2024. 06. 29.

Újra vár a balatoni nyár

A KFT együttes méltán örökbecsű slágerének sorát kölcsönvéve immáron harmadik alkalommal mutatjuk be a szezon elején a nyári balatoni forgalom újdonságait. Bár az utóbbi évek során már beállni látszik a nyári menetrend a tópartot övező vasútvonalakon, újdonságokat mégis tartogat minden esztendő, valamit mindig alakítanak a kínálaton. Színes főszezoni képeslapjaink a hajtás után következnek.




2024-ben egészen későn, a 2023/2024-es tanév végéhez igazodva, június 22-én, szombaton lépett életbe a szeptemnber 1-jéig érvényes főszezoni menetrend, aminek keretében hagyományosan elsősorban a Balaton partján futó vasútvonalakon változott meg gyökeresen és az előnyére a kínálat.

Déli part

A déli parti menetrend egyik jelentős változása az Ex 1852/Ex 1853-as számú vonatpár megjelenése. A Napfürdő nevet viselő dupla FLIRT hétvégén közlekedik és a Kelenföld–Siófok közötti szakaszok nem áll meg, ellenben Siófoktól délre mindenhol megteszi, ráadásul egy Déli↔Parti menetvonalán közlekedve. A szóban forgó reggeli páros és délutáni páratlan IR-t cserében Siófokon elvágták hétvégéken. Hogy ez jó ötlet-e vagy sem, azt majd az utasforgalom eldönti, de összességében Budapest és Siófok között nőtt a kapacitás, cserében viszont a Balaton és Tópart IC-k által ki nem szolgált megállókat alkalmasint csak átszállási kényszerrel érhetjük el.

A 2024-es menetrendi nyár újítása a 30-as vonalon a hétvégéken Budapest-Déli és Balatonszentgyörgy között közlekedő Ex 1852-es számú vonat. A Napfürdő nevet viselő járat két FLIRT-ből áll, megállási rendjét tekintve Kelenföld és Siófok között sehol, a többi részen mindenhol megáll. Cserében az előtte közlekedő Déli→Parti IR (hétvégén 18592-es számban) el lett vágva Siófoknál, ahol a délutáni párja, a 18593-as is.

A többi tekintetben a menetrendi szerkezet a megszokott maradt: a Balaton IC-k étkezőkocsival közlekednek Budapest és Keszthely között, a Tópart IC-k pedig nagykapacitású kerékpárszállító kocsikkal Budapest és Nagykanizsa között járnak. A Déli↔Parti IR-ek Budapest és Fonyód, ritkábban pedig Balatonszentgyörgy között járnak, a Fonyód és Balatonszentgyörgy közötti részen pedig a Helikon IR-k szolgálják a helyi forgalmat.

Hagyományosnak tekinthető kép: 2022-ben és 2023-ban is Balatonaligán örökítettük meg a Budapest-Déli felé tartó IC 847-est. A Tópart IC élére ezúttal már nem jutott TRAXX, idén a 433 161-es jutott a vonat élére. A változások egyébként is szemmel jól láthatók az előző évekhez képest.

A különféle fürdősvonatok is maradtak a tavalyi rendhez képest: a Jégmadár, a Vitorlás, a Panoráma és az Esti Csók KISS-el; az Aranyhíd, az Aranypart és az Ezüstpart mozdonyos vonattal; a Fenyves pedig ráadásul Csörgővel együtt várja az utasokat.

Az első főszezoni napra a 23-as KISS jutott a Vitorlásra. Az első kijelzők itt kivételesen rendben voltak, de az oldalsókon már hiányzott a kocsiszám. A hétvégén látottak alapján a legtöbb KISS-kijelzőre csak a célállomás került fel, a vonatnem és a kocsiszám már nem.

Csak vasárnap este közlekedik Fonyód és Kőbánya-Kispest között a kissé áthallásos nevű Esti Csók, mint IR 18603 számú vonat.

Ahogy említettük, a KISS-ek kijelzőjén a legtöbb esetben csak a célállomás szerepelt, sem a vonatnem, sem a kocsiszám nem fért ki a megfelelő helyekre. A képen a hétvégén dupla szerelvénnyel közlekedő Ex 18703-as Jégmadár rugaszkodik neki Szobig tartó utazásának.

Fontos arra is kitérni, hogy az előző években megismert helyjegy-szabályok megmaradtak, de az az ország- és vármegyebérletek bevezetésével, valamint az IC-pótjegyrendszer megszűnésével (szegecsszámlálók kedvéért jelezzük: az IC-kocsik helyjegyárába épült be a korábbi felár) az egész némileg egszerűbb lett: Budapestről a Balatonra utazva kell helyjegy a vonatok közül az IC-kre és az expresszekre, míg a Balatonaliga és Balatonszentgyörgy (Keszthely) közötti állomások közötti utazáshoz ez már nem szükséges. A kerékpárokra viszont nem vonatkozik a helyi forgalom helyjegymentessége.

A Kaposvárról Győrbe tartó IR 9604-es Helikonra csak egyetlen Desiro, a 2024-ben 21 éve már szolgálatban álló 003-as Dezső jutott.

Oldalán a 2000-es években divatos arculatnak megfelelő betűkészlettel (Brush Script MT) került fel az akkori jelmondat. A jövő azóta is csak menetrenden van, nem valósult meg, ahogy ennek a Desironak az újrafényezése sem.

A Győrből érkező és Kaposvárig közlekedő IR 9607-esre jutott két Desiro is, elől a 005-ös és mögötte a 006-os. A széria üzemkészségét ismerve ez egy kisebb csoda számba menő esemény volt Balatonszentgyörgyön is.

Az Ex 1852-ből forduló IR 18505-is balra, középen az IR 9607-es, jobbra pedig az IC 845-ös várja az indulást Balatonszentgyörgyön. A vonatok pont jobbról balra nézett sorrendben, alig negyedóra alatt és különféle megállási rendek szerint veselkednek neki a déli partnak.

Az IR 18406-os Déli→Parti percre pontosan érkezett szombat délután Balatonföldvárra.

A Fonyódról Miskolc-Tiszaira tartó Ex 15606-osnál az utasok jót futhattak Balatonföldváron: a vonat pontosan fordított összeállításban közlekedett, mint ahogy azt a hangos előre jelezte. És ez nem az egyetlen ilyen hiba volt, rendszeresen tájékoztatott félre a gép hangosbemondás a számozott kocsik és motorvonati egységek helyéről.

Északi part

Ahogy a déli, úgy az északi part menetrendje sem változott meg gyökeresen az idei évben. Az egyetlen nagy változás talán csak az újabb Erzsébet-táboros vonat, de erről majd kicsit később.

A vasárnapi Ex 1972-es Csabai Tekergő fedélzetéről nem csak a tudósítóinkat érdekelte az aszófői kereszt: utastársunk is megörökítette a Szombathely felől érkező IC 19797-es Kék Hullámot.

A vasárnapi napon a három északi parti személyvonati szerelvényből az egyikben egyáltalán nem volt BDzx, de legalább két mellékkocsi is jutott a motor mellé. A fordulóban épp 19775-ös számú vonatként indul Balatonfüred felé a révfülöpi állomásról.

A másik személyvonati szerelvénybe jutott BDzx, itt épp Badacsonyba jár be a 19774-es számú vonatként.

A 19785-ös és az abból forduló 19776-os a Bz-szerelvény műszaki hibája miatt végül nem az egyedül üzemképesen maradt szóló motorkocsival, hanem egy kissé szokatlan összeállításban érkezett Badacsonyba.

A 19785-ös keresztre vár Zánka-Köveskál állomáson.

Elmondható tehát, hogy a rendszer továbbra is maradt az, ami eddig: Kék Hullám IC-k Budapest és Tapolca között járnak, mégpedig idén is bisztrókocsival kiegészülve, Balatonfüred és Tapolca között (majdnem) minden megállót kiszolgálva. A két órás ütemet a főszezonban a Vizipók sebesvonatokhoz csatlakozó személyvonatok bővítik közel egységesen órásra Balatonfüred és Tapolca között, ez utóbbiak jellemzően Bzmot+BDzx+Bzx összeállításban járnak és a kerékpárhely foglalása itt is kötelező. Az IC-k továbbra is Szepezdfürdőn és Badacsonyörsön haladnak, míg a személyek Zánka-Erzsébettábort és Badacsonylábdihegyet hagyják ki.
A villamosított részen a helyi forgalmat idén is FLIRT-ekből álló Katica IR elégíti ki, míg a gyorsított vonatok szerepét a mozdonyos és így nagypaklival közlekedő Vizipók sebes biztosítja.

Az Ex 1972/Ex 1973 számot viselő Csabai Tekergő három szegedi retró Bd-ből és egy BDh-ból áll. Szombatonként Balatonfüred és Tapolca között ráadásul a Nohab-vontatás sokak számára külön érdekesség lehet.

Megmaradt a két Tekergő is: ezek a villamosítás előtt a kerékpáros forgalmat szolgálták, de ma már az átlós, északi parti fürdősvonatokról beszélünk: a Szabolcsi Tekergő Záhony és Zánka-Erzsébettábor (szerelvényként: Zánka-Köveskál) között jár; a Csabai Tekergő pedig Békéscsaba és Tapolca között közlekedik.
A helyjegyes szabályok sem változtak, az immáron csak helyjegymentes szakasz továbbra is a Balatonalmádi–Tapolca maradt.

A „többi” vonal

Bár formálisan az északi parthoz és már az előszezoni menetrendhez is tartozik, mégis talán itt érdemes megemlíteni egy, az idei menetrendben megjelent a Celldömölk és Balatonakali-Dörgicse között közlekedő S 19604/S 19605 számú vonatpár. Bár menetrend tartalmazza, ezáltal pedig a közforgalom számára is nyitott, ez a vonatpár elsősorban a zánkai Erzsébet-tábor kiszolgálására hivatott a Dunántúl felől. A vonat nem is áll meg Tapolca és Zánka-Erzsébettábor között sehol.
Nem változtak a keszthelyi fürdős vonatok viszont az idei évben: maradt a Tanúhegy (S 19608/S 19607) Győrrel, a Lesence (S 19699/S 19606) pedig Szombathellyel köti össze a tóparti várost az idei szezonban is.
Tapolca és Keszthely között a helyi személyvonatok és a Helikon IR által közösen adott nagyjából órás ütem is megmaradt, a korábbival jórészt azonos megállási renddel, de itt-ott változtattak ezen, tehát érdemes figyelni: az IR-ek helyett a személyvonatok állnak meg Balatonedericsen a főszezoni menetrend életbe lépésétől kezdve. Ezen kívül pedig a főszezoni menetrendben kora délután tátongó ütem lyukát is befoltozták egy új személyvonatpár közlekedtetésével.

Buszok, hajók

A nyári menetrend indulása előtt jóval, már 2024. május 1-től változások léptek életbe az északi parti autóbusz közlekedésben. Kisebb vihart kavart szakmai körökben, hogy megszüntetésre kerültek a Budapest és Hévíz között közlekedő (1190-es jelzésű) autóbuszjáratok a Budapest és Hévíz közötti szakaszon. Némi öröm azért, hogy Balatonfüredről sikerült a vonal mindkét indulását a vasúti menetrendhez igazítani: a 9:00-kor és a 19:00-kor induló buszra is 9 percünk van (menetrend szerint) átszállni a Kék Hullám IC-ről. A másik irány már nem ilyen szerencsés: a reggeli járat Balatonfüreden 20 perccel késte le a Kék Hullámot és 17 perccel Katica IR-t, így ott vagy 55 percet várhattunk a Vizipók sebesvonatra, vagy 1 óra 40 percet a következő Kék Hullámra. A megrendelő minisztériumnál dolgozó szakértők érezhették hogy ez nincs teljesen rendben, ugyanis június 22-ével teljesen meg is szüntették a vonalat. Arról ne is beszéljünk, hogy busz után nem sokkal, egy kicsit kedvezőbb fekvésben közlekedik a 19777 számú személyvonat, amivel Füreden csak 24 percet kell várni a továbbutazásra. Szintén megszüntetésre került a Budapest és Tihany között közvetlen eljutást biztosító 1201-es vonal is.
Idén is sűrítik a 7355-ös jelzésű, „Tihanybusz” fantázianevű viszonylatot. A követési idő napközben hétköznap nagyjából 30-60 perc, hétvégén pedig fixen 30 perc Balatonfüred és a Tihanyi-félsziget között. A dolgot elsőre egy kicsit az bonyolíthatja, hogy ez a közös követése a két iránynak (a hajóállomás felé, valamint apátság felé kezdve a félsziget körbejárását), így érdemes tájékozódni, hogy az út melyik oldaláról indul előbb busz Balatonfüred irányába. A vonal nagyjából kétóránként eljutási lehetőséget biztosít a megyeszékhelyre (Veszprémbe) is.

Mindkét irány ugyanazon a vonalszámon szerepel. Az autóbuszok kijelzőjén is csak annyi szerepel hogy „7355 Balatonfüred, aut. áll.” így nagyjából csak az indulási időből derül ki, hogy pontosan merre megy a busz.
(grafika: Volánbusz)

Az idei év nem csak a vasúton hozott érdekes változásokat, járműfronton a balatoni hajózás is említést érdemel. A BAHART flottája két új katamaránnal bővült 2024-re. Fonyód és Badacsony között a TOMAJ, míg jellemzően Siófok és Balatonfüred között a BALATON katamarán közlekedik. Mindkettőt a szlovákiai Komárno hajógyárában építették és az idei szezonnal álltak forgalomba a tavon, ezzel a legforgalmasabb viszonylatokon bővíthette a járatkövetést a BAHART. De bővült a Szántód és Tihany közötti komphajók kínálata is: szintén két új, a komárnói gyárban épített – rendkívül fantáziadúsan – SZÁNTÓD és TIHANY névre keresztelt hajók növelték immáron hat darabosra a hadra fogható kompok számát, amire bizonyára igény is van.

Badacsony felől érkezik Fonyódra a FÜRED katamarán.

Az 1980-ban Siófokon épített FÜRED katamarán a balatoni hajózás egyik oszlopa. A buszos elemeket is magán hordozó hajó 2023-ban kapott új motorokat és hajtóművet. Előtte az Ikarusokból is ismerős Rába-MAN D2156-os típusú motor biztosította a mozgáshoz szükséges enegriát. 

Egymás mellett az éppen induló, vadiúj TOMAJ és az imént látott FÜRED katamaránok.

A kissé futurisztikus megjelenésű, 2022-ben Komárnoban épített TOMAJ (és testvére, a BALATON) katamarán már forgalomba állt. Itt épp a TOMAJ rugaszkodik neki a hullámoknak a Fonyódról Badacsonyba vezető útja során.

Az 1978-as LELLE fedélzetén mi is utaztunk. Itt éppen a tihanyi kikötőben várja az indulást Balatonlelle felé.

Az 1927-ben épített CSOBÁNC szintén a mai napig szeli a habokat, bár a közel 100 éves hajó már nem a napi „közszolgálatás” része.

A FÖLDVÁR érkezik épp a tihanyi kikötőbe. A hajónak ez a harmadik neve, korábban SZÁNTÓD néven üzemelt. Ezt a nevet 2003-ban kapta, amikor Ukrajnából a magyar tengerre került. 2007-ben kapott új motorokat, két Cummins 6CTA 8.3M hajtja.

A szintén a komárnoi hajógyárban épített SZÁNTÓD igyekszik a névadó település felé.

A másik új komphajó a TIHANY nevet viseli és éppen tartalékként várta a sorát a névadó kikötőben.

A BAROSS GÁBOR oldalán olvasható szlogen („merülj el...”) nem éppen egy, a hajózást pozitívan érintő üzenet. A komphajó Balatonfüreden épült 1976-ban.

Érdemes megemlíteni azt is, hogy a balatoni hajók főszezoni menetrendje nem június 22-ével, hanem később, július 5-én indul, addig az előszezoni menetrend szerint járnak a hajók.

Tarifa, menetrendek

A balatoni nyári vasúti menetrendek a MÁV-csoport honlapján böngészhetők, a buszos menetrend a Volánbusznál érhető el, de mi inkább ajánljuk az utas.hu keresőjét. A BAHART oldalát már említettük fentebb.
A tarifák kapcsán fontos elmondani, hogy a korábbi években megismert és közkedveltté vált térségi jegyeket, a Balaton24-et és a Balaton72-et idén ne keressük: ezek a jegyfajták az országbérlet különféle változatainak megjelenésével okafogyottá váltak. Szintén egyszerűsödött a felár-kérdés is: immáron a helyjegyekbe építve érhetők el az esetleges felárak, ha még van ilyenről szó. Mivel az ország- és vármegyebérletek a Volánbusz járataira is jók, így ezekkel könnyedén bejárhatjuk a tavat és összességében már egy 24 órás napijegy is megéri a teljes áron utazó utasoknak, ha a Balatonhoz látogatnak, hiszen a csatlakozó menetjeggyel sem kell bajlódni. Ami a vasútvonalakat illeti, a vármegyék határai nagyjából lefedik a szolgáltatás-koncepciót is: Somogy megye Balatonaligától Balatonszentgyörgyig (Nagykanizsa felé Vörs megállóhelyig) tart, Veszprém megye Balatonfőkajár felsőtől Tapolcán át Balatonedericsig, míg Zala megye Keszthelytől Becehegy megállóhelyig. Természetesen a megszokott, távolságalapú menetjegyek továbbra is megmaradtak.

Mégis van napijegy!
Egy héttel a szezon kezdete és egy nappal cikkünk megjelenése után – 2024. június 30-án, vasárnap reggeli 7:41-kor – a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatósága kiadott egy közleményt, miszerint a Balaton24 továbbra is elérhető. Árazása az előző évihez igazodik: papír alapon 1090, digitális formában 1035 forint ellenében lehet hozzájutni. Tavaly az automatás/digitális változat 950 forint volt, csak azóta ennek az értékesítési csatornának a kedvezménye csökkent, nyilván, ezzel szeretné a tarifát meghatározó ÉKM a papíralapú jegyekhez (vissza)terelni az utasokat – más magyarázat erre aligha van. Az érvényességi terület sem változott, ahol a szabadbattyáni sarokpont továbbra sem könnyíti meg az esetlegesen szükséges felárak és/vagy csatlakozó menetjegyek kiválasztásának folyamatát. Az autóbuszokra is érvényes napijegy mellé idéntől a vonalhálózat változásai miatt szerencsére már nem kell távolsági felárat fizetni, ha a partmenti települések között utazgatunk.
Első ránézésre nem változott a térkép, mégis csak egy hét késéssel sikerült kiadni

Az első főszezoni hétvége nem éppen a strandidővel tette magát barátságossá. A hőmérséklet kellemes volt, de a szél és a hullámok miatt érvényes másodfokú viharjelzés nem volt éppen csalogató a fürdőzől számára.

A balatonföldvári Helka Sörfőzde terasza kiváló szpotterdomb is egyben.

Az egykori Déli Vasút balatonföldvári őrházából kialakított sörfőzde és kocsma igazán kellemes helyszín és nem csak a vasútbarátoknak is. A Helkát és kínálatát már jó ideje tudjuk ajánlani, de 2024-re új helyre költöztek, közelebb a vasúthoz.

Összességében elmondható, hogy az idei nyári menetrend a megszokottakat hozza, forradalmi újítást nem tartalmaz, a MÁV-Volán konglomerátum a biztosra ment. Az elmúlt évek azonban azt mutatják: az utasok kedvelik ezt a menetrendi kínálatot, szívesen és egyre többen választják a tömegközlekedést a tópartra és a tóparton. Ehhez a szolgáltatónak már csak eszközökkel kell felkészülnie, azonban a MÁV-csoport helyzetét ismerve ez komoly kihívásokat okoz idén is. Ugyancsak árgus szemek vetülnek az üzemirányításra a napi zavarhelyzetek kezelése kapcsán, ami összességében az utasok elégedettségét jelentősen befolyásolja.
És hogy mi mit tapasztaltunk az első főszezoni hétvégén? Nos, ez a hamarosan érkező újabb podcastunkban kiderül!

Halász Péter, Mellár Marcell

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.