Bő egy éves átépítést követően tegnap ismét megnyitotta kapuit a bécsi közlekedési vállalat, a Wiener Linien múzeuma. A világviszonylatban is egyedülálló létesítményre ráfért már a megújulás - a megnyitón szerzett benyomások alapján ezt sikerült is megvalósítani. Végső soron viszont egyik szemünk sír, míg a másik nevet - hogy miért, az is kiderül képes beszámolónkból!
Nehéz feladat előtt állt a Wiener Linien a bécsi villamosmúzeum kapcsán. Adva volt egyrészt egy nagyon gazdag kollekció, melynek világviszonylatban is egyedülálló módon szinte minden tagja működőképes állapotban került megőrzésre, ráadásul fedett helyen (vö. a BKV szentendrei „rozsdagyára”). Másrészt a járművekkel zsúfolásig telt csarnokok csak a hozzáértők számára teltek meg élettel, az ifjabb látogatók számára pedig korosztályra szabott szórakoztatás helyettt egyetlen lehetőségként a villamosok közötti bujócskázás maradt. A feladat tehát adott volt: úgy kell átalakítani a múzeumot, hogy a nagyközönség számára is képes legyen átadni a városi közlekedés történetét, és lehetőség szerint minden generációt le tudjon kötni.
Nos, a megnyitón tapasztaltak alapján az elsődleges cél teljesült. Az egy évig tartó átépítés során tematikus, számozott kiállítóterek kerültek a járművek közé – ezek végiglátogatása során összeáll egy komplett történet a lóvasúttól egészen napjaink közösségi közlekedéséig. Sok interaktív elem is bekerült a tárlatba, így például a gyerekek körében már első nap népszerűvé vált az az állomás, ahol iránytáblát lehet átfordítani, kéziféket kell tekerni, vagy éppen az indulást jelző csengőt tudják működtetni. A kötött pályás járművek tekintetében a „régi” múzeumban valahol az 1970-es évek táján megszakadt a történet fonala – most az idén áprilisban beköltöztetett U sorozatú metrókocsi jóvoltából a kortárs járművek is képviseltetik magukat. A járművek melletti kísérőszövegek is egyszerűsödtek – apróbetűs, műszaki paraméterekkel zsúfolt leírás helyett rövid és közérthető, inkább a típusok történeti fontosságára utaló, kétnyelvű (német mellett angol) magyarázatokat olvashatunk.
Nos, a megnyitón tapasztaltak alapján az elsődleges cél teljesült. Az egy évig tartó átépítés során tematikus, számozott kiállítóterek kerültek a járművek közé – ezek végiglátogatása során összeáll egy komplett történet a lóvasúttól egészen napjaink közösségi közlekedéséig. Sok interaktív elem is bekerült a tárlatba, így például a gyerekek körében már első nap népszerűvé vált az az állomás, ahol iránytáblát lehet átfordítani, kéziféket kell tekerni, vagy éppen az indulást jelző csengőt tudják működtetni. A kötött pályás járművek tekintetében a „régi” múzeumban valahol az 1970-es évek táján megszakadt a történet fonala – most az idén áprilisban beköltöztetett U sorozatú metrókocsi jóvoltából a kortárs járművek is képviseltetik magukat. A járművek melletti kísérőszövegek is egyszerűsödtek – apróbetűs, műszaki paraméterekkel zsúfolt leírás helyett rövid és közérthető, inkább a típusok történeti fontosságára utaló, kétnyelvű (német mellett angol) magyarázatokat olvashatunk.
Az időjárás nem fogadta kegyeibe a villamosmúzeumot, ám erre nem is volt igazán szükség – a lényeg fedett helyen történt
Maga a megnyitó nagyjából a villamosnapokról már ismert forgatókönyvet követte: némi rezesbanda 9 és 10 óra között, majd 10 órakor Renate Brauner, a közlekedésügyért felelős polgármester-helyettes és a Wiener Linien vezetői együttes erővel megnyomták a függönyök legördülését előidéző nagy piros gombot. A program ezután a szokásos „koncertek, gyerekprogramok, sörsátor és társai” mederben folyt, ám szinte mindenütt érződött, hogy a Wiener Linien az októberben esedékes Tramwaytag-ra tartogatja a puskaport. Hiányzott például az ilyenkor szokásos vásár, és ahogy nagyobbik fiam türelmetlenül megjegyezte: „itt most még terepasztal sincs”. No igen, hagyni kell (?) valamit októberre is...
Gőztramway és tömeg - a rossz idő ellenére sokan voltak kíváncsiak az újranyitásra
Az új villamosmúzeum jellegzetességei a hatalmas számokkal jelölt tematikus szigetek
Az ifjabb korosztály számára élvezhetőbb lett a múzeum; ennél az állomásnál az egykori villamoskalauzok feladatait lehet elvégezni
A mai értelemben vett metró eddig hiányzott a múzeum gyűjteményéből (Stadtbahn azért volt), így hiánypótló az U sorozatú metrókocsi és a mellette kiállított forgóváz
Kiváló megoldásként a metró padlószint alatti szerelvényeit rejtő szekréyek ajtaját átlátszó műanyagra cserélték, így betekintést nyerhetünk a gépészetbe is
Egy igazi különleges darab, a sínszállító szerelvény veterán daruvillamosa is látogathatóvá vált - eddig csak kívülről csodálhattuk meg a zord megjelenésű járművet, most már be is verhetjük a fejünket a daru gémjébe
Az egyik tematikus állomásnál az USTRAB, azaz a Gürtel déli szektora alatt kiépített földalatti villamosalagút sajátos jelzési rendszerének rejtelmeivel ismerkedhetnek a látogatók
A kiállított hajtányokra sajnos nem lehet felülni, bár a paddal ellátott darab amúgy is a Ringen korzózva lenne igazán élvezhető...
A 4301-es pályaszámú, D sorozatú villamoskocsi jelentősége, hogy ez volt Bécsben az első csuklós kialakítású villamost. A járművet 1957-ben alakították ki, két n1 sorozatú mellékkocsi felhasználásával, és a hetvenes években nyugdíjazták
Komoly helyigénye ellenére szerencsére a látogatható csarnokban maradt a bécsi „ősmetró”, a Stadtbahn jellegzetes szerelvénye, élén a 2992-es pályaszámú, N1 sorozatú motorkocsival. A nagy túlélőnek számító jármű 1925-ben épült, majd 1961-es átépítését követően még a nyolcvanas évek derekáig szolgálta az utazóközönséget
A buszos szekció meglehetősen visszafogottra sikerült: egy emeletes kocsi és a legendás „Donaubus” számít fő attrakciónak. A csuklós Gräf & Steyr GU 230-as kocsi 1976. augusztus elsején nyerte el furcsa becenevét, amikor a Dunába szakadt a Reichsbrücke, és a 8084-es kocsi is megsérült, illetve elázott (az eseményről és a busz mentéséről itt találhatnak további képeket).
Az MAN LPG-üzemre készített hathengeres buszmotorja is helyett kapott az új tárlatban. A dolog apropója, hogy a cég leáll az LPG-motorok gyártásával, így a Wiener Linien hosszú idő után kénytelen újra dízelre váltani - ennek első hullámát a nemrég hadrendbe állított csuklós Mercesedek jelentik
A filléres alapigazság szerint az osztrákok szeretik a szóvicceket, különösen az angol nyelvűeket. Ez a kétszemélyes nyugágy viszont még ennek több éven át tartó folyamatos tapasztalása után is az újdonság erejével taglózott le...
És hogy miért sír a másik szemünk? Sajnos érezhetően kevesebb jármű kapott helyett a tárlatban, ráadásul a nagyobb helyigény miatt a ki nem állított járműveket faltól-falig zsúfolták a szomszéd csarnokban, mely így a nagyközönség számára látogathatalanná vált. Az ígéret szerint a közönség számára látogatható csarnokban időről-időre cserélni fogják a járműveket, ám ez a vájtfülű közönségnek sovány vigasz. Kósza pletykák szerint sok jármű még így is hontalanná vált, és átmenetileg a Wiener Linien más kocsiszíneiben kapott helyet – vajon meddig? Összegezve: az irány nem rossz, a szélesebb közönség számára fogaszthatóbb lett a múzeum, de a régi múzeumot ismerő, és a tömegközlekedést értő közönség egyértelműen szegényebb lett egy kiemelkedő kiállítóhellyel.
Villamosbarátok márpedig voltak és vannak – a kiállítás egyik megható darabja ez a háborús évekből származó füzet, melyet egy iskolás villamosrajongó vezetett kedvenc járműveiről
Ahogyan azt már a villamosnapok kapcsán megszokhattuk a Wiener Linien-től, ezúttal is nosztalgiajárművekkel kiadott ráhordójáratokat közlekedtettek a belváros és a villamosmúzeum között. A buszjárat a Schwedenplatzról indult, és a sztár most is a veterán Gräf & Stift OGW-120 típusú kocsija volt, az Österreichische Omnibusmuseum kötelékéből. Az özönvíz előtti megjelenésű járműre nem volt könnyű felférni, délelőtt minden indulása telt házas volt. A villamosjáratok a 71-es villamos 2012. decemberében felhagyott hurokvégállomásában fordultak a Schwarzenbergplatzon, majd a Rennwegen jutottak el a St. Marx hurokig, ahonnan a 18-as villamos útvonalán közlekedtek annak Schlachthausgasse-n lévő végállomásáig. És hogy miért nem egészen a villamosműzeumig? Nos, a korábbi években megszokott nosztalgiajáratok a múzeum területén pont azon a csarnokon keresztül fordultak meg az óriáshurokban, amelyet lezártak a látogatók elől. Nem túl előremutató megoldás...
A ráhordóbuszok között a közönségkedvenc egyértelműen a Gräf & Stift OGW-120 típusú kocsija volt. Az bő ötven éves járművön egy gombostűt sem lehetett leejteni – ugyanúgy, ahogy annak idején a 2012-es Tramwaytag alkalmával sem
A Gräf & Steyr LU 200 M11 típusú buszait 1978 és 1992 között vásárolta a Wiener Linien, és ezzel a típussal búcsúzott a 2007-ben Bécsből a magas padlós busz műfaja – azóta csak alacsonypadlós kocsik járnak
Régi és új(abb) pózol egymás mellett a Schlachthausgasse végállomáson; A jobb oldali a múzeumi ráhordójárat, ezúttal a 2423-as pályaszámú K-Wagen képében; ez a kocsi 1913-ban készült, 1960-ban újították fel, és 1970 óta a Wiener Linien múzeumi gyűjteményének darabja
A St. Marx hurokban fordul a 18-as vonalára az 1944-es építésű, 1-es pályaszámú „A” sorozatú kocsi - a jármű dísztelen beltere és stílustalan külseje visszaadja háborús hiánygazdaság hangulatát. A pótkocsi ezúttal a k5 sorozatba tartozó, 3965-ös pályaszámú egység, melyet 1918-ban készült és 1953-as felújításának megfelelő állapotban őriztek meg
A bécsi villamosnosztalgia ezerkettes Zsigulija az M sorozat: öreg, sok van belőle, és mindenre használható karácsonyi fényvillamostól a születésnapi különjáratig. Itt éppen a 4033-as kocsi pózol egy tipikus bécsi szociális bérlakásprogramban épült ház, a Wildganshof előtt
A Verband der Eisenbahnfreunde (VEF) egyesület ezúttal is beszállt néhány saját járművel a ráhordójárat-bizniszbe. Itt éppen a 4152-es, M1 típusú kocsi kanyarodik a St. Marx hurokban, a hozzá korban és típusban passzoló 5312-es m3 sorozatú pótkocsival. Mindkét jármű az 1920-as és 1930-as évek fordulójának tipikus képviselője, és a típuscsalád egyedei utolsó felújításukon az ötvenes-hatvanas évekbne estek át
Szintén a VEF hozta a 4023-5419 duót - a motorkocsi egy 1927-ben készült, 1981-ben nyugdíjazott M-Wagen, míg a pótkocsi egy m3 sorozatú nosztalgia-tömegcikk. Első képünkön a Schlachthausgasse-Rennweg sarkon fordul a páros, a másodikon pedig a Schwarzenbergplatzon várják a következő bevetést
(a felvételek a szerző munkái)
(a felvételek a szerző munkái)
Gyakorlati tudnivalókA Remise névre hallgató megújult villamosmúzeum szerdai, szombati és vasárnapi napokon tart nyitva - szerdán 9 órától 18 óráig, míg hétvégén 10 órától 18 óráig. Ünnepnapokon a hétvégi nyitvatartás van érvényben. Hétfőtől csütörtökig 9 és 14 óra között bejelentés alapján 10-25 fős csoportok látogatására van lehetőség, ez magában foglalja a tárlatvezetést is. A felnőttjegy 6 euróba kerül, míg 15 év alatt ingyenes a múzeum látogatása. A csoportos belépő kedvező, 3 euró/fő áron váltható. A múzeum az egykori Erdberg villamoskocsiszínben található, címe Ludwig-Koeßler-Platz, 1030, Wien. Tömegközlekedéssel érkezőknek a Schlachthausgasse metróállomást érdemes célba venni (U3 metró, 18-as villamos, 77A és 80A buszok), innen rövid sétával érhető el a múzeum. Gépkocsival érkezők a múzeum körüli utcákba tudnak parkolni, ám nem árt figyelembe venni, hogy hétköznap fizetős a parkolás az egész kerületben; a legközelebbi, olcsó egész napos parkolást kínáló parkolóház a metró szomszédos, Erdberg megállójánál található.
Magyarics Zoltán
