Huszonöt évvel ezelőtt, 1990. július 2-án egy nagyon fontos mérföldkőhöz érkezett a két Németország egyesítésének folyamata. Ekkor lépett életbe a „Währungs-, Wirtschafts- und Sozialunion”, ami megteremtette a vámhatárok eltörlésének lehetőségét a két ország között és gyakorlatilag formalitássá váltak a határellenőrzések. Megindulhatott a forgalom a kelet-nyugati Stadtbahnon is, mégpedig átszállás nélkül.
1961-től, a berlini fal felhúzásától fogva a Friedrichstraße állomás mindig is végállomása volt a kelet és a nyugat felől érkező S-Bahn-vonatoknak. A két világ között csak szigorú ellenőrzést követően lehetett átszállni, egyetlen ellenőrzésmentes lehetőség a nyugati Stadtbahn és a szintén nyugati metrók és a Nord-Süd-Tunnel vonatai között volt lehetséges. 1989. november 9., a berlini fal lebontása és a kelet-németek számára a kiutazás megkönnyítése után jelentős forgalom zúdult a határállomásokra, miközben a politikusok a négy szövetséges megszálló hatalom – a Szovjetunió, az USA, Nagy-Britannia és Franciaország – részvételével a 2+4 megbeszélések keretében készítették elő az ország (újra)egyesítését.
Egy nyugatról érkező S-Bahn-ból kinézve jól látszik, hogy milyen volt a Friedrichstraße, mikor még határállomásként működött: a keleti S-Bahn-szerelvények elválasztva várták a visszaindulásokat a keleti belváros felé
(fotó: Matthias Arndt / www.stadtschnellbahn-berlin.de)
(fotó: Matthias Arndt / www.stadtschnellbahn-berlin.de)
1990. július 2-ától már lehetőség volt az átmenő üzemre: a határvédelmi kerítéseket felszámolták, a vonatok közvetlenül haladhatnak át az állomáson
(fotó: Mario Lange / www.stadtschnellbahn-berlin.de)
(fotó: Mario Lange / www.stadtschnellbahn-berlin.de)
A fenti rajzon a felső az 1958-as és hozzávetőlegesen az 1990-es állapotokat mutatja a Friedrichstraßén, míg a lenti rajt az 1961 utáni állapotokat szemlélteti. Látható, hogy nem volt átjárási lehetőség kelet és nyugat között, csak komplikáltan és szigorúan üzemi céllal közlekedhettek a két városrész között a vonatok
(grafika: Manuel Jacob / www.stadtschnellbahn-berlin.de)
(grafika: Manuel Jacob / www.stadtschnellbahn-berlin.de)
Ennek első fázisa lett a Währungs-, Wirtschafts- und Sozialunion, azaz a pénzügyi, gazdasági és szociális unió a két Németország között, aminek keretében számos támogatást kapott nyugatról az NDK, átalakult a szociális ellátórendszer, de a legfontosabb az volt, hogy a keleti márka helyett a nyugat-német márka lett a fizetőeszköz országszerte. Az NDK állampolgárai 60 éves kor alatt 4000, afelett 6000 márkát válthattak át 1:1 arányban, azon túl azonban már csak 2:1 arányban kaptak nyugati fizetőeszközt a polgárok. A béreket, nyugdíjakat és lakbéreket 1:1 arányban számították át.
Az uniónak köszönhetően megszűntek az NDK és az NSZK határán a már amúgy is csak formális vámellenőrzések, ennek köszönhetően még szabadabban lehetett mozogni a két ország között.
Ez teremtett lehetőséget arra is, hogy a már jó ideje kooperáló nyugat-berlini BVG és az NDK államvasútja, a DR megnyissa az átmenő S-Bahn-forgalom előtt a korábban szigorúan elválasztott Berlin-Friedrichstraße pályaudvart. A feladat komoly előkészítést igényelt, át kellett építeni a szektorhatár felé vezető vasúti pályát, ám ezzel időben végeztek és végül 29 évvel a határok lezárása után, 1990. július 2-án ismét átmenő, kelet-nyugati S-Bahn-járatok közlekedhettek a városban. Az első vonat 3:49-kor hagyta el nyugat felé a Friedrichstraße állomást.
Szokatlan kép: felújított kelet-berlini, 277-es sorozatú motorvonat Nyugat-Berlinben, Berlin-Charlottenburg állomáson 1990. október 3-án, azon a napon, amikor a két ország egyesült
(fotó: Michael Müller / www.stadtschnellbahn-berlin.de)
(fotó: Michael Müller / www.stadtschnellbahn-berlin.de)
Az összekötés miatt át kellett szervezni az S-Bahn-viszonylatokat is. Tudni érdemes, hogy keleten nem viszonylatszámokkal jelezték a vonatokat, hanem az utasok is a vonatok, vonatcsoportok betűjeleit használták; ám nyugaton a BVG bevezette 1984-ben a máig ismert viszonylatjelzési rendszert.
Az új átmenő viszonylatok közül a Zuggruppe B járatai Erknertől egészen Wannseeig jártak, peremidőszakban pedig Charlottenburgban fordultak. Ezen a viszonylaton a DR vonatai közlekedtek, jellemzően felújított Stadtbahnerekkel. A schönefeldi reptér felől a C és az F vonatok érkeztek, ezek Charlottenburgig jártak. A H viszonylat pedig Königs Wusterhausenből érkezve jutott el Wannseebe – utóbbin a BVG és a DR vonatai közlekedtek közösen, a nyugat-berlini szakaszon a BVG személyzete, keleten pedig a DR személyzete vezette a vonatokat. A menetrendeket ekkor még inkább a praktikus megfontolások határozták meg, azaz melyik vonal vonatainak menetrendjébe fér bele a keleti vagy a nyugati hosszabbítás, hol áll rendelkezésre elegendő tárolóvágány és így tovább. A tudatos, utasigények szerinti fejlesztésre csak később kerülhetett sor.
A BVG motorvonata Kelet-Berlinben, igaz, az ország egyesítése után, 1990 telén. Korábban még a Friedrichstraßéra sem mehettek át a nyugati, reklámos motorvonatok, a DR nem vette át őket ideológiai okok miatt. 1990-ben ilyennel már nem volt probléma
(fotó: Michael Müller / www.stadtschnellbahn-berlin.de)
(fotó: Michael Müller / www.stadtschnellbahn-berlin.de)
A további részletek iránt érdeklődő olvasóinknak ajánljuk a www.stadtschnellbahn-berlin.de oldalt, ahol – német nyelven – nagyon részletes leírás olvasható a berlini gyorsvasutat érintő számos témában.
Halász Péter