Cikksorozatunk első két részében a jelenlegi hazai vasútfotós szabályozás praktikus illetve jogi bukfenceit elemeztük. Mai írásunkban betekintést nyújtunk más országok megoldásaiba, már csak azért is, mert számos elemet célszerű lenne a hazai szabályozásban is meghonosítani. Négy példán keresztül mutatjuk be más országok küzdelmét a biztonság és szabadság közötti vékony mezsgyén maradásért.A vasútfotózás sok országban a hatóságok kitüntetett figyelmét is élvező neuralgikus pont, máshol pedig kifejezetten „felhasználóbarát” műfaj. Minden esetben közös irányelv azonban, hogy a vasúti közlekedés biztonságát illetve saját testi épségét semmilyen körülmények között sem veszélyeztetheti a vasútfotós laikus. Ettől a ponttól kezdve már könnyebb az egyes országok közötti különbségeket számba venni, mint a hasonlóságokat. Szigorúak a vasútfotóssal szemben a helyi szervek a különféle rendőrállamokban és egyéb zűrös helyeken (például Irán vagy Törökország, de személyes élmény alapján ilyen lehet akár Nagyvárad), bár azt nehéz kideríteni, hogy a törvényi háttér is ennyire szigorú, vagy csak az illetékesek túlbuzgósága általános. Nyugat-Európában lényegesen kellemesebb a helyzet, itt felelős magatartást tanúsítva nehéz összeütközésbe kerülni a hatóságokkal, egyedül az állvány mint a profi, azaz sajtóengedély-köteles tevékenység jele számít vörös posztónak néhány közepesen képzett alvállalkozós „security” számára. Számos országban már csak azért is könnyű a helyzet, mert az illetékes vasúti cég (tipikusan a pályavasút) nyilvánosan is közzéteszi a vonatfotózásra vonatkozó irányelveit. Az alábbiakban néhány külföldi példát vizsgálunk meg.
Németország
Németországot az utóbbi időben egyre több magyar vasútfotós fedezi fel magának. Nem véletlenül, hiszen remek képkészítési lehetőségekkel csalogat az Alpoktól egészen az Északi-tengerig mindent felvonultató ország. Ráadásul a németek meglehetősen liberálisan kezelik a vasútfotózás témáját, és háromféle képkészítési tevékenységet különböztetnek meg: magáncélú fotózás, kereskedelmi célú fotózás, és sajtó célú fotózás.
A magáncélú fényképezés alapvetően a nyilvánosság számára megnyitott területeken mindenféle engedély nélkül lehetséges.
A sajtó munkatársai számára is engedély szükséges, amennyiben hivatásszerűen készítenek felvételeket. Az utazóközönség számára megnyitott területekre ez díjmentes, mindenhova máshova a kíséret miatt felmerülő költségeket kell megfizetni.
Fontos tudni, hogy a már említett liberális hozzáállás ellenére is vannak olyan területek, ahol nem szabad fényképet készíteni. Ezeket egyrészt megjelölik jól láthatóan, másrészt általában nem mindenki léphet be oda. Azonban jó tudni, hogy pl. az ICE-bázisokon még akkor sem feltétlenül szabad fényképezni az üzleti titkok védelme érdekében, ha az embernek van belépési engedélye. Különösen ilyen „tiltott gyümölcsnek” számítanak az üzemirányító központok, számítógépes szervertermek, a vasúti áramellátás rendszerei, a kutatóközpontok és a karbantartó bázisok.
Németországot az utóbbi időben egyre több magyar vasútfotós fedezi fel magának. Nem véletlenül, hiszen remek képkészítési lehetőségekkel csalogat az Alpoktól egészen az Északi-tengerig mindent felvonultató ország. Ráadásul a németek meglehetősen liberálisan kezelik a vasútfotózás témáját, és háromféle képkészítési tevékenységet különböztetnek meg: magáncélú fotózás, kereskedelmi célú fotózás, és sajtó célú fotózás.
A magáncélú fényképezés alapvetően a nyilvánosság számára megnyitott területeken mindenféle engedély nélkül lehetséges.
- Az utazási feltételeket a vasútfotósnak is be kell tartani, tehát ha a területre csak érvényes jegy birtokában szabad csak belépni, akkor a fotósnak ezzel rendelkeznie kell.
- Munkája során ügyelnie kell a saját és mások biztonságára, a vasútüzem megzavarását elkerülendő pedig kifejezetten tiltják a vaku vagy reflektorok használatát.
- Állványt használni szabad, ameddig ez nem akadályozza az utasforgalmat vagy a vasútüzemet. Extrém példa: a peronra felvezető mozgólépcső végénél állvánnyal letáborozó fotóst a vasúttársaság biztonsági szolgálatai (DB Sicherheit, vagy éppen az adott társaság saját vagy szerződéses munkatársai) fel fogják szólítani arra, hogy hagyjon fel ilyen irányú tevékenységével.
- A magáncélú felvételkészítés esetében az is megengedett, hogy azokat nem hivatásszerűen, de vasúti szakmai vagy hobbilapokban megjelentethessék a kiadó által fizetett mindenkori honorárium ellenében is. Ugyanez a szabály érvényes a saját honlapokra kikerülő álló- vagy mozgóképes felvételekkel kapcsolatban is. Kivételt egyedül a reklámcélú képek képeznek (erről kicsit később).
- A hobbicélú film- és fényképfelvételek készítéséhez a vasútüzemi területek esetében belépési engedély, a mozdonyon való tartózkodáshoz mozdonyon utazási engedély és minden esetben szakavatott kísérő szükséges. Ennek szervezése a vasúttársaság felelőssége a lehetőségeihez mérten (tehát akár el is utasíthatja emiatt a kérelmet), azonban fontos tudni, hogy a kíséret költségei mindenkor a belépni szándékozó civilt terhelik és ezt – általában előre – ki is számlázza a társaság. Ráadásul ez nem is feltétlenül olcsó mulatság: alkalmanként akár 50-100 euró is lehet. Még az üzemi területekre érvényes engedéllyel sem szabad a vágányok között tartózkodni, a vasúti pálya mentén pedig (ahogy általában az üzemi területeken) láthatósági mellény viselete kötelező.
- Az üzemi területek általában jól elhatároltak, kerítéssel vagy egyéb módon jelzik azok határát. Ha egy úton a „Bahnanlage! Betreten Verboten!” táblával találkozik az illető, akkor ott kezdődik az üzemi terület, amelyet illik tiszteletben tartani, ellenkező esetben az illetéktelen fotóst hamarosan határozottan, de rendkívül udvariasan felkérik a távozásra.
- Fontos azt is tudni, hogy a DB AG hálózatán a DB Sicherheit emberei látják el a biztonsági feladatokat, emellett a vasúti rendőrség szerepét korábban a szövetségi határőrség, annak megszűnését követően pedig a szövetségi rendőrség látja el.
- A munkavállalók megjelenéséhez a felvételeken, ahogy jellemzően Magyarországon is, szükséges a beleegyezésük, ha kifejezetten róluk készülnek képek. Nem szükséges azonban az engedélyük akkor, ha a nem azonosítható az ember rajtuk, illetőleg szükséges részét képezik a megörökítendő témának, vagy akkor, ha tömegrendezvényről készül felvétel.
A sajtó munkatársai számára is engedély szükséges, amennyiben hivatásszerűen készítenek felvételeket. Az utazóközönség számára megnyitott területekre ez díjmentes, mindenhova máshova a kíséret miatt felmerülő költségeket kell megfizetni.
Fontos tudni, hogy a már említett liberális hozzáállás ellenére is vannak olyan területek, ahol nem szabad fényképet készíteni. Ezeket egyrészt megjelölik jól láthatóan, másrészt általában nem mindenki léphet be oda. Azonban jó tudni, hogy pl. az ICE-bázisokon még akkor sem feltétlenül szabad fényképezni az üzleti titkok védelme érdekében, ha az embernek van belépési engedélye. Különösen ilyen „tiltott gyümölcsnek” számítanak az üzemirányító központok, számítógépes szervertermek, a vasúti áramellátás rendszerei, a kutatóközpontok és a karbantartó bázisok.
Német „belépni tilos” tábla a vasútüzemi terület határán
(fotó: Halász Péter)
(fotó: Halász Péter)
Ausztria
Nyugati szomszédunknál hasonló a szabályozás a némethez, így a továbbiakban csak a különbségekre és a fontosabb momentumokra térünk ki. Az ÖBB nyilt területein csak az állvánnyal való fényképezéshez szükséges engedély, a gyakorlatban azonban erre nem feltétlenül van szükség. Egyrészt nem kérik, másrészt pedig ha az ember láthatóan nem akadályozza a forgalmat és sem saját, sem pedig mások vagy az üzem biztonságát nem veszélyezteti, nem szólnak érte. (Buzgó külsős biztonságiak persze akadnak itt is.)
Ahogy Németországban, úgy Ausztriában is elvárják a nyílt vonalon a sínek mellett dolgozó fotóstól, hogy láthatósági mellény legyen rajta. Az üzemi területekre való belépéshez éppúgy szükséges engedélyt kérni az érintett vállalattól, mint Németországban vagy idehaza. Ilyen esetben itt is szükséges egyeztetni, hogy mit szeretne a fotós megörökíteni és azt szabad-e lefényképezni.
A kereskedelmi célú fotózás esetében szintén hasonló szabályok érvényesek, mint Németországban. Az újságírói munkához kötődő felvételkészítéshez engedély szükséges, amelyet azonban gyorsan és díjmentesen lehet igényelni az ÖBB sajtószolgálatától. Fontos tudni, hogy ez csak akkor érvényes azonban, ha azt aláírva visszaküldte a sajtómunkás az ÖBB-nek még a munka megkezdése előtt.
Nyugati szomszédunknál hasonló a szabályozás a némethez, így a továbbiakban csak a különbségekre és a fontosabb momentumokra térünk ki. Az ÖBB nyilt területein csak az állvánnyal való fényképezéshez szükséges engedély, a gyakorlatban azonban erre nem feltétlenül van szükség. Egyrészt nem kérik, másrészt pedig ha az ember láthatóan nem akadályozza a forgalmat és sem saját, sem pedig mások vagy az üzem biztonságát nem veszélyezteti, nem szólnak érte. (Buzgó külsős biztonságiak persze akadnak itt is.)
Ahogy Németországban, úgy Ausztriában is elvárják a nyílt vonalon a sínek mellett dolgozó fotóstól, hogy láthatósági mellény legyen rajta. Az üzemi területekre való belépéshez éppúgy szükséges engedélyt kérni az érintett vállalattól, mint Németországban vagy idehaza. Ilyen esetben itt is szükséges egyeztetni, hogy mit szeretne a fotós megörökíteni és azt szabad-e lefényképezni.
A kereskedelmi célú fotózás esetében szintén hasonló szabályok érvényesek, mint Németországban. Az újságírói munkához kötődő felvételkészítéshez engedély szükséges, amelyet azonban gyorsan és díjmentesen lehet igényelni az ÖBB sajtószolgálatától. Fontos tudni, hogy ez csak akkor érvényes azonban, ha azt aláírva visszaküldte a sajtómunkás az ÖBB-nek még a munka megkezdése előtt.
Osztrák belépést tiltó tábla a Westbahn egyik átereszénél
Nagy-Britannia
A szigetországban nem meglepő módon kifejezetten kultúrált, ám a maga módján szigorú elvek mentén szabályozzák a vasútfotózást. A szabályozás sarokköve egyszerű: peronon mindent, üzemi területen semmit. A „mindent” sem szó szerint kell érteni persze, de a szabályozás egyértelműve teszi, hogy a peronon néhány világos szabályt betartva és az állomási személyzettel együttműködve bátran fotózhat a vasútbarát. Lássuk, mit kér a brit hálózatüzemeltető, a Network Rail a vasútbarátoktól!
Különösen szimpatikus vonása a Network Rail etikai kódexének (és egyúttal hiányossága a hazai szabályozásnak), hogy a vasútbarátokat fontos biztonságnövelő elemként ismeri el, és kifejezetten kéri tőlük a gyanús tevékenység vagy potenciális veszélyhelyzet megfigyelését és jelentését. A standard rendőrségi számon túl ehhez megadják a brit közlekedési rendőrség telefonszámát is az irányelvekben. Ezen kitétel elvi szempontból döntő jelentőségű számunkra, ugyanis jól jelzi: a vasútbarátokban a nyűgön túl partnert is láthat a pályavasút.
A szigetországban nem meglepő módon kifejezetten kultúrált, ám a maga módján szigorú elvek mentén szabályozzák a vasútfotózást. A szabályozás sarokköve egyszerű: peronon mindent, üzemi területen semmit. A „mindent” sem szó szerint kell érteni persze, de a szabályozás egyértelműve teszi, hogy a peronon néhány világos szabályt betartva és az állomási személyzettel együttműködve bátran fotózhat a vasútbarát. Lássuk, mit kér a brit hálózatüzemeltető, a Network Rail a vasútbarátoktól!
- Az első fontos lépés, hogy a személyzettel ellátott állomásokon jelezzük a Network Rail szolgálatban lévő munkatársának jelenlétünket, és hogy fotózni kívánunk. Mivel az angol állomásokon szinte mindenütt térfigyelő rendszer üzemel, ennek egyszerű praktikus oka van: a kamerák képét ellenőrző dolgozó ne azzal legyen elfoglalva, hogy a veszélytelen vasútfotósról próbálja kitalálni, mire készül.
- A peronon tartózkodva magától értetődő, ám a biztonság kedvéért írásba foglalt szabály, hogy a biztonsági sávon tartózkodni, illetve különféle vasúti objektumokra (például jelzők) felmászni tilos.
- Fontos irányelv itt is, hogy tilos a vaku használata.
- Tilos eltakarni a jelzőket és forgalmi utasítást adó táblákat. Ez a szabály a néha zsúfolt brit állomásokat ismerve nyer értelmet, ugyanis a vasútfotósnak sokszor pont azok az egyébként ritkán járt peronvégek vonzóak, ahol már felmerül a fenti eshetőség.
- Érdekes és első ránézésre meglepő szabály, hogy más országoktól eltérően kifejezetten tilos a jólláthatósági mellény viselése. Az indoklás szerint ez megzavarhatja a vonatszemélyzetet, mert azt hihetik, vasúti alkalmazott áll a peronon valamiért. (Ennek megint lehet praktikus vetülete: néhány félreeső helyen mai napig jelzőbotos vagy token-es forgalomirányítás van, így a mozdonyvezetőnek a pontos megálláshoz fel kell ismernie az őt váró forgalmi szolgálattevőt a peronon.)
- Amennyiben lehetséges, kérik a csúcsidő elkerülését, illetve általánosságban a forgalmas pontok szabadon hagyását. Ez az állomási személyzet tevékenységének esetleges akadályozására is igaz. A személyzet extrém esetben megkérheti a vasútbarátot helyének megváltoztatására (ilyen esetben indokolják is a kérést!), valamint forgalmas állomásokon szükség esetén kérhetik az állvány használatának mellőzését.
Különösen szimpatikus vonása a Network Rail etikai kódexének (és egyúttal hiányossága a hazai szabályozásnak), hogy a vasútbarátokat fontos biztonságnövelő elemként ismeri el, és kifejezetten kéri tőlük a gyanús tevékenység vagy potenciális veszélyhelyzet megfigyelését és jelentését. A standard rendőrségi számon túl ehhez megadják a brit közlekedési rendőrség telefonszámát is az irányelvekben. Ezen kitétel elvi szempontból döntő jelentőségű számunkra, ugyanis jól jelzi: a vasútbarátokban a nyűgön túl partnert is láthat a pályavasút.
Peron végi tábla egy skót vasúti megállóban – a kilátásba helyezett 1000 fontos bírság már ottani viszonylatban is komoly visszatartó erő
Egyesült Államok
Bár messze van, és a miénktől nagyon eltérő jogrendje illetve a számtalan vasúttársaság miatt aligha összehasonlítható velünk az USA vasútfotós szempontból, a sokszínűség okán mégis érdemes megemlíteni – már csak azért is, mert itt szinte mindenre találunk példát és ellenpéldát is. Az Egyesült Államokban a vasútfotósokhoz illetve vasútbarátokhoz való hozzáállás az elmúlt évtizedekben folyamatosan szigorodott, így szinte azt is mondhatjuk, a hazaival ellentétes trend zajlott le. Ez persze csak részben igaz, de a vasúttörténeti profilú lapokban (például a The Railroad Press) gyakoriak a nosztalgiázó hangvételű megjegyzések, azzal a fő gondolattal, hogy míg a hatvanas-hetvenes években a vezérállásba is felhívták a vasútbarátokat, ez ma már lényegében tabu.
Az igazi nagy törést a gyakorlati hozzáállásban természetesen 2001. szeptember 11-e hozta el. Ugyan továbbra sincsen a köz számára megnyitott területről történő vasútfotózást tiltó passzus a szövetségi törvényekben, a „post nine-eleven” korszak a gyakorlatban zavarosabb világ a vasútbarátok számára. A mottó talán az a klasszikus vicc lehetne, miszerint nincs rasszizmus, de igény lenne rá... Arról van ugyanis szó, hogy szövetségi szabályozás híján minden vasút megpróbálja a saját kezébe venni az irányítást, és a saját területét illetően szabályozni a vasútfotózást. Tavaly például a szövetségi távolsági személyszállító vasút, az Amtrak dobott kavicsot az állóvízbe, amikor belső szabályozásban lényegében megtiltotta a saját peronjairól vonatainak fotózását, ugyanis a peronra lépéshez jegy szükséges, ezzel pedig a peront kizárta a „nyílt területek” közül. Ezt a szabályt az teszi komolytalanná, hogy nem minden Amtrak-peron peronzáras, hanem sok helyen az elővárosi vonatokkal közös peront használnak az Amtrak szerelvényei, az állomás üzemeltetőjének kilétét pedig néha nem is olyan egyszerű eldönteni. Az Amtrak-szabályozásnak azonban a hazaihoz képest egy döntő előnye azonban van: a zárt területeket közérthetően definiálja az előírás.
Más vasutak (elvben legalábbis) egészségesebben álltak a kérdéshez, a Burlington Northern Santa Fe (azaz BNSF) éklogikával rájött, hogy a prérit átszelő több ezer kilométernyi vasútját úgysem tudja bekamerázni, és betonfallal körülvenni a terroristák és vasútfotósok ellen. A cég inkább bevezette a „civilek a vasút biztonságáért” (Citizens for Rail Security) nevű regisztrációs igazolványát, hasonlóan a MÁV mostani szabályozásához – viszont ezzel lehet is fotózni, nem kell további helyszíni enegdélyeket kérni.
A Union Pacific meglehetősen konzervatív cégként ismert ezen a téren, de ők legalább nyilvános útmutatást is adnak, melynek lényege, hogy ne lépjünk be a vasúti területre, és peronokon tartsuk be az üzemeltető személyszállító vasút előírásait, de egyébként ennyi.
A Norfolk Southern sem bonyolítja túl a dolgot, egy újságíróknak szóló oldal aljára rejtették a vonatkozó pontot: üzemi területre lépni tilos, amúgy biztonságos távolságból lehet fotózni.
Ha pedig szemályszállító vasutak, a bostoni MBTA például egészségesen egyszerű irányelveket fogalmaz meg nyilvános szabályozásában: a nem kereskedelmi célból fotózó csak nyílt területen dolgozhat, csak nem használhat állványt, illetve az utasok mozgását akadályozó egyéb eszközt. A Chicago-i Metra biztonsági szabályzatában is egyszerű kitétel szerepel: utasforgalomra megnyitott területen lehet fotózni, üzemi területen szigorúan tilos (már belépni is az természetesen), illetve ilyen területre 500 dollár ellenében eseti engedély kérhető – ez nyilván a kereskedelmi célból felvételt készítőket érinti.
A gyakorlat természetesen jóval színesebb. Éppen a BNSF kapcsán került elő 2011-ben egy visszás történet a Trains Magazine blogoldalán, Fred W. Frailey tollából. Őrszobára nem vitték ugyan a fotósokat, de a BNSF vasúti rendőrsége sikeresen igazoltatta őket addig, amíg a vasúttársaság egyik vezetőjét szállító vonat elhaladt – így nem készülhetett róla fotó.
Saját élmények: az elvileg „szabad” Metra egyik állomásán a mozdonyvezető és a jegyvizsgáló közösen állt be pózolni egy felvételhez (amelyet később meg is kaptak e-mailben), majd egy órával később egy másik állomáson „9-11” hivatkozással támadott le ugyanazon cég másik jegyvizsgálója.
New York-ban a Long Island Railroad Jamaica állomásán a pályamunkások figyelmeztettek, hogy „nem kellene” fotózni, ha nem akarok összetűzést a szervekkel. Ugyanakkor néhány megállóval odébb láthatóan senkit sem zavart a dolog. Bostonban az MBTA deklarátlan „fotószabad” hálózatán napokon át semmi sem történt „9-11” vonalon, míg utolsó nap az egyik kihalt bostoni megállóban integetett a mozdonyvezető, hogy ne fotózzak.
Mi a lényeg? Hiába van szabály, ha egyrészt sokféle van országon belül, másrészt a vasúti alkalmazottak sem ismerik az éppen vonatkozó szabályt. Ez az a pont, ahol a Nagy Vízen túl pont olyan a helyzet, mint Magyarországon. Ezen valószínűleg nem a túlszabályozás segít, hanem a könnyen észben tartható és világos, gyakorlatias szabályok. Ami pedig a terroristákat illeti: a Google Maps-nél több segítség talán nem is kell nekik, szinte nincs is értelme időt pazarolni arra, hogy fényképezővel táborozzanak a pálya mellett.
Bár messze van, és a miénktől nagyon eltérő jogrendje illetve a számtalan vasúttársaság miatt aligha összehasonlítható velünk az USA vasútfotós szempontból, a sokszínűség okán mégis érdemes megemlíteni – már csak azért is, mert itt szinte mindenre találunk példát és ellenpéldát is. Az Egyesült Államokban a vasútfotósokhoz illetve vasútbarátokhoz való hozzáállás az elmúlt évtizedekben folyamatosan szigorodott, így szinte azt is mondhatjuk, a hazaival ellentétes trend zajlott le. Ez persze csak részben igaz, de a vasúttörténeti profilú lapokban (például a The Railroad Press) gyakoriak a nosztalgiázó hangvételű megjegyzések, azzal a fő gondolattal, hogy míg a hatvanas-hetvenes években a vezérállásba is felhívták a vasútbarátokat, ez ma már lényegében tabu.
Az igazi nagy törést a gyakorlati hozzáállásban természetesen 2001. szeptember 11-e hozta el. Ugyan továbbra sincsen a köz számára megnyitott területről történő vasútfotózást tiltó passzus a szövetségi törvényekben, a „post nine-eleven” korszak a gyakorlatban zavarosabb világ a vasútbarátok számára. A mottó talán az a klasszikus vicc lehetne, miszerint nincs rasszizmus, de igény lenne rá... Arról van ugyanis szó, hogy szövetségi szabályozás híján minden vasút megpróbálja a saját kezébe venni az irányítást, és a saját területét illetően szabályozni a vasútfotózást. Tavaly például a szövetségi távolsági személyszállító vasút, az Amtrak dobott kavicsot az állóvízbe, amikor belső szabályozásban lényegében megtiltotta a saját peronjairól vonatainak fotózását, ugyanis a peronra lépéshez jegy szükséges, ezzel pedig a peront kizárta a „nyílt területek” közül. Ezt a szabályt az teszi komolytalanná, hogy nem minden Amtrak-peron peronzáras, hanem sok helyen az elővárosi vonatokkal közös peront használnak az Amtrak szerelvényei, az állomás üzemeltetőjének kilétét pedig néha nem is olyan egyszerű eldönteni. Az Amtrak-szabályozásnak azonban a hazaihoz képest egy döntő előnye azonban van: a zárt területeket közérthetően definiálja az előírás.
Más vasutak (elvben legalábbis) egészségesebben álltak a kérdéshez, a Burlington Northern Santa Fe (azaz BNSF) éklogikával rájött, hogy a prérit átszelő több ezer kilométernyi vasútját úgysem tudja bekamerázni, és betonfallal körülvenni a terroristák és vasútfotósok ellen. A cég inkább bevezette a „civilek a vasút biztonságáért” (Citizens for Rail Security) nevű regisztrációs igazolványát, hasonlóan a MÁV mostani szabályozásához – viszont ezzel lehet is fotózni, nem kell további helyszíni enegdélyeket kérni.
A Union Pacific meglehetősen konzervatív cégként ismert ezen a téren, de ők legalább nyilvános útmutatást is adnak, melynek lényege, hogy ne lépjünk be a vasúti területre, és peronokon tartsuk be az üzemeltető személyszállító vasút előírásait, de egyébként ennyi.
A Norfolk Southern sem bonyolítja túl a dolgot, egy újságíróknak szóló oldal aljára rejtették a vonatkozó pontot: üzemi területre lépni tilos, amúgy biztonságos távolságból lehet fotózni.
Ha pedig szemályszállító vasutak, a bostoni MBTA például egészségesen egyszerű irányelveket fogalmaz meg nyilvános szabályozásában: a nem kereskedelmi célból fotózó csak nyílt területen dolgozhat, csak nem használhat állványt, illetve az utasok mozgását akadályozó egyéb eszközt. A Chicago-i Metra biztonsági szabályzatában is egyszerű kitétel szerepel: utasforgalomra megnyitott területen lehet fotózni, üzemi területen szigorúan tilos (már belépni is az természetesen), illetve ilyen területre 500 dollár ellenében eseti engedély kérhető – ez nyilván a kereskedelmi célból felvételt készítőket érinti.
Chicago, Metra Electric – peronról szabad fényképezni, ám túlbuzgó vasúti dolgozók itt is akadnak
(a külön nem jelölt képek Magyarics Zoltán felvételei)
(a külön nem jelölt képek Magyarics Zoltán felvételei)
A gyakorlat természetesen jóval színesebb. Éppen a BNSF kapcsán került elő 2011-ben egy visszás történet a Trains Magazine blogoldalán, Fred W. Frailey tollából. Őrszobára nem vitték ugyan a fotósokat, de a BNSF vasúti rendőrsége sikeresen igazoltatta őket addig, amíg a vasúttársaság egyik vezetőjét szállító vonat elhaladt – így nem készülhetett róla fotó.
Saját élmények: az elvileg „szabad” Metra egyik állomásán a mozdonyvezető és a jegyvizsgáló közösen állt be pózolni egy felvételhez (amelyet később meg is kaptak e-mailben), majd egy órával később egy másik állomáson „9-11” hivatkozással támadott le ugyanazon cég másik jegyvizsgálója.
New York-ban a Long Island Railroad Jamaica állomásán a pályamunkások figyelmeztettek, hogy „nem kellene” fotózni, ha nem akarok összetűzést a szervekkel. Ugyanakkor néhány megállóval odébb láthatóan senkit sem zavart a dolog. Bostonban az MBTA deklarátlan „fotószabad” hálózatán napokon át semmi sem történt „9-11” vonalon, míg utolsó nap az egyik kihalt bostoni megállóban integetett a mozdonyvezető, hogy ne fotózzak.
Mi a lényeg? Hiába van szabály, ha egyrészt sokféle van országon belül, másrészt a vasúti alkalmazottak sem ismerik az éppen vonatkozó szabályt. Ez az a pont, ahol a Nagy Vízen túl pont olyan a helyzet, mint Magyarországon. Ezen valószínűleg nem a túlszabályozás segít, hanem a könnyen észben tartható és világos, gyakorlatias szabályok. Ami pedig a terroristákat illeti: a Google Maps-nél több segítség talán nem is kell nekik, szinte nincs is értelme időt pazarolni arra, hogy fényképezővel táborozzanak a pálya mellett.
Halász Péter, Magyarics Zoltán
