2024. 07. 09.

Kapacitásnövelés a metróban

A berlini metró két leghosszabb vonalán építtet ki korszerű, de nem forradalmi technológiájú vonali biztosítóberendezéseket a városi közlekedési társaság, hogy csökkenteni tudja a követési időközöket és ezáltal robosztusabb szolgáltatást biztosíthasson az utasoknak.





Július 5-én jelentette be a BVG, hogy a Siemens Mobility nyerte el a metróhálózat gerincét jelentő két leghosszabb vonal biztosítóberendezésének cseréjére meghirdetett pályázatot. A szállítandó Trainguard MT nem egy új fejlesztés, hiszen csak GoA 2 szinten lesz képes a vonatokat közlekedtetni. Ez azt jelenti, hogy a járművezető munkájára továbbra is szükség lesz, mivel az ajtók kezelése és az állomásból kihaladás továbbra is az ő feladata marad. A fejlesztésnek viszont nem ez lesz a legnagyobb hozadéka, hanem az akár 100 másodperces követési időközök biztosítása, mivel a jelenlegi térközös-fényjelzős, jellemzően jelfogós berendezések helyére digitális, CBTC rendszer kerül, amely már mozgóblokkos. Így az összkapacitás akár 30%-kal is növekedhet. A két kiválasztott vonal a kelet-nyugati U5-ös (Hauptbahnhof–Hönow) és az észak-déli U8-as (Wittenau–Hermannstraße) lett, mivel ezek a leghosszabbak és szállítják a legtöbb utast.

A 2538/2539 pályaszámú, F74-es sorozatú ikermotorkocsi nem kisebb történelmi értékkel bír, minthogy az 1976 és 1993 között az U9-es vonalon tesztelt LZB 501 első járműve volt.
(fotó: Adorján Péter)

Az átalakítást a forgalom minimális zavarása mellett, jellemzően hosszabb üzemszünet nélkül végzik el, ebben a Siemensnek már van tapasztalata akár Budapestről is. Költségként 200 millió euró szerepel az 50 állomást és bő 40 kilométer vonalhosszt magánban foglaló megállapodásban, de további tételeket jelentenek a hosszútávú karbantartási szerződések. Ugyan drágának tűnhet, de a legújabb J és JK típusok szinte biztosan illeszthetőek lesznek majd a rendszerhez.

Részletei miatt akár történelmi értékűnek is mondható képünkön az 5029-es H01-egység. 2016 óta a város margetinglogója megváltozott és a célfilm helyett színes LED-kijelző került minden ilyen típusú szerelvényre.
(fotó: Halász Péter)

Az U5-ön 2029-ben, az U8-on 2032-ben számíthatunk majd a rendzser beüzemelésére. Addig viszont még kézzel kell vezessenek a járművezetők, mivel csak a térközi jelzők Megállj! jelzése van ellenőrizve a PZB-hez hasonló megoldással.

Adorján Péter