Az Amerikai Egyesült Államok általában elszigetelt közösségi közlekedési fejlesztései néha elég furcsa, vagy egyszerűen kétes hasznú megoldásokat eredményeznek. Dallas viccvillamosáról már volt szó, így ezúttal egy inkább furcsa, de legalább hasznos és a helyi viszonyok között még átgondoltnak és rendszerszemléletűnek hozható megoldásról hoztunk képet. Trolibusz, ami kétéltű, és végső soron sokkal inkább busz, troli – főleg, amikor az autópályára is feltéved.
Boston kötött pályás városi közlekedésének egyedi darabja a nehezen besorolható Silver Line. Alapvetően BRT-jellegű buszvonalakról van szó, ám a két, egymástól független hálózat esetében más-más fűszerezéssel kapjuk. Képünk a South Station vasútállomásról induló, részben trolibusznak minősülő vonalak alagúti szakaszán, a World Trade Center állomáson készült. (Az állomás nevét az azonos nevű konferenciaközpontról kapta, nem az egykori New York-i létesítményről.) Az SL1 és SL2 jelzésű járatok innen saját alagútban haladnak a South Station-ig, míg az ellenkező irányban a Silver Line Way állomás előtt a felszínre bukkan a trolibuszvonal.
Ez utóbbi állomáson történik az üzemmódváltás is: a kétéltű Neoplan USA AN460LF típusú csuklós kocsik onnantól az Edward Logan nemzetközi repülőtérig (SL1), illetve a kikőtőben kialakított ipari parkig (SL2) sima buszként közlekednek. Az SL1-es járat a várost a repülőtértől elválasztó tengeröböl alatt autópályán halad, ahol igen furcsán fest a „csápos busz”. Végső soron az SL1/SL2 vonalakon a kétéltű, járművek többet mennek dízelüzemben, mint felsővezetékről. A hálózat másik vonalcsaládja, az SL4 és SL5 vonalak sima buszokat takarnak, BRT-jellegű tisztán felszíni vonalvezetésű kivitelben.
A rend kedvéért emlékezzünk meg a Silver Line vonalak rövid, ámde változatos történetéről! Az SL4/5 vonalakon 2002-ben indult meg a forgalom, létjogosultságukat pedig az adta, hogy az egyik metróvonal rossz állapotú, magasvasúti szakaszát elbontották és a metrót egészen más vonalvezetéssel építették át - a metró nélkül maradt lakosok igényét volt hivatott kielégíteni az új BRT-korridor. Az SL1/SL2 vonalak kicsit más indultak, itt ugyanis a belvárosi úthálózat átépítése kapcsán kialakított alagútrendszer vonatkozó része adta a rendezőelvet.
A vonalakon 2004-ben indult meg a forgalom, eleinte tisztán trolibuszos üzemben - a felsővezetékes szakasz végénél az utasok hagyományos buszra szálltak át. 2005 elejétől már a Logan nemzetközi repülőtérre is eljuthatunk a kétéltű trolikkal – a vonal tarifális furcsasága, hogy a város felé tartva ingyen utazhatunk, sőt, a South Station állomáson átszállva még egy metróútra is a helyi közlekedési vállalat, az MBTA „vendégei vagyunk”. Ez a kis apró szívesség talán feledtetni igyekszik azt, hogy az SL1/2 és SL4/5 hálózatokat eredetileg egy alagúti szakasz kötötte volna össze, mely végül nem valósult meg. Sőt, a bő tíz éves történetbe még egy „elveszett vonal” is belefér: az SL2 párjaként 2004 és 2009 között létezett egy SL3 jelzésű járat is, melyet sikerült a házon belüli buszos konkurenciával agyonvágni. Annyi történt, hogy a ritkábban járó SL3 külső szakaszát rászervezték a párhuzamosan közlekedő 7-es buszra, utóbbi pedig hatperces csúcsidei követéssel és az SL3 South Station végállomásával szemben valódi belvárosi végállomással szívta el (vagy tartotta meg) az utasokat. Hiába, az amerikai közösségi közlekedési fejlesztésekről néha nehéz eldönteni, hogy véletlenül szúrták el, vagy tudatosan lőttek mellé.
Magyarics Zoltán