Múlt heti ajánlónkban a Chicago, Rock Island & Pacific vasúttársaság utolsó évtizedeit és hanyatlását láthattuk archív képsorokon keresztül. Akkor azt írtuk, a Rock Island volt az egyik legnagyobb, nyomtalanul megszűnt vasúttársaság az Egyesült Államok modern kori vasúttörténetében. Bár szervezeti értelemben igaz a fenti állítás, azért ahogyan a cikk végén is említettük, a pályahálózat egy része különféle formákban tovább élt, illetve él a mai napig is. Mai ajánlónkban ezt a témát járjuk körül – mi minden sarjadt ki a Rock Island romjain?
A hosszas csődeljárást követően 1980 tavaszán ténylegesen is leállt Chicago, Rock Island & Pacific vasúttársaság vagyonának értékesítése azonnal megkezdődött. A cég Chicago-i bázisának számító Blue Island Yard névre hallgató rendezőpályaudvar megtelt az eladásra szánt gördülőállománnyal, a vonalakat pedig az érdekelt vasutak kezdték el „kimazsolázni”. A megfogalmazás már csak azért is helytálló, mert a Rock Island vasúti utódszervezet nélkül szűnt meg, így az egykor ütőképesnek számító hálózat egyben tartására nem is volt érdemi esély. Tekintsük át röviden, ki mit vett ezen a különleges, ám akkoriban ritkának semmiképpen sem mondható bolhapiacon! (A téma iránt mélyebben érdeklődőknek a Trains Magazine 1983 márciusi számát ajánljuk értékes referenciaként.)
- Az Omaha–Chicago vonalon örök rivális Chicago & North Western-t (C&NW) még alternatív irányként sem érdekelte a CRI&P lényegesen rosszabb kiépítettségű kelet-nyugati fővonala, viszont nagyon jól jött nekik az észak-déli St. Paul–Kansas City fővonal, illetve az ahhoz tartozó néhány rövidebb szakasz (például Estherville - Iowa Falls). A C&NW persze már régen a Union Pacific célkeresztjében volt, mint a kulcs a vasúti mennyország (=Chicago) kapujához, így 1996-ban az egész bazár a UP kezébe került.
- A CRI&P törzshálózatából délnyugati irányban hosszan kinyúló Kansas City–Tucumcari (Új-Mexikó állam) szakasz kiválóan illett a St. Louis Southwestern vasúttársaság portfóliójába. A sokak számára csak Cotton Belt-ként ismert vasúttársaság így újabb ponton (Tucumcari) csatlakozott anyacégének, a Southern Pacific vasútnak a vonalaihoz. Mára ezek a társaságok is a Union Pacific részei.
- A Rock Island Kansas City–Dallas fővonala a Missouri-Kansas-Texas (azaz M-K-T, becenevén Katy) vasúttársaságnál kötött ki, egy erre a célra létrehozott leányvállalat, az Oklahoma, Kansas and Texas Railroad (OKT) neve alatt. A nyolcvanas években viszont már a Katy sem volt a legjobb bőrben, így 1988-ban a vonal a Katy-vel együtt a Missouri Pacific (MoPac) kezére jutott, ahonnan egyenes út vezetett a MoPac fő tulajdonosához – ez ismét a Union Pacific.
- Az Omaha-tól kis híján Denver-ig tartó kelet-nyugati fővonal, melyen egykor a „Rocky Mountain Rocket” szelte át a prérit, egyik komoly versenyzőnek sem kellett, így egy frissen megalakult regionális társaság, a Kyle Railroad törzsvonalává avanzsált. A Kyle-t 2002-ben bekebelezte a Rail America nevű, regionális vasúttársaságokat tömörítő holding, a vonal pedig éli a középnyugati regionális agrárvasutak csendes életét.
- Kicsit izgalmasabb és a végeredményt tekintve döntően eltérő volt a fenti fővonaltól keletre, Oklahoma City-n át Arkansas állam nyugati végeit elérő szárnyvonal sorsa. Valaha ez volt a Rock Island Memphis–Tucumcari közötti „Choctaw Route” fővonala, melyre a kutya sem tartott igényt, így 1986-ban egy ócskavassal foglalkozó cég vette meg – nyilván nem azzal a céllal, hogy vasutat csinál, hanem a sínekért. Ekkor lépett a színre egy ex-CRI&P alkalmazott, bizonyos David Donoley, aki lépésről lépésre életet lehelt a vonal egyes szakaszaiba, méghozzá Arkansas-Oklahoma Railroad néven (beceneve A-OK, vagy egyszerűen AOK). Az alapító szívügyének tekintette a CRI&P feltámasztását szűkebb pátriájában, így nem meglepő, hogy az A-OK logója bizony a Rock Island-től származik.
- Az A-OK persze nem az egyetlen „Rock Island nosztalgia” vasúttársaság, sőt nem is a legnagyobb. Ez utóbbi a szándékosan a lista végére hagyott Iowa Interstate Railroad, mely 1982-ben a CRI&P legfontosabb vonalát, a Chicago–Rock Island–Council Bluffs (Omaha) fővonal döntő hányadát vette át és üzemelteti a mai napig is.
- Bár a Chicago–Council Bluffs vonal teljes hosszán közlekednek az IAIS tehervonatai, Chicago és Bureau (Illinois állam) között nem ők birtokolják és üzemeltetik a pályát. Chicago és Joliet között az elővárosi személyszállítást végző Metra kezeli a pályát, a menetrendben mai napig Rock Island District néven szerepel a vonal. A Joliet–Bureau szakasz a Baltimore & Ohio vasúttársasághoz, majd annak utódjaihoz, a Chessie System, majd végül CSX néven ismert társaságokhoz került. Az alapvetően Chicago-tól keletre ténykedő CSX számára ez a vonal erősen a birodalom végvidéke, így a vonalon az IAIS több vonatot közlekedtet, mint a tényleges birtokos CSX.
Mai első filmünk az Iowa Interstate Railroad életébe enged bepillantást. A felvételek a Chicago–Council Bluffs vonal nyugati végein készültek, Iowa államban. Nyitányként két szokatlanul rövid tehervonat csattog át az egykori Wiota állomás helyén az IAIS jellemző vonali erőgépével, a GE ES44AC családba tartozó mozdonnyal. Ezt követően egy valamirevaló középnyugati agrárvasútnak megfelelően szemestermény szállítására alkalmas önürítős kocsikat rendezgetünk, és az ES44AC-k után felbukkan egy klasszikus(abb) mozdony is, az EMD GP38-2-es sorozatú „Geep”-je. 6:56-tól már rendes, amerikai méretű tehervonatok következnek, mégpedig a második esetében egy GP38-as vezetésével – méretes vonali tehervonatok élén a „nagy” vasutaknál már aligha látunk Geep-et, az IAIS azonban még tud ilyet. Az IAIS mást is tud: regionális vasutaknál ritkán látunk komoly mennyiségben intermodális, konténeres fuvarokat, az alábbi képsorokon viszont erre is jócskán látunk példát. Az Atlantic város rendezőpályaudvara közelében készült záró képsorokon az is látható, hogy az IAIS a pályára is költ, a regionális vasutakhoz mérten komoly léptékben. Mivel a cég éppen 2012 októberében adta át 24 millió dolláros beruházással épült új fűtőházát South Amana városában (Iowa állam), azt is mondhatjuk, hogy a Rock Island él és virul – csak éppen Iowa Interstate-nek hívják.
Ékes bizonyítéka az Iowa Interstate-nek a Rock Island örökség irányában mutatott tiszteletének a vasúttársaság eredeti, CRI&P színterv szerint festett ES44AC dízelgépe is. Még csak nem is az utolsó idők színsémájához nyúltak vissza, hanem az ötvenes években, a Rock korai dízelmozdonyain alkalmazott színtervet dolgozták át mai mozdonyra. Az alábbi képsorokon ez a mozdony parádézik a kamera előtt.
A fentieken túl más jele is van annak, hogy az IAIS a regionális vasutak egyik igazi fenegyereke, és a vezetők a vasutat nem csak jövedelemforrásnak, de a rajongás tárgyának is tartják. Meglehetősen szokatlan manapság, amikor a legnagyobb vasutak is csak szőrmentén vágnak bele múltjuk gőzmozdonnyal történő felelevenítésébe, hogy egy ilyen viszonylag kis cég gőzmozdonyt vesz és üzemeltet. Sőt, rögtön kettőt is – az IAIS két kínai 2-10-2-es QJ-sorozatú gőzöst (mely orosz alapokon nyugszik) vásárolt és állított forgalomba az amerikai előírások szerinti módosítások után. Valószínűleg a helyi vasútbarátok is csak levegő után kapkodtak, és a Rock Island Railroad is forgott a sírjában, mert ezek bizony nem túl autentikus gépek az amerikai középnyugaton. Viszont szinte biztosan nem akadt volna Rock Island eredetű gőzös restaurálható állapotban, és így legalább van üzemelő gőzmozdony a felnövekvő generációk okulására. Alábbi videónkon a 7081-es pályaszámú QJ turnézik az IAIS vonalain.
Mivel a St. Louis Southwestern, a Kyle Railroad, valamint az Oklahoma, Kansas and Texas Railroad vonatkozó szakaszairól nem sikerült jó minőségű videót találni, és az Arkansas-Oklahoma Railroad is csak más regionális cégek mellett bukkan fel egy regionális vasutakról szóló videóban, a Union Pacific vonalai pedig nem sok jellegzetességet hordoznak a CRI&P korszakából, nem marad más hátra, mint röviden felvillantani a Metra Rock Island District életét. A kétvágányos elővárosi szakaszon munkanapokon élénk forgalmat bonyolít a Metra, ám közben befér egy-két IAIS tehervonat is. Ezen rövidke ízelítőn túl a Metra, és azon belül is a Rock Island District utóéletével és jelenlegi helyzetével képriport formájában bővebben fogunk foglalkozni a későbbiekben.
Magyarics Zoltán
