Vasárnapi sorozatunk most következő részében a Nagy Vízen túlra evezünk, és megkezdjük mozgóképes utazásunkat az észak-amerikai vasutak sokszínű világában. Az Egyesült Államok vasútjai számára a 20. század második fele drámai változásokat hozott: gyakorlatilag megszűnt a távolsági személyszállítás a vasúton, és a teherszállítási piac is komolyan átrendeződött. Egyre nagyobb méretű vasúttársaságok fuzionáltak, közben egészen komoly forgalmú vasutak is olykor nyomtalanul tűntek el. Mai témánk a teljesen megszűnt vasúttársaságok közül az egyik legnagyobb – ismerkedjenek meg a Chicago, Rock Island & Pacific utolsó évtizedeivel!
Mai főszereplőnk őse, a Rock Island & La Salle Railroad tipikus középnyugati „agrárvasútként” kezdte pályafutását 1851-ben. Fő feladata a mezőgazdasági termények és élőállatok eljuttatása volt az USA éléskamrájának számító középnyugati államokból (Illinois, Iowa, Missouri, Nebraska, és a többi) a kereskedelmi központnak és vasúti fővárosnak számító Chicago-ba. A többi hasonló cég közül viszont már 1856-ban kiemelkedett egy nagy dobással: az első vasút lett, mely hidat vert a Mississippi folyó felett. Az ambíciózus lépés kiegészítésére bekebelezték a túlparton ténykedő Mississippi & Missouri vasúttársaságot, így 1866-ban létrejött a Chicago, Rock Island & Pacific Railroad (CRI&P).
A Rock Island újabb stratégiai pozíciót ért el 1869-ben, ugyanis az Iowa állambeli Council Bluffs-nál csatlakozott a nyugati végeken transzkontinentálisnak számító, ám saját Chicago-i összeköttetéssel nem rendelkező Union Pacific-el. Természetesen ezzel nem volt egyedül, a társaság hátralévő bő száz éves történetét mindvégig az ekkor szerzett két rivális kíséri végig: a Chicago & North Western, illetve a Chicago, Burlington & Quincy vasúttársaságok. A századfordulóra közel 3000 mérföldes hálózattá nőtte ki magát a Rock Island: nyugaton a Colorado államban a Sziklás-hegység lábáig, délen Texasig és Új-Mexikó államig értek a CRI&P sínpárjai. Természetesen a Rock Island-et sem kerülte az amerikai vasúti rákfene, 1901-ben tőzsdecápák és spekulánsok vették át az irányítást, akik ugyan 1909-re 8000 mérföldre tornázták fel a hálózat hosszát, ám ezt hatalmas adósság és komoly tőkekivonás mellett sikerült elérni. A vasutakat érintő I. Világháború alatti szövetségi felügyeletet már egy csődeljárás alatt álló Rock Island-en gyakorolták, és a gazdasági válság évei alatt sem sikerült rendet tenni a cégnél.
A zavaros időknek egy rátermett új vezető, John Dow Farrington, és a II. Világháborús konjunktúra vetett véget, a cég 1948-ban került ki a csődeljárás alól. Az ötvenes éveket egy alapvetően bizakodó Rock Island várta, ám a konkurenciához képesti gyengeség hamar visszaütött: bár a CRI&P is lezavarta a maga dízelesítési programját, 1952-től lényegesen kevesebbet tudott a pályafenntartásra költeni, mint vetélytársai. Éleződött a verseny a fő bevételi forrást jelentő „áthidaló” viszonylaton, azaz a Union Pacific (UP) keleti végpontja és Chicago között. Itt a kerül elő újra a Chicago & North Western neve, ők ugyanis Omaha és Chicago között egyre jobb szolgáltatással várták a UP-t, míg a Rock Island egyre rosszabbal.
A zavaros időknek egy rátermett új vezető, John Dow Farrington, és a II. Világháborús konjunktúra vetett véget, a cég 1948-ban került ki a csődeljárás alól. Az ötvenes éveket egy alapvetően bizakodó Rock Island várta, ám a konkurenciához képesti gyengeség hamar visszaütött: bár a CRI&P is lezavarta a maga dízelesítési programját, 1952-től lényegesen kevesebbet tudott a pályafenntartásra költeni, mint vetélytársai. Éleződött a verseny a fő bevételi forrást jelentő „áthidaló” viszonylaton, azaz a Union Pacific (UP) keleti végpontja és Chicago között. Itt a kerül elő újra a Chicago & North Western neve, ők ugyanis Omaha és Chicago között egyre jobb szolgáltatással várták a UP-t, míg a Rock Island egyre rosszabbal.
Első videópárosunkat Bob Chester-nek köszönhetjük, aki a hatvanas évek középnyugati vasúti hangulatát örökítette meg. Világjáró vegyesvonatok elevenednek meg EMD E-Unit-ok és Budd gyártmányú RDC-k (Rail Diesel Car, a helyi Bz-analóg) formájában, míg a tehervonatok között EMD-motorral remotorizált özönvíz előtti Alco RS2-es és egyéb csemegék tűnnek fel. A videók érdekessége, hogy a Rock Island kevésbé jellegzetes és ismert „déli végeit” mutatják be, az Oklahoma állambeli El Reno és Enid városok környékén készültek a felvételek.
Következő videónk egy hosszabb, megvásárolható film ajánlója, ezúttal már a „klasszikus” Rock Island-ről. A felvételeket a CRI&P-nél dolgozó Roger Koenig készítette 1974 és 1980 között, Chicago közelében, az egyik visszatérő helyszín pedig a Chicago és Joliet közötti fővonal Oak Forest állomása. Sajnos ekkor már történelem az 1968-ban megszűnt Chiago–Los Angeles „Golden State Limited” és az 1966-ig közlekedett Chicago–Denver „Rocky Mountain Rocket” is. A CRI&P híres expresszvonatainak maradékai tűnnek fel a filmben: a Rocket-család még létező tagjai a Chicago és Rock Island között közlekedő „Quad City Rocket”, illetve a Chicago–Peoria „Peoria Rocket” voltak ekkoriban. 2:25-nél egy igazi mozdonykülönlegesség is előkerül, az Alco C415-ös mozdonytípusából ugyanis alig néhány vasút vásárolt, így igazi „fehér holló” a masina. 4:35-nél a Rock Island flotta egy másik érdekes darabja is feltűnik, a 630-as pályaszámú EMD E6-os dízelgép, mely akkoriban a legöregebb, még üzemelő E6-os volt az USA-ban. Közben persze jönnek-mennek a tehervonatok, végükön az akkor még standardnak számító kalauzkocsikkal, azaz caboose-okkal. Köztük az egyik a CRI&P „elit tehervonata”, az 57-es számot viselő Chicago–Omaha járat, melyet ebben az időben szinte mindig komoly késéssel adtak át a UP-nek. (A téma iránt érdeklődőknek a Trains Magazine 2004 májusi számának „Big train” című kiváló írását ajánljuk.) Megfigyelhető az is, hogy a pálya már Chicago közelében is kezdte a hullámvasút jellegét ölteni - mint a folytatásban kiderül, egyáltalán nem véletlenül.
Ugyanezen videó másik része kifejezetten a személyszállító vonatokkal foglalkozik. A CRI&P kissé meglepő módon és a többi vasúttársaságtól eltérően az Amtrak néven ismertté vált szövetségi távolsági személyszállító társaság 1971-es megalakulása után nem adta át expresszvonatait, hanem egyre rövidebb és „mezítlábasabb” formában üzemeltette tovább őket. Erre-arra azért még telt a vasútnak, például a Függetlenségi Háború 200 éves évfordulójára ˜„Independence” felirattal kidekorált korabeli reklámmozdonyra – ez az igazi ritkaság 0:50-nél elevenedik meg. 1:05-nél már a Rock Island bukásának utolsó felvonását láthatjuk, a Chicago déli részén fekvő Blue Island állomáson már az éppen megalakult RTA (később Metra) vadonatúj F40PH sorozatú gépével porzik át a Joliet-be tartó ex-Rock Island elővárosi vonat. Az időszak átmenetiségét jól mutatja a következő (1:28-tól) képsor: a belvárosi La Salle Street Station és Blue Island közötti járatok szerelvénye bizony még az 1920-as (!) évekből származó kocsikkal közlekedett. Igaz, a vonatok élén dolgozó E8-as dízelek sem friss darabok, a viseltes gúnya alatt bizony a technika is már a negyedik X-hez közelített. 2:50-nél újra feltűnik a „függetlenségi mozdony”, mely a pályaállapotokról sokat sejtetve billeg az ívben – majd a mozdonyvezető a korban jellemző módon az ablakon kinyúlva kapja el az írásbeli rendelkezést. 3:30-nál jön az igazi nagy dobás: egy Fiat gyártmányú dízelmotorkocsi járt bemutatóúton a CRI&P vonalain 1977-ben!
Aki teheti, feltétlenül olvassa el a CRI&P utolsó személyszállításért felelős vezetőjének, Anthony Haswell-nek a Trains Magazine 1983 márciusi számában közölt visszaemlékezését, ennek ismeretében ugyanis a fenti rövidfilmek minden másodperce mélyebb értelmet nyer.
Aki teheti, feltétlenül olvassa el a CRI&P utolsó személyszállításért felelős vezetőjének, Anthony Haswell-nek a Trains Magazine 1983 márciusi számában közölt visszaemlékezését, ennek ismeretében ugyanis a fenti rövidfilmek minden másodperce mélyebb értelmet nyer.
A Rock Island 1965-ben jelentett utoljára profitot, utána minden évben veszteséges volt. Természetesen a UP mindig is látott fantáziát a Rock Island bekebelezésében, mely közvetlen vonalat biztosított volna a fő kelet-nyugati átadópontot jelentő Chicago városába. Egy veszteséges cég elsőrendű akvizíciós célpont, ezért a UP már 1966-ban egyesülést tervezett a CRI&P-el, ám az engedélyező hatóság, az Interstate Commerce Commission (ICC) 8 éven át tologatta az ügyet. Ebben nagy szerepe volt annak, hogy az összes érintett (konkurens) vasút azonnal hangos tiltakozásba kezdett, amint felmerült a lehetőség, hogy a UP az omahai végpont helyett közvetlenül elérje Chicago-t. Mire az ICC legbonyolulatabb ügyeként ismert UP-CRI&P fúzióban 1974 decemberére megszületett a pozitív döntés, a Rock Island már gyakorlatilag csődben volt. Következő videónk ezt a korszakot jeleníti meg a tehervonatok szempontjából: kopottas mozdonyok és kísérőkocsik, egyre lassabb vonatok, valamint az utolsó megújulási kísérlet során 1974-ben útjára indított „The Rock” márkanév és a hozzá tartozó R-betűs világoskék-fehér színterv - no meg persze az ehhez igazodó melankolikus zene.
A sztorinak 1980 tavaszán lett vége, a CRI&P gyakorlatilag utód nélkül tűnt el a vasúti térképről, és megkezdődött a még értékkel bíró vagyontárgyak kiárusítása. A CRI&P-től remélt közvetlen összeköttetést Chicago-val közel 15 évvel később, 1995 áprilisában kapta meg Union Pacific, amikor frigyre lépett a Chicago & North Western vasúttársasággal. A Rock Island vonalainak egy része később különféle formákban (például az Iowa Interstate Railroad formájában) újjáéledt, a Chicago–Joliet elővárosi vonalat pedig a mai napig „Rock Island District” névvel jelöli a Metra, de ez már másik történet. Ami a Rock Island kapcsán még feltétlenül bemutatásra érdemes, az a Rock Island Line című zeneszám, mely nem meglepő módon a vasútról szól. Szinte minden, magára valamit is adó amerikai előadó feldolgozta ezt a nótát, az alábbi videón pedig Johnny Cash adja elő saját verzióját élőben. (Komoly sláger volt a Lonnie Donegan-féle verzió is.)
Mai utolsó videónk a Rock Island 1950-es évekből származó reklámfilmje. Nem méltánytalanságból kapott helyett cikkünk végén, hanem azért, mert a film elsősorban a vasúttársaság gazdasági hatásairól szól, és bemutatja a középnyugati vasutak jellegzetes piaci lehetőségeit: élőállatok, mezőgazdasági termények és gépek. Vasúti szempontból a film erénye viszont, hogy még gőzösök is előkerülnek, illetve ritkaságként a Rocket-család klasszikus hosszúságú (mind a szerelvény, mint az útvonal szmepontjából) expresszei is feltűnnek vágóképként.
Mai utolsó videónk a Rock Island 1950-es évekből származó reklámfilmje. Nem méltánytalanságból kapott helyett cikkünk végén, hanem azért, mert a film elsősorban a vasúttársaság gazdasági hatásairól szól, és bemutatja a középnyugati vasutak jellegzetes piaci lehetőségeit: élőállatok, mezőgazdasági termények és gépek. Vasúti szempontból a film erénye viszont, hogy még gőzösök is előkerülnek, illetve ritkaságként a Rocket-család klasszikus hosszúságú (mind a szerelvény, mint az útvonal szmepontjából) expresszei is feltűnnek vágóképként.
Magyarics Zoltán