Gyakori beszédtéma a hazai vasúti pályák állapota, melyek a képzeletbeli globális skála erős középmezőnyében helyezkednek el. Maradva az elmúlt hetek videóajánlóinak földjén, az Egyesült Államokban a teherszállítás dominanciája miatt a jellemző hozzáállás a pályához éklogikát követ: annyit kell rá költeni, amennyit meg lehet vele keresni. A nagy forgalmú fővonalakat üzemeltető Class I vasutak esetében ennek gyakorlati jelentése egyértelmű, de mi a helyzet a lecsúszott cégekkel, illetve a regionális, vagy éppen iparvágányokra szakosodott vasutakkal? Nos, kivetődött vágánnyal pénzért is lehet kalapolni, hullámvasút nem csak a vidámparkban van, a MAW pedig még a MÁV-ot is messze alulmúlja...
Elhanyagolt pályákat természetesen bármelyik fejlődő országban, vagy szebb napokat megélt gyarmati múltú vasúton találunk, de Kelet-Európában sem nehéz lerobbant vonalakkal összefutni. Mai válogatásunkban témája inkább az a helyzet, amikor egy alapvetően fejlett vasúthálózattal rendelkező országban az átmeneti pénzhiány, a vonal jellegének változása, vagy éppen az átgondolt pénzügyi pragmatizmus vezet el a szántóföld és vasútvonal közti széles határvidékhez.
Az Egyesült Államok vasútjai magánvállalkozási formájukból adódóan gyakorlatiasan közelítik a pályás költségvetés kérdését. Míg az európai szemmel is kifogástalan állapotú fővonalakon tempósan szelik át a kontinenst a sokezer tonnás szerelvények, az eldugott regionális vonalakon lépésben imbolyognak a tolatós tehervonatok - pénzügyi szempontból mindkettőnek van létjogosultsága. Az is bőséggel előfordul, hogy egyazon cégen belül található meg a hibátlan és kritikán aluli minőség is.
Az Egyesült Államok vasútjai magánvállalkozási formájukból adódóan gyakorlatiasan közelítik a pályás költségvetés kérdését. Míg az európai szemmel is kifogástalan állapotú fővonalakon tempósan szelik át a kontinenst a sokezer tonnás szerelvények, az eldugott regionális vonalakon lépésben imbolyognak a tolatós tehervonatok - pénzügyi szempontból mindkettőnek van létjogosultsága. Az is bőséggel előfordul, hogy egyazon cégen belül található meg a hibátlan és kritikán aluli minőség is.
Bemelegítésként kiváló anyag az elmúlt hetek ajánlóiban bemutatott Pennsylvania Railroad és New York Central System (kényszer)házasságából létrejött Penn Central "kolduló" imázsfilmje. A kérészéletű vasút vezetését a két ős eltérő szemléletű menedzsmentjéből fércelték össze, és amikor nem a rivális csapattól érkezett kollégák fúrásával foglalkoztak, valószínűleg leginkább pénzt próbáltak felhajtani a csúcsvezetők. Ehhez a filmet, mint kommunikációs eszközt is igénybe vették - a létrejött, alább megtekinthető videó pedig pontosan a szöges ellentéte annak, ahogy egy tipikus céges imázsfilm ki szokott nézni. Mosolygó dolgozók helyett gondterhelt arcok, és a büszkén robogó vonatok inkább csak vágóképként szolgálnak a kivetődött vágányok és töltésről legurult teherkocsik között. Vajon ilyen filmet melyik vasút csinálna manapság?
Ami a film utóéletét illeti, már csak két évet kellett várni az állami (szövetségi) beavatkozásra, azaz a Consolidated Rail Corporation (Conrail) megalakítására. Ez a cég szervezte újjá a Penn Central után maradó káoszt, és bő húsz évvel később sikeresen privatizálták a megmaradt hálózat fő elemeit.
Második filmünk főszereplőjét a videó készítője szerényen a világ legrosszabban karbantartott vasútja névvel illeti. A Maumee and Western Railroad (MAW) egy Class III, azaz regionális társaság volt Indiana és Ohio államok határvidékén, egészen a közelmúltig. Nem biztos, hogy a kissé szenzációhajhász címet valóban elnyerte volna a cég ebben a negatív versenyben, de egy dobogós hely azért mindenképpen járt volna nekik. A MAW pályaállapotaiban az volt az igazán érdekes, hogy nem született mellékvonalról van szó, hanem egy igazi Class I vasúttársaság, a néhai Wabash Railroad Toledo - Kansas City fővonala pusztult le ilyen szintre. A Wabash-t 1964-ben vásárolta fel a Norfolk & Western Railroad (a mai Norfolk Southern őse), és a cégen belüli párhuzamosságok miatt ettől a pillanattól kezdve egy fillért nem költött senki a filmben szereplő vonalra, viszont a helyi teherforgalom végig napi szinten jelen volt. A filmen látható állapotok elérésében az is segített, hogy a vonal mocsaras területen fut, így az átmeneti lelkesedésben leszórt zúzottkő sem jelentett kézzel fogható eredményt. A helyzet végül idén januárban változott, a MAW-ot megvásárló, regionális vasutakat tömörítő Pioneer Railcorp holding közel 50 évnyi szünet után pénzt kezdett pumpálni a pályába. A videón azonban még "teljes díszében" köszön vissza a MAW.
Harmadik filmünk szintén a MAW-ról szól, itt a száguldozó tehervonat élén dolgozó gép kissé természetellenes dőlésszöge a fő mutatvány. Hab a tortán, hogy a pálya mellett festékre sem pazarolták a pénzt, így az Atchison, Topeka and Santa Fe Railway (közismert nevén a "Santa Fe") egykori GP7-es dízele még eredeti gúnyáját hordja, 16 évvel a Santa Fe megszűnése után. (A Santa Fe a Burlington Northern-el egyesülve alkotja a mai Burlington Northern Santa Fe, azaz BNSF vasúttársaságot.)
A tipikus eset persze a regionális, vagy éppen iparvágány-kiszolgálásra szakosodott helyi vasutak elhanyagolt sínpárja, amint az alábbi videón ezt az Elkhart & Western helyiérdekű vasút bemutatja. Pedig ez még nem is sorolható a legrosszabbak közé, a legendák szerint a középnyugati agrárvasutak évente egyszer-kétszer, aratás idején használt vonalai ennél cifrábbat is tudtak. Sajnos a téma mozógképes dokumentációja a fényképesnél nagyságrendekkel gyengébb - ha valaki talál egy jó filmet a Missouri-Kansas-Texas (közismertebb nevén Katy) lerobbant mellékvonalairól, szívesen látjuk!
Ha pedig már helyiérdekű vasút és elhanyagolt pálya, a nagyváradi villamos kilencvenes évekbeli állapotát idézi a New York állambeli Batten Kill Railroad regionális vasút. Ilyen pályából persze adódik bőven, ám itt bizony a hajdani Delaware & Hudson vasút mára lepusztult vonalához igazi ritka vonóerő, egy szépen füstölő veterán Alco RS3-as társul, látványos őszi hangulat mellett.
Magyarics Zoltán
