A nyugat-berlini S-Bahn-hálózat a II. Világháború után a kelet-német vasút, a DR üzemeltetésében maradt. Ez már akkor is sok nyugatinak okozott kellemetlenséget így vagy úgy, de igazán élesen csak a berlini fal 1961-es felhúzása után jelent meg ez a különbség, amikor a nyugati szakszervezetek – a városvezetés hallgatólagos támogatása mellett – bojkottra hívták a nyugat-berlinieket. Innentől fogva gyakorlatilag szellemvasút lett a hálózat nyugati fele és a DR-nek csak nyűg. Mégsem akart tőle megszabadulni, hiába próbált a nyugati városvezetés többször tárgyalni a keleti vasúttal. Végül azonban az 1980-as menetrendi kínálatcsökkentés és a sztrájk után kötélnek állt a DR és 1984. január 4-étől a BVG vette át az S-Bahn-hálózat üzemeltetését. Ekkor azonban a hálózatnak csak egy része üzemelt már, a BVG is a mai S2-es vonal Gesundbrunnen–Anhalter Bahnhof–Lichtenrade és az S3-as (ma S7-es) vonal Friedrichstraße–Wannsee szakaszát hagyták meg az utasforgalomban. A város(rész) északi részén a mai S1-es északi szakaszát felújítás után vehetették birtokba az utasok (ez az Gesundbrunnen–Frohnau szakasz), majd a Wannseebahn következett.
Az 1930-as évek első felében villamosított Wannseebahn egyik állomása Schlachtensee, ahol ezúttal is járunk. A BVG általi felújításkor kapta meg a mai arcát, ez a tipikus nyugat-berlini arculat: a peron széle előregyártott elemekből áll, miközben a közepén vagy teljes egészében vagy csak részben, de kiskockakő fedi a járófelületet. Ráadásul jól lerakotott kiskockakőről beszélünk, húsz-harminc év múltán is csak kisebb hibák mutatkoznak a járófelület simaságában.
A Wannseebahnon amúgy jó ideje csak 481/482-es sorozatú motorvonatok közlekednek, bár a BVG által rendelt 480-as sorozatú szerelvények is itt kezdték meg a szolgálatukat – akkor még persze a DR-től átvett Stadtbahner és Wannseebahner osztályú motorkocsik között. Őket váltották szép sorban a 481/482-esek az 1990-es évek közepétől – a Wannseebahn déli részén rendszeresen nem közlekedtek az NDK-eredetű 485-ösök.
Érdemes amúgy az állomáson a részleteket is megfigyelni: a tíz évvel ezelőtti képen megjegyzendő a kis kerítéssel körbevett virágágyások és a bokrok is sajátos hangulatot adnak az állomásnak. A távolabbi perontető pedig historizáló stílusban épült újra, a vonal mentén számos ilyen kivitelű építményt találunk, az eredeti elemek még az 1900-as évek elején, a hálózat kiépítésekor készültek, majd a villamosítás során, az 1930-as éveken bővítették persze az állományt. A perontető alatt a sárga épület az állomási ügyeletes házikója, sajnos itt már a modern, könnyűszerkezetes épület kapott helyet, bár 2009. november 10-én este zárva volt, az állomás az akkor még azon kevés állomás közé tartozott, ahol a mozdonyvezető saját maga menesztette a vonatot, erre utalt a peron végén – itt nem látható - „ZAT” feliratos tábla is.
Még kép apróságot érdemes megfigyelni: a közelebbi pad feletti állomásnév-tábla és a távolabb, a perontető alatt található táblák még 2009-ben is a Deutsche Bahn 1990-es évekbeli arculatát tükrözik. Azóta már lecserélték a sötétkék alapú névtáblára az állomásnevet, míg az utastájékoztatásról dinamikus kijelző gondoskodik – a maga előnyeivel és hátrányaival egyben.
Halász Péter
