A brit érdekeltségű National Express tenderén a Bombardier lett a győztes: 35 darab Talent 2-es motorvonatot szállít a kanadai-német gyártó a társaság számára, a Ruhr-vidéki vasútvonalakra.
A brit érdekeltségű National Express és a német IntEgro Verkehr konzorciuma nyerte el a közelmúltban az északrajna-vesztfáliai RE7-es „Rhein-Münsterland-Express” és az RB48-as „Rhein-Wupper-Bahn”viszonylatok üzemeltetési jogát. A két cég közös operátora 2015. december 13-án veszi át a DB Regiotól a stafétát az érintett vonalakon.
A forgalom ellátásához eredetileg 36 motorvonatot terveztek beszerezni, azonban végül 35 motorvonatot rendeltek a járműbeszerzési tenderen nyertes Bombardiertől. A 160 km/h-s sebességre alkalmas, első és másodosztályú utastérrel rendelkező Talent 2-es motorvonatok megfelelnek az aktuális esélyegyenlőségi előírásoknak. Az utasok biztonságát zártláncú térfigyelő rendszer szavatolja majd, az utastájékoztatásról számos kijelző és képernyő gondoskodik. A motorvonatokat három és öt részes változatban szállítja majd a Bombardier. Mindegyik vonatban akadálymentes WC lesz, az öt részes járművekben pedig egy további hagyományos (nem akadálymentesített) mellékhelyiség is helyet kap.
A járművek érdekes konstrukcióban kerülnek majd az üzemeltetőhöz: a megrendelő konzorcium a járművek beszerzését követően eladja azokat a két érintett, megrendelőként fellépő közlekedési szövetségnek, a VRR és az NWL számára, majd onnan lízingeli a vasúttársaság. E modell szerint működik majd az RB47-es viszonylaton (Wuppertal–Remscheid–Solingen) az Abellio Rail szolgáltatása is.
A motorvonatok beszerzésére 170 millió eurót fordít a majdani operátor.
A járműbeszerzésre vonatkozó döntés meglepő annak fényében, hogy a járműtípus komoly nehézségek után állt forgalomba a DB Regionál – ennek ellenére több magántársaság is erre a járműtípusra voksolt a beszerzések során.
A motorvonatok beszerzésére 170 millió eurót fordít a majdani operátor.
A járműbeszerzésre vonatkozó döntés meglepő annak fényében, hogy a járműtípus komoly nehézségek után állt forgalomba a DB Regionál – ennek ellenére több magántársaság is erre a járműtípusra voksolt a beszerzések során.
A most beszerzésre kerülő motorvonatok az RE7-es vonalon a DB Regio 112.1-es sorozatú gépeit és az 1990-es évek végén beszerzett emeletes kocsikat; az RB48-ason pedig csatolt 425-ös motorvonatokat váltanak majd.
A National Express nemrégiben egy érdekes projekt kapcsán hallatott magáról: a Bundesbahn egykori motorvonatainak egyikét, a legendás „Donald Duck” becenevű vonatok egy példányát újíttatják fel – egyelőre nem részletezett módon.
National Express – busztól a vonatig, majd vissza a buszokhozA még állami kézben lévő National Bus Company 1972-ben egyesítette buszos érdekeltségeit National, majd 1974-től National Express márkanév alatt. A birminghami székhelyű céget a nyolcvanas évek privatizációs hullámában a menedzsment vásárolta ki 1988-ban, majd a portfolió diverzifikálásába kezdtek. Az első magánosított éveket pénzügyi nehézségek szegélyezték, mígnem 1991-ben a befektetők bizalmának visszaszerzése (és további forrásbevonás) érdekében új vezetés került a cég élére, melyet végül 1992-ben tőzsdére is vittek. A kilencvenes években további buszos cégekkel bővült a csoport, többek között a Scottish Citylink is a National Express csoport tagja lett. Az ezredfordulót komoly ausztrál és észak-amerikai érdekeltségekkel élte meg a cégcsoport, továbbra is buszos vonalon – ezek közül mára az ausztrál piacról kivonultak, míg a hagyományos piacokon, az Egyesült Királyságban és Észak-Amerikában továbbra is intenzíven jelen van a cég.
Ami a vasúti vonalat illeti, az első vasúti üzemeltetési jogokat 1996-ban a Gatwick Express és a Midland Mainline (London–Leeds/Nottingham/Sheffield) vonalcsoportokon nyerte el a cég. A kilencvenes évek végén igazi sikersztori volt a cégcsoport számára a vasút, sorra vették át a szigetországban a különböző vonalcsoportokat: 1997-ben a ScotRail-t, 2000-ben a londoni elővárosi c2c-t, a Wessex Trains-t, a Wales & Borders-t, és egyéb nyugati vonalakat is. Viszont ami könnyen jött, az sajnos könnyen is ment, az évezred első évtizede a vasúti üzletág számára az aranykor végét is elhozta: 2003 és 2007 között egymás után veszítették el a fent említett üzemeltetési jogokat. 2003-ban búcsúzott a Wales & Borders (azóta is az Arriva érdekeltsége), 2004-ben a ScotRail (a First Group nyerte meg), a Wessex Trains (First Group), majd 2007-ben a nyugat-angliai és London környéki kisebb érdekeltségek. Az elsőként megszerzett Gatwick Express-t végül 2008-ban a Southern kapta, míg a Midland Mainline 2007-től East Midlands Trains néven fut tovább, már a rivális Stagecoach csoport égisze alatt. Az igazán zajos buktát azonban az East Coast Mainline hozta el a cégnek. Akár a csoport zászlóshajója is lehetett volna a 2007-ben, tehát már a csúcson túl elnyert üzemeltetési szerződés a szigetország egyik legkomolyabb vonalcsoportjára, ám a National Express 2009-ben szégyenszemre bejelentette, hogy a vállalt fejlesztéseket nem tudja végrehajtani, és kivonul az üzletből. (A vonalcsoport üzemeltetését sebtében az állami felügyelet alatt működő East Coast társaság vette át.) Hogy mi maradt? Semmi más, mint a nyúlfarknyi c2c Londontól keletre – sovány vigasz lehet, de ez az izolált vonalcsoport az angol menetrendszerűségi lista stabil első helyezettje. A fentiek fényében talán érthető, hogy vasútüzemeltetéssel most már inkább a kontinensen próbálkoznak.Magyarics Zoltán
Halász Péter