2022. 07. 28.

Víz fölött a DB

Jónak látszó gazdasági adatokkal jelentkezett a DB a szokásos féléves beszámolójában. Mennyi utas, áru és bevétel jutott a továbbra sem egyszerű helyzetű időszakra? Nézzük, hogyan változtak az előző évhez képest a cégcsoport indexei!





Két évnyi folyamatos veszteségtermelés után újra nyereséges működést jelentett a DB-konszern, amihez sok faktor járult hozzá. Növekvő utasszámok, konstans áruszállítási teljesítmény, növekvő bevételek és némi üzemi eredmény is került a könyvekbe. A délelőtti konferencián Dr. Richard Lutz vezérigazgató trendfordulónak nevezte a mostani félévet, illetve továbbra is a fejlesztésekben látja a jövőt.

Balra Dr. Richard Lutz és Dr. Levin Holle számoltak be az első félév eredményeiről
(fotó: Max Lautenschlänger / DB AG)

Az idei év első hat hónapjában majdnem 28 milliárd eurós (+28,4%) forgalom mellett sikerült 876 millió tiszta hasznot előállítani. Ez köszönhető a visszatérő mellett az új utasoknak is, akik összesen 1,809 milliárd utazást (+47,2%) tettek meg a cégcsoporttal. Közülük 917,5 millióan (+64%) 36,43 milliárd utaskilométert (+109%) teljesítettek vasúttal, 891,5 millió utas (+33,3%) 2,43 milliárd utaskilométert (+16%) pedig autóbusszal. Ha a vasúti utazásokat még tovább boncoljuk, akkor egyértelműen a távolsági forgalom nyert, hiszen a 2021-es 27,2 helyett idén 59,1 millió (+117%) utast juttattak el a céljukhoz. Viszont vannak negatív eredmények is: összességében csak 92,5%-os pontosságot (-2,4%) hoztak a vonatok, de a távolsági forgalomban botrányközeli 69,6%-ot (-9,9%) sikerült teljesíteni. Ezt szépítették azzal, hogy minden korábbi időszaknál több ICE közlekedik és a pályahálózat már nem tud lépést tartani a növekvő igényekkel. Az utasszámok a 2019-es adatoktól továbbra is elmaradnak, jelenleg 30%-kal alacsonyabbak az utolsó békeévinél.

Néhány hete kötött partnerséget a Deutsch Bahn és a Star Alliance, így a Google Flights már vonatokat is kiad találatként
(fotó: Oliver Lang / DB AG)

A teherszállításban nem tudtak előrelépést felmutatni, továbbra is 115 millió tonnányi áru a teljesítmény, bár ezt 43,5 milliárd tonnakilométer (+1,2%) mellett realizálták. Az egyéb szállítási ágak masszív visszaszorulást szenvedtek: szárazföldön 5,5%, légi úton 5,4%, hajózásban 3,4%-os a csökkenés. Ezekre a továbbra is szakadozott ellátási láncokat és az orosz-ukrán háborút említették okozóként.

A pályahálózaton jelenleg 3500 km a túlterhelt szakszok hossza, az évtized végére ez elérheti a 9000-et is, emiatt a BMDV-val megállapodtak ezen szakaszok korszerűsítéséről, az egyelőre még kiválasztás alatt álló első szakasz korszerűsítése 2024-ben kezdődhet meg. ebben a programban olyan elavult és zavarokat okozó szakaszokat fognak szanálni, ahol negy forgalom tapasztalható és rendszerszinten fontos a minél nagyobb üzembiztonság – természetesen digitalizált irányítási rendszerekkel újulnak majd meg ezek a szakaszok.

A teherszállítás egy helyben topog, pedig bőven lenne benne potenciál
(fotó: Daniel Korbach / DB AG)

Dr. Levin Holle gazdasági igazgató az év hátralévő részében is pozitív számokat vár, bár az energiaárak emelkedése miatt lehetnek meglepetések az üzemvitelben. A Brent nyersolaj világpiaci ára 47,7%-kal emelkedett, ahogy az elektromos energia is 36,3%-kal drágult, de a kibocsátásokat kompenzáló certifikátok 55,5%-os árrobbanása sem tett/tesz jót a napi üzemnek. Év végéig bruttó 16 milliárdnyi beruházást kívánnak véghezvinni, ehhez segítség a két legnagyobb hitelminősítő (S&P, Moody's) által megállapított A-s besorolások fenntartása.

A munkaerő pótlása is egyre nehezebb feladat, jelenleg 324.526 teljesállásnyi munkavállalót foglalkoztatnak, ebből Németországban 211.330-an dolgoznak. Érdekes adat, hogy a növekvő ICE-flotta mellett 174 emberrel lett kevesebb a távolsági üzemnél, de a többi szektorban folyamatos a növekedés. Érdekes és hasznos kezdeményezésnek bizonyult a március 8-án meghirdetett egy hónapos felvételi maraton, ahol 700 új női munkatársat tudtak felvenni. Az utazószemélyzet és a biztonsági őrök munkája nem sokkal javult, júniusig 1500 alkalommal bántalmazták valamilyen formában őket, ennek ötöde a koronavírus-fertőzés megelőzésével összefüggésben meghozott szabályokhoz volt köthető.

Adorján Péter