobb része nem tolerálna jelentősebb áremelést. Elvárásként a Pro Bahn három éves árstabilitást szeretne, miközben a szövetségi kormányzat a GVFG szigorításával szeretne gátat szabni az egyes tartományok vagy kerületek által garantált olcsóbb verzióknak. A következő formális és rendes tanácskozásra október 9-én és 10-én kerül sor, ahol célszerű lenne meghatározni a 2025 januárjától érvényes árat, ezzel biztosítva a felkészüléshez szükséges időszakot a közlekedési vállalatoknak. Emellett a bevezetés óta esedékes bevétel-felosztási metódust is ki kellene dolgozni, ehhez nemrégiben egy újabb céget hoztak létre a DB-n belül – eddig kevés kézzel fogható eredménnyel.


Piros buszok két méretben


London | Egyesült Királyság – Összesen 41 darab akkumulátoros autóbusz gyártásában állapodott meg London számára az Alexander Dennis és a Stagecoach. A 24 Enviro100EV és 17 Enviro400EV szállítására 2025 elején kerül sor és a TfL legújabb biztonsági előírásainak is megfelelően készülnek majd a buszok. A nagyobbik 10,5 m hosszú emeletes lesz 62 ülőhellyel, a kisebbik pedig 8,5 m hossz mellett 2,35 m széles, egyszintes és 21 ülőhelyet kínál.

Ezek lesznek az első üzemelő példányok, amik a szigorított szabályoknak is megfelelnek
(grafika: ADL)


Hatodik generációba léphet


Hamburg | Németország – 2,8 milliárd euró értékű keretszerződést kötött a HHA és az Alstom metrójárművek és korszerű CBTC-biztosítóberendezés szállítására. Az akár 374 új szerelvény közül 254 lehet részben és 120 teljesen automata üzemű, ebből a szerződés megkötésekor 41 vezetőfülkés és 7 anélküli darabot hívtak le 2028-as szállítással. Utóbbiakra az épülő U5-ös vonal miatt van szükség, ahol kezdettől GoA4-es üzem lesz. Ugyanide kerül majd a szerződés másik részét képező Urbalis rendszer, amely a '30-as évek közepére elkészülő 25 kilométernyi vonalat fogja kezelni. A most megrendelt termékek 670 millió euróba kerülnek.

A vonatok érdekessége, hogy négyrészesek lesznek, de mégis megtartják az ikermotorkocsira utaló DT6 megnevezést
(grafikák: Alstom)


Múzeumba került a királyi kocsi


Utrecht | Hollandia – Nem csak a napi forgalomban részt vevő járművek jelenthetnek értéket, hanem a különleges feladatkörűek is. Ilyen a holland királyi család utazását korábban biztosító SR10 jelű kocsi is, melyet 1993-ban állítottak szolgálatba és egészen 2023-ig használták is különlegesebb alkalmakkor. Viszont a jövőben nem látják szükségét egyedi kocsi fenntartásának, így nem lesz utódmodell. Viszont az SR10 a továbbiakban a Spoorwegmuseum gyűjteményét gyarapítja, a hivatalos átadásra július 12-én került sor. Az első ilyen feladatkörű szalonkocsit SR1 jelzéssel még 1864-ben állították szolgálatba. Az SR10 a két megelőző darab mellé kerül és hamarosan bárki megnézheti majd az első osztályú kocsi alapjára az aacheni Talbot által épített különlegességet Utrechtben.

Leontien Lems, a múzeum igazgatója számára Wouter Koolmees, az NS elnök-vezérigazgatója adta át a kocsihoz tartozó kulcsot, mely a nyugdíjas mozdonyvezető Geert Zinger által kézzel készített tollrajz kiegészítője lett
(fotó: NS)


Hibridesítenek a lengyelek


Varsó | Lengyelország – Korábban megszüntetett kapcsolatok újraindítása (Ostrołęka és Łomża felé) és meglévők fejlesztése (Hajnówka, Zamość, Hrubieszów, Mielec, Zagórz, Krosno, Jasło, Nysa, Jelenia Góra, Gorzów Wielkopolski és Chojnice felé) miatt lett szüksége a lengyel állami vasútnak kettős üzemű motorvonatokra, melyeket hazai gyártótól szereznek be. Az erről szóló megállapodást a NEWAG-gal kötötték meg 35 Impuls Hybrid szállítására, az elsőt már két és fél év múlva napi üzembe is álltanák. A 154 másod- és 20 első osztályú hellyel rendelkező motorvonatokat az utóbbi években megnövekedett utazási igényeknek megfelelően, a hatályos előírások figyelmebe vételével gyártatják le. Az akadálymentes, kilmatizált beltérben többcélú terek is rendelkezésre állnak majd, a kényelmesnek mondott ülések mindegyike kap elektromos csatlakozási lehetőséget. Az ETCS ma már kötelező, így ezek a járművek is megkapják. A felsővezetékkel nem rendelkező szakaszokon dízelmotor segítségével tudnak majd közlekedni a gyártó segítségével, de saját személyzettel 10 éven át karbantartott egységek. A 3.364.819.857 złoty [~790.000.000 euró] értékű szerződést saját forrásból fedezik.


Szegény sereg öltözködik…


Budapest | Magyarország – Elbontották a Sütő utcai lejáróban évek óta funkció nélkül álló beléptetőkapukat és ehhez kiadtak egy olyan közleményt, miszerint a Scheidt&Bachmann hibájából nem sikerült 2014 óta bevezetni a jelenleginél igazságosabb tarifarendszert. Hogy mire lesz felhasználva az 5,95 millió eurós kártérítés, arról valószínűleg a Városház utcában és a Rumbach Sebestyán utcában sem tudnának információval szolgálni. 1990 óta viszont ez már a harmadik végül elvetett tarifarendszer-változtatás volt, az idősebbek talán még emlékeznek az első, BKV által ELEKTRA néven hivatkozott rendszerre, aminek nyomán lett volna országosan egységes utazási kártya is bevezetve – de a szent tehénként kezelt nyugdíjas kedvezmény miatt mégsem lett. De a megyei és országos bérletek egyelőre megoldották ezt a problémát, mert tovább fokozták a fedezetlen kiadásokat.

Hosszú évek után eltűntek a beléptető kapuk, de az igazságosabb díjszabás a jövő ködébe vész
(fotó:BKK)
Ezzel párhuzamosan az állítólagosan nagyrészt pozitív tapasztalatok miatt azt tervezi a BKK, hogy a jelenleg csak a repülőtéri 100E prémiumjáraton és az M1-es metró vonalán elérhető Pay&Go rendszert a teljes városra kiterjesztik. Bár az utazási jogosultságok papírmentes bármilyen formáját csak támogatni tudjuk, de a jelenlegi pilotprojekt keretében kizárólag egyúti jegyeket lehet vásárolni és a tapasztalatok alapján a közleménnyel ellentétben bőven akad probléma a napi vagy havi limites rendszerekhez szokott turisták körében a működésből kifolyólag. Mivel mindkét vonal a turisták által szinte mindig meglátogatott területen rendelkezik megállókkal hasonló útonálló viselkedést valósítanak meg a korszerűtlen vonaljegyes tarifarendszer miatt, mint a Deák Ferenc téri metróperonokon folytatott ellenőrzések során: általában a napijeggyel nem rendelkező, a díjszabást nem ismerő turisták esnek bele a csapdába és kénytelenek pótdíjat fizetni.

Szintén érdekes fejlemény, hogy ugyan kereskedelmi hirdetéseket nem engedélyez a BKK az általa kiosztott koncessziók keretében közlekedő vagy EU-támogatással beszerzett járműveken, az utóbbi hónapokban mégis Lutra-albummá kellett változtatnia minden buszos szolgáltatónak a járműveket, hogy a baleseti statisztikákban okként még egész ezreléket sem elérő holtteres ütközésekre figyelmeztethessék a közlekedő partnereket. Sokkal hasznosabb volna a menetrendszerűséget nagyobb mértékben befolyásoló KRESZ 24. § (3) által megkövetelt elsőbbségadási kötelezettséget hangsúlyozó matricák elhelyezése, mint a 20 pontos betűvel írt feliratú, figyelmeztetőnek szánt matrica elhelyezése a hátsó lökhárító jobb oldalára.

Valószínűleg részben rájöttek a saját hibájukra, emiatt is rakattak néhány autóbusz motortérajtajára nagy plakátot
(fotó: Mellár Marcell)

Összeállította: Adorján Péter, Mellár Marcell

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.