A berlini 104-es és a 347-es autóbusz keleti végállomása meglehetősen szokatlan nevet visel: Stralau, Tunnelstraße. Ám az egyébként csendes, kertvárosias végállomásra kilátogatva egy fia alagút nem sok, annyit sem találunk. De nem volt ez mindig így, igaz, akkor még nem buszok jártak a stralaui félszigeten. Ám nem csak itt, hanem a túlsó parton, Treptowban is emlékeztet egy közterület az alagútra: itt a Platz am Spreetunnel nevet viseli egy tér.
Platz am Spreetunnel, Tunnelstraße – ígéretes nevek a berlini térképen
A mai buszvégállomás közeléből indult a 195 méter széles folyó alatt vezető alagút, amely a túlparti Treptowba vezette át a villamos vágányait. A létesítmény egyfajta főpróbájának is tekinthető a majdani berlini metróépítéseknek, mert amíg az első metrószakasz – javarészt magasvasútként – 1902-ben nyílt meg, addig a szóban forgó alagút 1895 és 1899 között készült el. Ráadásul a Berlinben szokatlan módszerrel, pajzsos fúrással építették. Érdemes tudni: Berlinben főleg a felülről nyitott építési módszert alkalmazták a metróépítések során.
A Spreetunnel hosszmetszete és térképe a korabeli ábrázolásokon
Az összesen 454 méter (a rámpákkal együtt 582 méter) hosszú, egyvágányú alagutat a földalatti vasutak építésére összeállt, Gesellschaft für den Bau von Untergrundbahnen nevű konzorcium jegyezte, amelynek vezetője az AEG volt. A gyakorlatban a Spreetunnelre úgy tekintettek, hogy egy próbaalagút a későbbi, hasonló módszerrel épített földalatti vasutak számára. Ám az építkezés fő apropója eredetileg más volt: Treptowban rendezték a környék legnagyobb ipari vásárát 1896-ban. Ám ez nem jött össze, nem készült el időben az alagút.
Az alagút treptowi bejárata
Az alagút építése ugyanis a vártnál több bonyodalommal járt: a folyó alatti rész többször beomlott, emiatt pedig elhúzódott az építkezés, amelyet végül három éves késéssel, 1899. december 18-án adtak át a közönségnek. Ám a treptowi kiállítás idején már megnyitották az alagút első 160 méternyi szakaszát, amelyet gyalog lehetett bejárni. A költségek 1,7 millió aranymárkára rúgtak.
Az alagút stralaui bejárata. A rámpa helyén manapság az út közepén zöldfelület van
A vonalon speciális, kis szerkesztési szelvényű járművek közlekedtek
Az alagút keresztmetszeti rajzán látszik, hogy milyen kicsi szerkesztési szelvény állt rendelkezésre
Az alagút érdekessége volt a viszonylag csekély keresztmetszete, amely a villamoskocsik új generációjának kifejlesztését igényelte: mindösszesen 3,76 méter átmérő állt rendelkezésre.
A hálózat fejlődése szempontjából pedig komoly szerep adódott: három évtizeden keresztül Berlin délkeleti részei felől közvetlen villamosvasúti kapcsolatot hoztak létre a Schlesisches Bahnhof, a mai Ostbahnhof felé. A villamosok csak egy vágányon közlekedtek az érintett szakaszon, a közlekedés biztonságát jelzőbottal szavatolták.
Az alagutat végül 1932. február 15-ével zárták be és az intézkedés oka az itt közlekedő viszonylatok alacsony kihasználtsága volt, legalábbis hivatalosan. Gyakorlatilag azonban komoly gondok akadtak az alagúttal: a falán komoly repedéseket találtak. Ám nem felejtették el magát az alagutat: 1936-ban, a nyári olimpia idején gyalogos alagútként használták az építményt. A II. Világháború idején az alagút egy részét, ami a szárazföld alatt vezetett, óvóhelyként használták.
A stralaui alagútbejárat helyén ma zöldfelület van az út közepén
(fotó: Halász Péter)
(fotó: Halász Péter)
A háború után azonban nem foglalkozott senki sem az építménnyel, egészen 1996-ig, amikor ismét kinyitották az alagutat, hogy megvizsgálják, egyáltalán milyen állapotban van a létesítmény? Ekkor derült ki, hogy a szárazföld alatti, első szakasz viszonylag jó állapotban van és relatíve tiszta volt. Ráadásul még megvoltak az emlékek a légoltalmi búvóhely emlékei, többek között a padok is; a plafonon pedig a felsővezetéktartó karok szigetelői is megvoltak, helyenként pedig még a felsővezeték is fent volt még. Az alagútban az első 30-35 métert követően egy falat találtak, amely mögött egyelőre nem tudni, hogy mi leledzik – a korabeli dokumentumok arról szólnak, hogy szándékosan, az alagút beomlását megelőzendő töltötték fel vízzel az alagutat. Vélhetően azonban az alagút többi, beázott és beszakadt része található. Pont emiatt nem is tanácsos az alagút megnyitása, illetve az első néhány méternyi részt sem tették látogathatóvá. A vízzel való elöntést igazolja, hogy vélhetően egy, az alagútba vezető lépcső is van Treptowban, a túlsó oldalon, amely szintén vízbe vezet. A stralaui oldalon a rámpát 1968-ban bontották el, a helye azonban a mai napig is látható, az út közepén található füves terület helyén érték el a villamosvágányok az alagutat.
Az alagút emlékét a 104-es és a 347-es busz végállomásának is nevet adó Tunnelstraße őrzi. A 104-es vonalon közlekedő két MAN Lion's City DD pihen a Spree-parti végállomáson. Az elől álló kocsi a nosztalgiabuszokat gondozó (nyugat-)berlini egyesületet népszerűsíti
(fotó: Halász Péter)
(fotó: Halász Péter)
Halász Péter