Az terv az volt, hogy észak-nyugat felől utazunk be Bosznia területére, majd délen, Split felé hagyjuk el az országot. Ennek megfelelően utunk Zágrábban indult, ahonnan reggel a 9:04-kor Volinja felé induló vonattal vágtunk neki az utazásnak. Ez egy modern horvát motorvonat volt, ami messze a várakozásokon felüli kényelmet és szolgáltatást nyújtott. Nincsenek belül hosszában lépcsők, nincsenek fura összezsúfolt székek, vannak viszont hálózati csatlakozók és még WiFi is, összességében teljesen elégedett voltam a járművel.
Hegyi villamosos romantika Zágrábban. Boszniai utunk a horvát fővárosból indult, ahol azért a városi vasút felfedezése is belefért a programba
(fotók: Berky Dénes)
(fotók: Berky Dénes)
A horvát ipar remeke, amely a várakozásokon felüli kényelmet nyújt
Annál komolyabb gondot okozott, hogy Sisak-Caprag állomás előtt az jegyvizsgáló hölgy minimális angolsággal tájékoztatott, innentől busszal megyünk tovább. Le is szálltunk, majd 20 perc várakozás következett, mire megérkezett a pótlóbusz, amivel Sunja állomásig utaztunk. Innentől ismét vonattal folytattuk az utat, ám erre is vártunk vagy fél órát, ezért összesen egy óra késéssel érkeztünk meg Hrvatska Kostajnica állomásra, a bosnyák határhoz. Eredeti terv szerint még arra is lett volna időnk, hogy lemenjünk Volinjáig és vissza, de ez a késés miatt ugrott.
Hrvatska Kostajnica állomást hagyja el a HŽ 6112-es sorozatú motorvonata
Innen vált igazán izgalmassá az út, hiszen a következő biztos pont nemzetközi vonat hiányában a boszniai Dobrljin állomásról induló személyvonat volt. A kettő közötti eljutáshoz pedig még két nappal előtte emailben megbeszéltük egy Novi Gradban dolgozó taxissal, hogy eljön értünk Bosanska Kostajnicába. Így átsétáltunk a határon, megkaptuk a beutazási pecsétünket és még egy sörre is volt időnk a nyüzsgő határmenti településen.
A taxis aztán ott is volt időre a megbeszélt kávézó előtt. Útközben próbált meggyőzni, hogy ez a Dobrljin egy hülyeség és nincs ott semmi, menjünk inkább Novi Gradig, az is ugyanannyiba kerül. Mi meg azt magyaráztuk válaszként, hogy vonatozni érkeztünk, amit vonakodva ugyan, de elhitt és ki is tett alig 10 perc után Dobrljin állomásán. Itt aztán az állomáson sétálgatva ránk talált a határőr, aki bosnyákul kérdezett tőlünk dolgokat. Válaszul megmutattuk a beutazási pecsétünket az útlevelünkben, amivel nagyjából meg is elégedett, de még mindig kérdezgetett, úgy sejtjük útirányunkra volt kíváncsi. A "voz" (=vonat) és Banja Luka szavakkal már megnyugtattuk, de azért áthurcolt minket a szemben lévő kávézóig, hogy ott várjunk, ne az állomáson. Szerencsénkre a vonat pár percen belül megérkezett Novi Grad felől, így el is indultunk vissza az állomása. Legnagyobb meglepetésünkre az addig csak ott rohadó teherkocsiknak tűnő Eas-okat a körbejárás előtt rákapcsolták a két személykocsiból álló szerelvényre, így aztán vegyesvonatként közlekedtünk Banja Lukáig.
Összeállt a szerelvényünk. A Dobrljin és Banja Luka között közlekedő 6425-ös számú személyvonat egy Končar mozdonyból, két ex-német halberstadti kocsiból és három bosnyák Eas-ból állt
Még volt itt időnk egy kis fotózásra, a napállás is tökéletes volt. Eközben megszólított minket a mozdonyvezető, ami elsőre mindig ijesztő, de mint később kiderült, itt mindenki inkább örül a vasútrajongóknak. A következő pillanatban már németül beszélgettünk a vezérálláson arról, hogy hogyan próbált meg mozdonyvezető lenni a DB-nél pár évvel ezelőtt, azonban sajnos az egészségügyi vizsgálaton nem ment át. Ezzel a pozitív előrejelzéssel el is köszöntünk, már foglalt helyünk volt az ex-német ŽRS (Željeznice Republike Srpske = a Boszniai Szerb Köztársaság vasúttársasága) kocsik egyikében.
A Németországból használtan beszerzett halberstadti kocsik belseje valamikor szép lehetett, ma már inkább a balkáni komfortot nyújtja, ahol alaposan át kell gondolni, hogy mihez ér hozzá az ember. Ennél vasútrajongó szempontból sokkal zavaróbbak az önmaguktól bezáródó ablakok
Utunk során kevés ilyen látványban volt részünk: nem csak hogy egy gyönyörű, szinte eredeti állapotban megmaradt KkStB (k.k. Staatsbahnen = Császári és Királyi Államvasutak) jelzővel van dolgunk, de még működik és kezelik is! Bele sem merünk gondolni, hogy milyen vonatokat látott már ez a berendezés itt
Banja Lukáig utaztunk, ahol aznapi szállásunk is volt. A dombos tájon át suhantunk 80-100 km/órás sebességgel, a pálya állapota is elfogadható volt, így aztán több állomáson is 2-3 percig álltunk a menetrend betartása érdekében.
Vonatunk érkezés után. Az állomási táblán a cirill betűs felirat: Banja Luka
Doboj felől érkezik az utolsó napfényben egy személyvonat
Érkezés után megvártuk még a Szarajevó felé induló távolsági vonatot, amelynek terv szerint az egyik ŽFBH (Željeznice Federacije Bosne i Hercegovine = a Bosznia-hercegovinai Föderáció vasútja) Talgó kellett volna legyen. Ehelyett az egyik, a Ganz által a szarajevói olimpiára szállított háromrészes villamos motorvonat állt be az első vágányra. Hogy mi ennek a cserének az oka az rejtély, hiszen a kilenc Talgóból a napi kiadáshoz mindössze három kéne, de ottjártunkkor ez a Banja Luka-Szarajevó vonat minden nap Ganz motorvonattal közlekedett. Ez utóbbi járművekről a közeljövőben részletesebb bemutatóval is jelentkezünk.
Talgo-pótló Ganz motorvonat indul Szarajevó felé
Az első nap végeztével egy Banja Luka belvárosában található étterem olcsó vacsorája mellett beszéltük át a következő napi terveket. A terv szerint a reggeli vonattal utazunk Doboj városáig, ahonnan délután teszünk még egy gyors kört Tuzla felé, de erről majd a következő részben.
Berky Dénes