Az InnoTrans szakkiállításon látottak feldolgozása a végéhez közeledik – ennek jegyében ma egy különleges körképet hoztunk. A kiállításon résztvevő Lenkei Balázs ipari formatervezőt, a Sinus Design tervezőstúdió vezetőjét, és egyben az IC+ kocsik színtervének és belső formatervének megálmodóját kértük meg rövid túrára, melynek során a formatervező szemszögéből jellemezte számos kiállított jármű belső terét.A közösségi közlekedés járműveinek belső terét megtervezni komoly kihívás az ipari formatervezők számára. A cél mindig kettős: a kényelem és a tetszetős megjelenés mellett meg kell felelni az üzemeltetői szempontból elvárt funkcionalitásnak is – ez utóbbi a könnyű takaríthatóságtól a rongálásnak való ellenálláson át a költséghatékony megvalósíthatóságig számos követelményt támaszt. Ez a műfaj tehát igazi művészet, és amint arra mai cikkünkben is látunk majd példát, azonos műszaki alapokkal bíró járművekből az utasok szemszögéből nézve merőben eltérő belső terű vonatok születhetnek. A berlini InnoTrans szakkiállítás során ezért Lenkei Balázst, az IC+-kocsik formatervezőjét kértük meg, hogy egy körséta keretében a dizájner szemével is mutassa be olvasóinknak a kiválasztott járműveket.
Csapjunk is rögtön a közepébe: a cseh RegioJet új távolsági forgalmú személykocsiját az aradi ASTRA vagongyár készítette, és típusát tekintve a MÁV-START IC+ kocsijával egy kategóriában indul. Legalábbis a műszaki tartalmat tekintve, ugyanis ami a belsőt illeti, már első ránézésre látszik, hogy teljesen más megrendelői igények mentén született a belső tér koncepciója. Átadjuk a szót a formatervezőnek: „A belső tér anyag- és színválasztása általánosságban szerencsés, különösen jó a fa felhasználása a kocsi belső terét lezáró végfal esetében. Pozitívum az üléstámlába épített monitor - élettartamra vetítve nem kerül sokba, de sokat javít a szubjektív komfortérzeten. Az ülések is jó választásnak tűnnek, beleértve az élénk sárga színt. A kocsiban kicsit sok a krómozott felület, túl erős a kék megvilágítás, illetve a tető mintázata kevéssé szerencsés - az ismétlődő mintázat miatt zavaró módon nem látszik a távolság, ez pedig kedvezőtlen a térérzet szempontjából. Műszaki szempontból nem túl elegáns megoldás az ülések rögzítése – a padlóból kilátszó csavarok nem esztétikusak. Üzemeltetési-karbantartási szempontból szerencsétlen megoldásokat is tartalmaz a kocsi: az ablak alatt lévő kukákat nem lesz egyszerű üríteni, a szellőzőrendszer ablak alatti rések szinte biztosan hamar fog koszolódni, és ugyanez igaz a fehér oldalpanelekre is. Az asztalok rögzítésének elhelyezése pedig kedvezőtlen, a kisasztalok már a kiállított kocsin is inognak. Megemlíthető még az árnyékoló túl vékony szövete is.” Az összképet tekintve viszont jó benyomást tett ránk az aradiak kocsija, melynek előterében a fa borítás a német ICE-vonatok belsejének minőségét idézi.
Tegyük hozzá halkan: nem véletlenül, hiszen a kocsikat még akkor rendelte a RegioJet, amikor úgy volt, hogy a DB AG-val együttműködve üzemeltethetik a Prága–Berlin–Hamburg járatokat. Azóta persze kissé megváltoztak a körülmények...
Tegyük hozzá halkan: nem véletlenül, hiszen a kocsikat még akkor rendelte a RegioJet, amikor úgy volt, hogy a DB AG-val együttműködve üzemeltethetik a Prága–Berlin–Hamburg járatokat. Azóta persze kissé megváltoztak a körülmények...
A RegioJet új kocsijának külső megjelenése mindenképpen feltűnő
Az előtérben a német ICE-vonatokra emlékeztető faburkolat fogadja a belépőt – minőségben sem marad el a példaképtől
A belső tér összképe minőségi, de a formatervező szerint túl hangsúlyos kék világítás
Ezt már kicsit túltolták: a mosdónak sajátos hangulata van a világító neonkék dekorcsíkokkal
Egyszerű, de nagyszerű – a soros ülésekhez tartozó kisasztalok megoldása életképesnek tűnik (szerkesztőségünk egységes véleménye, hogy egy fényévvel igényesebb, mint az IC+ látványosan túl vastagra vett, kihúzás közben befeszülő asztalkája); a kijelző messze nem kerül annyiba, mint amennyit a szubjektív minőségérzeten lendít
Kihajtható lábtámasz jár másodosztályon is, bár az ülések lábának rögzítése a látványosan ágaskodó csavarfejjel kicsit igénytelen; a hálózati csatlakozó nem látszik a képen – méghozzá azért nem, mert az IC+-al szemben oda került, ahova való: a két ülés közé, az üléskeret alá
A NEWAG DMU 220M dízelmotorkocsija az utastér szempontjából érdekes szerzet, első ránézésre is nagyon hangsúlyos a zöld szín. Lenkei Balázs ezt negatívumnak látja, és erőteljesebb színátmeneteket tartana szükségesnek. Furcsaságként kiemelhető a mosdók ajtajának közelében elhelyezett szóló ülés - az itt ülő minden bizonnyal az utasforgalom középpontjában lesz, így nem tűnik kényelmesnek ez a hely.
A közép-európai járműipar általunk szemlézett járművei közül viszont még így is a NEWAG vonata tűnik összeszedettebbnek – ugyanis amint előzetesen sejtettük, a cseh RegioPanter tényleg „kiverte a biztosítékot” a formatervezőnél, aki hosszan sorolja a furcsábbnál furcsább megoldásokat. A pozitívummal kezdve: a színösszeállítás alapvetően jó – ám az átjáróknál lévő lépcsők korlátjának színe viszont már nem harmonizál a többi színnel. A mélypontot a poggyásztartók jelentik: elhelyezésük elég esetleges, és a magaspadlós utastérben gyakorlatilag egy aktatáska sem fér fel rájuk, annyira közel kerültek a plafonhoz. Ilyen konstellációban Lenkei szerint az üvegből készült csomagtartó sokkal szerencsésebb lett volna. A szerelvény „guruló lépcsőház” jellege, azaz a magas- és alacsonypadlós részek sűrű váltakozása, szigorúan hagyományos lépcsőkkel megoldva már szinte szóra sem érdemes, ennél már csak jobb megoldások léteznek erre a problémára...
A közép-európai járműipar általunk szemlézett járművei közül viszont még így is a NEWAG vonata tűnik összeszedettebbnek – ugyanis amint előzetesen sejtettük, a cseh RegioPanter tényleg „kiverte a biztosítékot” a formatervezőnél, aki hosszan sorolja a furcsábbnál furcsább megoldásokat. A pozitívummal kezdve: a színösszeállítás alapvetően jó – ám az átjáróknál lévő lépcsők korlátjának színe viszont már nem harmonizál a többi színnel. A mélypontot a poggyásztartók jelentik: elhelyezésük elég esetleges, és a magaspadlós utastérben gyakorlatilag egy aktatáska sem fér fel rájuk, annyira közel kerültek a plafonhoz. Ilyen konstellációban Lenkei szerint az üvegből készült csomagtartó sokkal szerencsésebb lett volna. A szerelvény „guruló lépcsőház” jellege, azaz a magas- és alacsonypadlós részek sűrű váltakozása, szigorúan hagyományos lépcsőkkel megoldva már szinte szóra sem érdemes, ennél már csak jobb megoldások léteznek erre a problémára...
A lengyel NEWAG regionális forgalomra készült 222M típusú dízelmotorvonata kicsit zöld kívül...
...és nagyon zöld belül, beleértve a padlót és a világítást is. A formatervező szerint nem elég erőteljesek a színátmenetek, nem szerencsés a színek kombinációja
A csehek RegioPanter villamos motorvonata kívülről egy előnyös tulajdonsággal biztosan rendelkezik: a színterv illik az egész cseh államvasúti flottára kiterjedő, Najbrt-stúdió által megálmodott színvilághoz
Első ránézésre nem sok különlegeset látunk a beltérben, ám az ördög a részletekben rejlik
Csomagtartó rács a magaspadlós részben - aktatáskás biztosítási alkuszok előnyben, a kisebb bőrödöket viszont érdemes már a felszállás előtt félbe vágni
A célnak megfelel, de igénytelenül néz ki a csomagtartó rögzítése
A RegioPanter-ben lépcsőből majdnem annyi van, mint ülésből, ráadásul a lépcsőkorlát színe sem ahhoz passzol, amihez kéne
A kép alját figyeljék: megmagyarázhatatlan okból még ide is jutott egy lépcső
Ha pedig már regionális és elővárosi szegmens, érdekes tapasztalat volt a formatervező szakember kíséretében felkeresni a Stadler két közös műszaki alapon nyugvó, ám beltartalmát illetően drámaian különböző FLIRT-szerelvényét. A két vonat ékes példa volt arra, hogy sok esetben a formatervező mozgásterét, azon belül is az anyagválasztást alapjaiban határozza meg a megrendelő pénztárcája. Első alanyunk a DB Regio számára készült. A belső térben a fehér és barna különféle árnyalatai dominálnak, ám a végfalak kiváló párosításként kékek – a barna a kék komplementer színe. A négy páholyból álló első osztály megjelenése elegáns, a barna, bőrhatású huzatos ülések, a karfák és a masszív fa asztal mind minőségérzetet sugároznak. Még a másodosztály szövethuzatos ülései is igényes benyomást keltenek – a fejtámlákat pedig itt is ellenálló műbőrrel borították. Az általános minőségérzet még a mosdóban is folytatódik. A szemügyre vett vonatok közül gyakorlatilag egyedüliként úgy sikerült elhelyezni a lehajtható pelenkázóasztalt, ahogy az egyébként is logikus: a baba hosszában, és nem merőlegesen fekszik előttünk az asztalon. Triviális, de minden más vonatban komoly tornamutatvány a pelenkázás az „elforgatott” nézőpont miatt...
A DB Regio FLIRT-jén két helyen talált fogást talált Lenkei Balázs: a fémből készült poggyásztartó igazi „betegágy-hangulatot” áraszt magából, a fehér üléskeret pedig könnyen koszolódik – a dizájner szerint a középszürkénél egyszerűen nincs jobb szín erre a célra.
Ezek után mellbevágó látni a szerb vasút számára készült FLIRT belső terét. Elöljáróban szögezzük le: mindez nem véletlen, a szerb FLIRT a hazainál is olcsóbb kivitel, ahol a megrendelő pénztárcája nyilván komolyan behatárolta a lehetőségeket. A szerelvény egész belsejét tompa színek jellemzik, az egyszínű kék üléseken kívül. Lenkei Balázsnak különösen az átjáró tompa szürkéje fáj, valamint megjegyzi: az egyszínű üléshuzat nem olcsóbb, ám mindenképpen csúnyább a mintás szövetnél. Ha pedig a német FLIRT poggyásztartója betegágy, ez már egyenesen az elfekvő: itt még az ülések feletti poggyásztartók is csúnyák. Aminél pedig már nincs lejjebb: az átjárók két végén az alacsonypadlós utastérhez öt (!) ponton megtörve lejt a folyosó.
A DB Regio FLIRT-jén két helyen talált fogást talált Lenkei Balázs: a fémből készült poggyásztartó igazi „betegágy-hangulatot” áraszt magából, a fehér üléskeret pedig könnyen koszolódik – a dizájner szerint a középszürkénél egyszerűen nincs jobb szín erre a célra.
Ezek után mellbevágó látni a szerb vasút számára készült FLIRT belső terét. Elöljáróban szögezzük le: mindez nem véletlen, a szerb FLIRT a hazainál is olcsóbb kivitel, ahol a megrendelő pénztárcája nyilván komolyan behatárolta a lehetőségeket. A szerelvény egész belsejét tompa színek jellemzik, az egyszínű kék üléseken kívül. Lenkei Balázsnak különösen az átjáró tompa szürkéje fáj, valamint megjegyzi: az egyszínű üléshuzat nem olcsóbb, ám mindenképpen csúnyább a mintás szövetnél. Ha pedig a német FLIRT poggyásztartója betegágy, ez már egyenesen az elfekvő: itt még az ülések feletti poggyásztartók is csúnyák. Aminél pedig már nincs lejjebb: az átjárók két végén az alacsonypadlós utastérhez öt (!) ponton megtörve lejt a folyosó.
Kívülről mindkettő FILRT, belülről viszont ég és föld a különbség – baloldalt a DB Regio új járművének orra, jobb oldalt pedig a Szerb Vasút számára készült szerelvény látható
A fehér üléskereten kívül nem lehet fogást találni rajta: a DB Regio első FLIRT-jének első osztályát komplementer színek, minőségi anyagok jellemzik
A másodosztály természetesen visszafogottabb, de még itt is jutott strapabíró műbőr a fejtámlára, karakteres textúrájú az üléshuzat, és az összeszerelés minősége is kiváló
A német másodosztályú utasnak még kisasztal is jár, nem is akármilyen - az IC+-ban is szívesebben látnánk valami hasonlót
Ezért viszont kár volt: a csomagtartó kissé elnagyolt, betegágy-hangulatú csupasz fémrács; Lenkei Balázs szerint ez már nem korszerű
A tűzoltókészülék elhelyezése is külön tudomány: jól látható helyen kell lennie, biztosan rögzítve, és nem lehet az utasok útjában
FLIRT-mosdó, logikus pelenkázóasztal-elhelyezéssel; nem ördöngősség, a legtöbb gyártó mégis keresztben építi be az asztalt
Szerb FLIRT: meglehetősen egyhangú színvilág, egyszínű üléshuzattal és ötlettelen csomagtartóval
Nettó értelmetlen, de az átjárók magaspadlós és az utasterek alacsonypadlós terét ötször megtört rámpával kötötték össze - vajon mire gondolhatott a költő formatervező és/vagy a mérnök?
„Betegágy deluxe” a poggyásztartó
A fentiek után komoly reményekkel látogattuk meg az Bombardier-AnsaldoBreda koprodukcióban készült Frecciarossa fantázianevű nagysebességű motorvonatot, ugyanis az olasz formatervezők már az átadás kapcsán kiadott sajtóközlemény szerint is apait-anyait beleadtak az FS új csúcsvonatába. Az üzleti és első osztály kényelmes székei láttán tényleg elismerően bólogattunk, Lenkei Balázzsal együtt - az olaszok tényleg tudnak, ha akarnak. Minimális csalódást csak a viszonylag egyhangú színvilág keltett bennünk, továbbá az első osztályon az ülések közötti üveg elválasztófal sikerült túl alacsonyra. Kifejezetten jó viszont a WC-fülke megoldása: kompakt és egyszerű, de célszerű és jó anyagválasztású, a bónusz pedig a tükör mögötti lámpa. Az előtérben lévő burkolópanalek már rázósabb területet jelentenek, a formatervező szerint ebbe a környezetbe nem elég „strapabíró” a műanyag panel, hamar fog karcolódni. Vicces, de vonaton szokatlan figyelmesség a beépített cipőtisztító berendezés az üzleti szakaszban. Apropó, üzleti szakasz: egy kicsit szűkös, ám funkcióját valószínűleg jól ellátó tárgyalófülke is helyett kapott a vonaton. Lenkei Balázst rutinos tervezőként természetesen inkább a másodosztály érdekli – szerinte a formatervező ügyessége leginkább itt mutatkozik meg, ahol a hellyel és anyagválasztással is takarékosan kell bánni. Nos, a Vörös Nyíl ebben a tekintetben is jól vizsgázik: jó színharmónia, kifejezetten szép megoldású kisasztalok és ötletesen megoldott kuka a páholyoknál.
A Vörös Nyíl már külső megjelenésében is dinamikus, átgondolt termék benyomását kelti
Az első osztály előterében érdekes mintázatú burkolópanelt találtunk; a formatervező szerint is izgalmas megoldás, ám elég sérülékenynek tűnik
Az első osztály színvilágánál az olaszok is kihasználják a kék-barna komplementeritást
Ügyesen megoldották a tárgyalófülke elhelyezését - nem túl tágas, de a célnak kiválóan megfelel
Apró figyelmesség: cipőkefe az üzleti szakaszban
A bárpult is ízléses, bár Lenkei szerint kicsit szűkös lett az utastér ezen a részen - kár, hogy berendezve még nem láthattuk a bisztrót
Az igazi kihívás a költséghatékony, mégis tetszetős és kényelmes másodosztályú utastér megtervezése. Az olaszok ezt a feladatot is jól megoldották – figyeljük meg, hogy az oldalpanelek az igazán koszolódásnak kitett alsó sávban sötétek, szemben a korábban látott teljes magasságában világos panellel
A kisasztalok megoldása is tetszetős: bár van zsanér, szépen simul az asztal síkjába, nincsenek széles rések vagy kiugró élek
A kukát ötletesen az asztal közepére helyezték; mérete így erősen korlátozott, de nincs a lábak útjában, és a takarítók számára is elérhetőbb, mint az ablak alatti elhelyezés
A mosdóban sikerült elszakadni a vasúti mellékhelységekben általánossá vált „acélvödörtől”, ízléses a mosdókagyló kialakítása
Ha már távolsági szegmens, gyors ugrással a Bombardier TWINDEXX fantázianevű, a DB Fernverkehr számára készülő távolsági forgalmú emeletes ingavonatán vagyunk. A formatervező figyelmét itt rögtön az üléshuzat köti le: plüss, de nem régimódi, „fáradt” textúrájú szövet. A különféle, néha egészen váratlan helyekre beiktatott poggyásztartókhoz itt már fét is felhasználtak, némileg csökkentve a betegágy-érzést; Lenkei szerint ennek ellenére a Railjet-szerelvényeken is látott üvegnél nincs jobb megoldás erre a kérdésre. A páholyos üléseknél a kisasztalokhoz tartozó kuka itt is az ablak alá került – gyanús, hogy az ürítés könnyűsége szempontjából ez nem az ideális elhelyezés. Egy hatalmas poént viszont tudnak a TWINDEXX asztalai, amit a takarítók értékelni fognak: az egész asztal felemelhető, és 45 fokos szögben rögzíthető, így könnyen ki lehet porszívózni alatta is. (A megoldás ismerős lehet a MÁV hajdani BRy-kocsijairól.) A soros ülésekhez tartozó kuka már kevésbé ötletes, jócskán a lábtérbe lóg. A TWINDEXX másik nagy dobását az első osztályon találtuk meg: a kisasztalok felhajtható része a folyosó felé szélesedik, így könnyítve meg az ablak melletti ülés megközelítését. Annyira ötletes megoldás, hogy nem is értjük, miért nem terjedt el szélesebb körben...
Kifelé keskenyedő asztal és minőségi anyagok a Bombardier TWINDEXX vonatának első osztályán
A legváratlanabb helyeken ugranak elénk a csomagtartók, itt éppen az emeleti utastér ülésekkel nehezen kihasználható részét töltötték ki egy „káddal”
A fémrácsnál sokkal tetszetősebb megoldás a fa poggyáasztartó, ám Lenkei Balázs szerint ellenállósága miatt hosszú távon mégis a fém-üveg kombináció a nyerő ebben a műfajban
Nagy trükk, melyet a takarítók értékelni fognak: a TWINDEXX asztalai felemelhetőek, és ebben az állapotban rögzíteni is lehet őket a porszívózás idejére
Kiválóan eltalálták a másodosztály üléshuzatát: az aprómintás huzat plüss, de nem régimódi. A soros üléseknél a szeméttároló megoldása már kevésbé tűnik telitalálatnak, jócskán belóg a lábtérbe, enyhe posta-Bhv hangulatot árasztva magából
A szemetesekkel meggyűlt a formatervezők baja: a páholyos üléseknél az ablak alá kerültek, ám úgy tűnik, nem lesz egyszerű az ürítés
A végére hagytuk az össznépi formatervezési mélypontot, melyet a Bombardier Omneo 2N elővárosi emeletes motorvonata hozott Berlinbe. Már most előrebocsátjuk az alibit: a vonat fő bevetési területe a reménytelenül túlzsúfolt párizsi elővárosi forgalom lesz, ahol minden egyes négyzetcentiméter helyet ki kell használni – mindezt úgy, hogy a városon átvezető alagutak űrszelvénye komoly korlátokat támaszt, főképpen a kocsi magasságát illetően.
Nos, innentől kezdve érthetőbbé válik minden. Lenkei már a feljáróajtóból felméri, hogy vesztest hirdetünk – az például már az előtérből látványos, hogy a franciák vonatának színvilága szokatlanul nőies. Beljebb lépve csak úgy záporoznak a rossz megoldások: a beltér tele van fémkorlátokkal, melyek funkciója itt-ott igen homályos. Az egyik mélypont a könnyen koszolódó plüsshuzatos üléskarfa; a párizsi RER és Transilien forgalmát és a mostani szerelvények állapotát ismerve ezek „élesben” néhány héten belül vállalhatatlan állapotba fognak kerülni. A kocsivégeken kialakított ülések körül mindenhol különféle betüremkedések kínálkoznak az utas fejének beverésére, az előtérbe zsúfolt ülések alá került a szellőzőrendszer beömlőnyílása, az ülésekhez tartozó akasztókat pedig a falburkolattal azonos szín miatt szinte művészet észrevenni. Az üléshuzat sávozása „pixeles”, az illesztési hézagok teljesen esetlegesek, a poggyásztartó alsó szintje pedig a betegágy-hangulat mellé az alsó szinten egy jókora fémdoboz miatt még használhatatlan is. Ehhez képest a WC-ajtóval éppen szemben kijelölt kerékpárszállító rész már csak könnyed ujjgyakorlat. Az Alstom vonatán majdnem az összes elkövethető hibát szemléltetni lehet.
Nos, innentől kezdve érthetőbbé válik minden. Lenkei már a feljáróajtóból felméri, hogy vesztest hirdetünk – az például már az előtérből látványos, hogy a franciák vonatának színvilága szokatlanul nőies. Beljebb lépve csak úgy záporoznak a rossz megoldások: a beltér tele van fémkorlátokkal, melyek funkciója itt-ott igen homályos. Az egyik mélypont a könnyen koszolódó plüsshuzatos üléskarfa; a párizsi RER és Transilien forgalmát és a mostani szerelvények állapotát ismerve ezek „élesben” néhány héten belül vállalhatatlan állapotba fognak kerülni. A kocsivégeken kialakított ülések körül mindenhol különféle betüremkedések kínálkoznak az utas fejének beverésére, az előtérbe zsúfolt ülések alá került a szellőzőrendszer beömlőnyílása, az ülésekhez tartozó akasztókat pedig a falburkolattal azonos szín miatt szinte művészet észrevenni. Az üléshuzat sávozása „pixeles”, az illesztési hézagok teljesen esetlegesek, a poggyásztartó alsó szintje pedig a betegágy-hangulat mellé az alsó szinten egy jókora fémdoboz miatt még használhatatlan is. Ehhez képest a WC-ajtóval éppen szemben kijelölt kerékpárszállító rész már csak könnyed ujjgyakorlat. Az Alstom vonatán majdnem az összes elkövethető hibát szemléltetni lehet.
3+2-es üléskiosztás, nőies színek bántó túlsúlya – az alaphangot hamar megadja az Omneo 2N
Átgondolatlan vagy egyszerűen kényszermegoldás, hogy az előtérbe passzírozott lehajtható üléseken ülve a lábunk alatt fog fütyülni a szél
Minden elképzelhető helyre ülést zsúfoltak – ennek ára a klausztrofóbia és az, hogy a képen is látható ülések esetében felálláskor könnyen adódik a fej beverésére alkalmas tereptárgy az utastérben
A karfa plüss borítása nem fogja sokáig bírni a párizsi előváros forgalom zúzdáját – és minden bizonnyal nagyon előnytelenül fog kinézni a lepusztulás különféle stádiumaiban
Keskeny lépcsők, melyeket a vastag és mélyen belógó kapaszkodók tovább szűkítenek
Pixeles az üléshuzat sávozása, ezt manapság már színvonalasabban is meg lehet oldani; pozitívum, hogy még a hármas ülésekhez is jutott hálózati csatlakozó
Az összeszerelés minősége nem egy komoly járműgyártóhoz méltó, ilyen igénytelen illesztéseket máshol szerencsére nem láttunk
Az akasztók kétséges praktikuma mellé a falburkolattal megegyező szín társul – szerencsétlen színválasztás, így nem túl szembetűnő a fogas helye
Kórházi rácsos ágy, egy kis csavarral: az alsó szint a betüremkedő fémdoboz miatt nehezen használható ki
A kerékpáros szakasz a mosdó ajtaja előtt kapott helyet; képzeljük el ugyanezt három kerékpárral és egy zsúfolt előtérrel, miközben valaki a mosdót próbálja megközelíteni
A RegionalBahn vásári tudósítói ezúton is köszönetet mondanak Lenkei Balázsnak a szakértő magyarázatokért és a tematikus séta lehetőségéért!
Szakértőnk, Lenkei Balázs (balra) ecseteli véleményét írásunk szerzőjének, Magyarics Zoltánnak (jobbra) a francia Omneo fedélzetén
(fotó: Halász Péter)
(fotó: Halász Péter)
Az InnoTrans 2014-el kapcsolatos írásaink ide kattintva gyorsan elérhetők.
Magyarics Zoltán