A DB AG úgy döntött, hogy megszabadul egy 1961 óta nem használt vasútvonaltól, vagyis az annak helyet biztosító földterülettől. Befellegzett a Friedhofsbahnnak.
Még mindig a német vasút tulajdonában van az egykoron Berlin-Wannsee állomásról a közeli Klenmachnow mellett épített hatalmas temetőhöz vezető vasútvonal helye. A vasúti közlekedés újraindítására és a vasúti pálya újbóli megépítésére (felújításról itt már nem igazán beszélhetünk) számos elképzelés látott már napvilágot, ám láthatóan semmi sem történt az ország 1990-es újraegyesítése óta. Legfeljebb csak az elveszett vágányok szerelmesei jöttek-mentek az egykori vágányokon és azok helyén.
Elhagyatott talpfa az erdő mélyén. Nem sok maradt a vasútból...
Emlékezetes, hogy a vasútvonal kapcsán még a német evangélikus egyház is pert indított a DB AG ellen, mondván, ők támogatták anyagilag és földterületek átadásával is a vasútvonal megépültét. A bíróság azonban elutasította a keresetet, mert úgy vélték: a korabeli szerződés teljesült, hiszen a vasútvonal megépült és működött.
A DB AG most a Berlin városhatárán kívül eső, mintegy 75 ezer négyzetméternyi területtől válna meg. A 2,6 kilométer hosszúságú ingatlan két község, Kleinmachnow és Dreilinden területén fekszik és hivatalosan még nem szüntették meg a vasúti célú felhasználást a területeknek – erre fel is hívta a vasúttársaság a leendő vevők figyelmét. A DB egyébként eladná a Teltowkanal felett átívelő, mára már kétes állapotba került vasúti hidat is. Arról nincs egyelőre információ, hogy ki venné meg a telket és egy vagy több részletben hasznosítanák a jövőben.
Az egykori stahnsdorfi végállomás peronjának széle az erdőben. A felvétel a vágányok (helye) felől nézve készült
(fotók: Halász Péter)
(fotók: Halász Péter)
A 4240 méter hosszú vonalat 1928. július 10. óta használták az 1930-tól S-Bahn névvel illetett hálózat szerelvényei. Az M („Martha”) vonatcsoporton egy szerelvény elég volt: a menetidő 6 perc volt Wannseetől Dreilindenen át Stahnsdorfig; a vonatok harminc percenként indultak. A II. Világháború után, 1948. május 27-ig csak Dreilindenig jártak a vonatok, mert a Teltowkanal feletti hidat felrobbantották a háborúban. 1952-től kezdődően a nyugat-berliniek csak különleges engedélyek birtokában látogathatták szeretteik itteni nyughelyét. Ekkortól kezdve megszűntek a halottszállító szerelvények is. Nem sokkal később, 1953. január 11-ével lezárták a vonalat, pályaépítési munkákra hivatkozva, s majd másfél év után, 1954. szeptember 11-én indult meg újra a forgalom – látható jele a munkavégzésnek nem volt. A vonatok ekkortól ismét fél óránként jártak, 1955-től pedig 20 percenként. A vonal sorsát a berlini fal 1961-es felhúzása pecsételte meg. 1961. augusztus 13-ára virradó éjjel megszűnt a forgalom, a szektorhatárokat lezárták. A vágányokat felszedték, az infrastruktúra egy része azonban megmaradt: a megállók peronjai, a Teltowkanal feletti híd is megcsodálható a mai napig. Sőt, a szektorhatár egykori „nyugati” oldalán, az erdőben még a síneket is megtaláljuk mind a mai napig.
Halász Péter
