Hardy 1851-ben született a Rouen (Franciaország) melletti Sotteville-ben, és 1914. februárjában halt meg Bécsben, mint egyéni szabadalmi ügyvivő. Mérnökként 1886-tól a londoni székhelyű Vacuum Brake Co. kontinentális igazgatója volt, s e minőségében – többek között – az önműködő, egykamrás vákuumfék feltalálójaként tett szert széles körű ismertségre.
A levegő, mégpedig a sűrített, vagy ritkított levegő fékezésre, illetve parancstovábbításra való felhasználásának ötlete gyakorlatilag a vasúti fékezéssel egyidős. A légűrfék (más néven vákuumfék) a levegőt olyanképpen dolgoztatja meg, hogy azt ritkítja, és légköri állapotba történő kiegyenlítődésének nyomásfokozatait használja fel a fékrudazat feszítésére és a vonat fékezésére.
Légűrfékkel felszerelt motorkocsi a Rhätsche Bahnnál. A felvételen a Berninabahn ABe 4/4II-es motorkocsijának vezetőállása látható
(fotó: Magyarics Zoltán)
(fotó: Magyarics Zoltán)
A légűrfékeknek több típusa alakult ki (Smith-, Hardy- Clayton–Hardy-, Körting-féle fékek), ezek működési elve egyetlen egyszerű, elméleti alaptípusra vezethető vissza, melynek kidolgozása Hardy nevéhez köthető: a fékhengerben a dugattyú egyik oldalára légköri, a másikon annál kisebb nyomás hat. A légkörinél kisebb nyomású oldal nyomásváltozásai késztetik a dugattyút mozgásra, ezáltal a rudazaton keresztül fékezésre, vagy oldásra.
A Mariazellerbahn vonalán 2013 végén búcsúztak a több mint száz éves 1099-esek a napi forgalomtól. A mozdonyokon jól látható a légűrfék vastag tömlője a menetirány szerinti jobb oldalon
(fotó: Magyarics Zoltán)
(fotó: Magyarics Zoltán)
A légűrfék története nagy múltra tekint vissza, érdekes, hogy ezeket – nem csak nosztalgiaüzemben – a mai napig használják, s az utolsó ország, mely a légűrfékről a légnyomásos fékre állt át, Anglia volt, a múlt század hetvenes éveiben.
A légűrfékek világával sorozatunk IV. részében foglalkoztunk részletesebben.
Nánási Zoltán
Sorozatunk további részei ide kattintva olvashatók.