Fecske márpedig nem csak a szolnoki zónázón van! Mai képünk elsőre csak egy rövidke metrónak tűnik, ám a háttérben ott bújik az Amerikai Egyesül Államok városi közösségi közlekedésének elmúlt évtizedekben folytonos útkeresése. Arról nem is beszélve, hogy a hazai közlekedésben eddig elképzelhetetlen megoldást is felfedezhetünk a kép tüzetesebb szemügyre vételével. Irány Chicago!
A puszta tényeket nézve a 8.2 kilométer hosszúságú, a végállomásokon kívül csak egy megállóval bíró metróvonal a képen is látható kétkocsis szerelvénnyel és napi 7000 utasával a Chicago északi elővárosaiban egy rossz viccnek, vagy félresikerült gondolatkísérletnek tűnhet. Pedig nem az: a Skokie Swift (azaz fecske) Chicago kiterjedt metró- és magasvasúti hálózatához csatlakozik Howard állomáson, ahonnan rövid, ámde annál gyorsabb szárnyalással éri el Skokie kisvárost. Skokie egy tipikus alvóváros a Michigan-tó partvidéke mentén, és az itt élők számára mindig is meghatározó volt a nagyvárossal való kapcsolat igénye. Ennek ellenére a múlt közel sem volt zökkenőmentes, képünk pedig árulkodik – figyeljük csak meg a hazai szemmel furcsa megjelenésű felsővezetékoszlopokat a metróvonalon! Nos, ezek bizony az 1960-as évek elején csődbe ment Chicago, North Shore and Milwaukee Railroad eredeti tartozékai voltak. A North Shore fénykorában Amerika egyik legjobb interurbán villamosvonala volt, bár a villamos itt már nem is fedi teljesen a valóságot: képünk készítésének helyszíne a cég kifejezetten nagy sebességre épült elkerülővonalának, a Skokie Valley Route-nak a része volt, ahol 90 mérföld/órás (145 km/óra) sebességgel száguldottak a vonatok Chicago és Milwaukee között. (Nem viccből: két gőzüzemű vasúttársaság is versengett az útvonalon, a 137 kilométeres távon a kerek 1 órás menetidő volt a konkurenciaharc végső célja.) A Skokie Valley vonal eredeti, nyílegyenes nyomvonalát jelzik a képen a metrószerelvény mögött látható távvezetékoszlopok, míg a mostani metróvonal íve a kép bal szélén a North Shore tóparti falvakon keresztül futó eredeti vonalára vezető szakaszának nyomvonalában végződik.
A többi interurbánhoz hasonlóan a gépkocsival a North Shore sem bírta a versenyt, az utolsók közt dobták be a törölközőt 1963 jaunárjában. A csődeljárás során elárverezett tulajdonból a Chicago Transit Authority (CTA), azaz a helyi tömegközlekedési vállalat lecsapott a metróvonalához csatlakozó Howard–Skokie nyomvonalra, így némi átalakítás és a közbenső állomások bezárása után 1964 áprilisában megindult a forgalom a vonalon – eleinte csak hétköznap – a Skokie Swift névre keresztelt szolgáltatás keretében. A projekt jelentősége túlmutatott önmagán, ugyanis ebben az időszakban a megszüntetés volt a divat, nem az indítás – így a ritka ellenpélda finanszírozásába a helyzet hosszú távú tarthatatlanságát átérző szövetségi kormányzat is beszállt. A későbbiekben beindult a szombati közlekedés is, ami 1993-ban szűnt meg újra, hogy aztán 2008-ban immár teljes hétvégi, azaz szombat-vasárnapi üzem formájában térjen vissza. A vonalon 12-15 percenként ingáznak a csúcsidőn kívül 2, csúcsidőben 4 kocsis, Bombardier gyártmányú, 5000-es sorozatú kocsikból kiállított vonatok.
A végére maradtak a műszaki finomságok. A North Shore hagyatékából megmaradt a felsővezeték, amit a CTA is tovább használt, ám a vonal saját kialakítású részén 600 Voltos egyenáramú harmadik sínes villamosítást hazsnáltak. A járművek menet közben váltottak a kétfélre rendszer között egészen 2004-ig, amikor a járműpark egységesítése érdekében felhagytak a Skokie Swift számára készült speciális, áramszedővel is ellátott kocsik használatával és áttértek a harmadik sínes rendszerre. Ez viszont új problémákat vetett fel, ugyanis a Skokie Swift végig a felszínen fut, Skokie városban több szintbeni közúti átjáróval. Amint az Oakton Street átjárójában készült képünkön is látható, a feladatot a hazai viszonylatban elképzelhetetlen egyszerűséggel oldották meg: szintbeni átjáró, harmadik sínes villamosítású vasúttal. Ami még érdekesebb ebben az esetben, az az, hogy a 2 kocsis metrószerelvény az amerikaiasan széles átjáróban úgy halad át, hogy rövid ideig egyik végén sem éri el a táplálási szakaszt – hátunk mögött pedig egy állomás van.
A végére maradtak a műszaki finomságok. A North Shore hagyatékából megmaradt a felsővezeték, amit a CTA is tovább használt, ám a vonal saját kialakítású részén 600 Voltos egyenáramú harmadik sínes villamosítást hazsnáltak. A járművek menet közben váltottak a kétfélre rendszer között egészen 2004-ig, amikor a járműpark egységesítése érdekében felhagytak a Skokie Swift számára készült speciális, áramszedővel is ellátott kocsik használatával és áttértek a harmadik sínes rendszerre. Ez viszont új problémákat vetett fel, ugyanis a Skokie Swift végig a felszínen fut, Skokie városban több szintbeni közúti átjáróval. Amint az Oakton Street átjárójában készült képünkön is látható, a feladatot a hazai viszonylatban elképzelhetetlen egyszerűséggel oldották meg: szintbeni átjáró, harmadik sínes villamosítású vasúttal. Ami még érdekesebb ebben az esetben, az az, hogy a 2 kocsis metrószerelvény az amerikaiasan széles átjáróban úgy halad át, hogy rövid ideig egyik végén sem éri el a táplálási szakaszt – hátunk mögött pedig egy állomás van.
(fotó: Magyarics Zoltán)
Magyarics Zoltán
