Húsz éve ezen a napon, 1997. szeptember 13-án nyílt meg az Olympiastadion metrómegálló melletti korábbi állítóközpontban az U-Bahn Museum. A berlini metróhálózat történetét és működését feldolgozó kiállítást az 1983 óta üzemen kívül lévő állítóközpontban rendezték be, amelyet sikerült megmenteni a bontástól. Az első öt év során a múzeum nem kapott túl sok reflektorfényt, igazán a nagyközönség a metróhálózat 100. születésnapja alkalmából, 2002-ben ismerhette meg.
A bejáratot eltéveszteni sem lehet: jobbra egy A3-as kisprofilú, balra pedig egy H sorozatú nagyprofilú metrókocsi orra látható. A kétféle típus közötti méretbeli különbségek itt is jól láthatók
A kiállítási termekbe vezető lépcsőnél Klaus Siepert, a múzeum alapítójának emléktábláját találjuk.
A gyűjteményben a különféle szakszolgálatok munkáját, a metrósok mindennapjait mutatták meg. Az összeállításban az egyesületként működő Arbeitsgemeinschaft Berliner U-Bahn e.V. tagjai vettek részt, akik jobbára nyugállományba vonult földalattisok voltak – a fő összefogó és alapító Klaus Siepert volt, aki 2009-ben hunyt el. Az 1992 óta működő szervezet a város mindkét felében tevékeny, éppúgy gyűjtik a keleti, mint a nyugati városrészből származó emlékeket.
Az egyik teremben a pályához kapcsolódó eszközök, elemek tekinthetők meg. Itt elől a kisprofilú vonalak felső tapintású, távolabb a nagyprofilú hálózat alsó tapintású áramvezető sínje és a rövidzáró eszközök láthatók
Egy másik terem a járműtechnikáé, ez éppen egy D vagy akár F sorozatú metrókocsi vezetőasztala is lehetne. Szakszerű magyarázat mellett magunk is kipróbálhatjuk, hogy mit és hogyan kell nyomni, húzni, tolni, hogy a vonat mozgásba lendüljön
Korabeli iránytáblák és jelzőeszközök a falon. A zöld tárcsa például a szolgálati, az állomásokon általában áthaladó vonatokon szereplő jelzés volt – ez a mai napig megmaradt, a forgalmi szám alatt vagy a viszonylatjelzésnél látható ilyenkor a zöld felület
Egykori jegyautomata. A tarifarendszer ilyen tekintetben nem volt bonyolult, 20 Pfennig (a márka váltópénze) volt a viteldíj
Valahogy így nézhetett ki az állomási ügyeletesek munkahelye. Íróasztal és vizesblokk...
...itt pedig a vonatindító munkahely: sok állomáson megvannak ezek a mai napig, bár nem használják már őket. A kameraképen a szomszédos folyosó látható
Egyszerű, de nagyszerű utastájékoztató tábla. A rendszert ma már nem nagyon használják, bár itt-ott még megtalálhatók az állomásokon
A termeket elválasztó ajtókat stílusosan régi metrókocsi-ajtókra cserélték
A mindenféle közlekedési apróságot bemutató vitrinben egy magyar érdekeltséget is találtunk: az egykori BSzKRt-nál használt kisszakasz-érme gyűjtőperselyét láthatjuk itt – meglepő egy berlini metrómúzeumban
Az oktatási célokat szolgáló modellpálya...
...és a hozzá tartozó biztosítóberendezések kezelőpultja
Egy nagyobb darab a gyűjteményből: a Breitenbachplatz, a mai U3-as vonalon fekvő állomás régi biztosítóberendezése látható a képen
Európa egyik legnagyobb, emeltyűs, elektrodinamikus biztosítóberendezése üzemelt 1930 és 1983 között az Olympiastadionnál és a grunewaldi kocsiszínben. Ma már műemlék, ez foglalja el a terem nagy részét – a forgalomirányítást máshonnan végzik már
(fotók: Halász Péter)
(fotók: Halász Péter)
A múzeumot a nyitvatartási napokon átlagosan 250-400 ember látogatja, a belépődíj 2 euró. A létesítmény hivatalosan minden hónap második szombatján van nyitva, de természetesen előzetes bejelentkezés alapján máskor is kinyitják az érdekes gyűjteményt. Nem mellesleg a Wikipedia adatai szerint a berlini a moszkvai és a budapesti után a harmadik olyan gyűjtemény, amely kifejezetten a földalatti közlekedésével foglalkozik.
A RegionalBahn szerkesztői nagyjából tíz éve szemeztek a létesítménnyel, de soha sem sikerült olyankor ott lenni, amikor nyitva van. Ez a sorozat idén, az ünnepi évforduló évében tört meg és megtekinthettük az érdekes gyűjteményt. Páratlan a maga nemében, mindenképp érdemes rászánni egy jó órát a megtekintésére.
Halász Péter
