A Német Demokratikus Köztársaságot 1949. október 7-én alapították Kelet-Berlinben. Az aktus nem volt kifejezetten ünnepiek mondható: külföldi újságírók előtt bemutatták a szovjet megszállási övezetben újonnan megalakult ország zászlaját és alkotmányát, ezzel deklarálva, hogy ezentúl Európa kellős közepén nem egy, hanem rögtön két Németország is lesz. Az 1961 nyaráig eltelt szűk 12 évben Kelet-Berlinen keresztül 2 670 000 fő, az NDK lakosságának kb. 20%-a emigrált nyugatra, ennek pedig messzemenő következményei lettek a jövőre nézve…
Az 1961. augusztus 12-ről 13-ra virradó éjszakán az NDK lezárta a szovjet szektor városon belüli, valamint Nyugat-Berlin körül húzódó határát. A szektorhatárokra először szögesdrótot húztak ki, ezt követően az NDK-felőli oldalon árkokat kezdtek ásni, a gépkocsival történő áttörés megakadályozása céljából. Ezt követően fokozatosan, november végéig épült ki az a komplex műszaki és katonai zárrendszer, melyet berlini falként („Mauer”) ismerünk, s melynek szerkezetét az alábbi ábra szemlélteti.
(forrás: Wikipedia)
Ami azonban minket jobban érdekel az az, hogy a felszíni intézkedésekkel egy időben a föld alatt is drámai változások mentek végbe. Augusztus 12-én éjszaka az NDK belügyminisztere (Karl Maron) a következőket rendelte el „Berlin város közlekedésének változásai tárgyában” (zárójelben az érintett vonalak és állomások mai neve szerepel):
- az A I-es vonal (U2) Thälmannplatz (Mohrenstraße) és Gleisdreieck közötti szakaszát a forgalomból 1961. augusztus 13-án üzemkezdettől ki kell zárni;
- a B I-es vonal (U1) Warschauer Brücke (Warschauer Straße) és Schlesisches Tor közötti szakaszát úgyszintén;
- a Potsdamer Platz és Warschauer Brücke állomásokat az utasforgalom elől el kell zárni;
- a C (U6) és D (U8) vonalak Kelet-Berlin területe alatt a továbbiakban tranzitvonalként üzemelnek; ezeken az NDK területe alatti állomások 1961. augusztus 13-án üzemkezdettől nem kerülnek kiszolgálásra, rajtuk a nyugati vonatok megállás nélkül haladnak át, az állomások őrzéséről az NDK határőrsége fegyveres szolgálattal gondoskodik;
- Berlin-Friedrichstraße állomáson különleges határátkelőhely és tranzit-övezet kerül kiépítésre („Tränenpalast”);
- - a következő állomásokat a forgalomból, valamint az utazóközönség elől – további intézkedésig – el kell zárni: Stadtmitte, Französische Straße, Oranienburger Tor, Nordbahnhof (Zinnowitzer Str.), Walter-Ulbricht-Stadion (Schwartzkopffstraße), Heinrich-Heine-Straße, Jannowitzbrücke, Alexanderplatz (D-Bahnsteig), Weinmeisterstraße, Rosenthaler Platz, Bernauer Straße.
A fentiek eredményeképpen tehát keleten két metróvonal maradt: a mai U2 Thälmannplatz (Mohrenstraße)–Pankow (Vinetastraße), valamint az U5 Alexanderplatz–Friedrichsfelde viszonylatok.
Noha a határzárási munkálatok 12-én este és éjjel a felszínen már javában folytak, a földalatti közlekedésében 13-án a hajnali 1 órai üzemzárásig semmilyen fennakadás nem volt. A kelet-berliniek számára viszont intő jel lehetett, hogy 12-én a másnaptól lezárásra tervezett állomásokon az NDK fegyveres szervei több alkalommal igazoltatták az utasokat és a nyugat felé igyekvőket megakadályozták a továbbutazásban.
Nyugaton az NDK határzárja után terjedt el a köznyelvben a Geisterbahnhof, kb. „szellempályaudvar” kifejezés, célozva a C és D (U6, U8) vonal bezárt állomásaira. A nyugat-berlini tranzitvonalak utasaival teli vonatok maximum 25 km/h sebességgel haladhattak át az érintett állomásokon, amelyek csak annyira voltak megvilágítva, hogy a keleti határőrség fegyveresei orientálódni tudjanak. Ki- és beszállásra természetesen nem volt lehetőség, az őrök mind a keletiek, mind a nyugatiak vonatkozásában tűzparanccsal rendelkeztek. Az állomások összességében tehát meglehetősen túlvilági hangulatot árasztottak.
A kelet-berlini és a határt átlépő metróvonalak helyzete
(forrás: www.berliner-untergrundbahn.de)
(forrás: www.berliner-untergrundbahn.de)
Nyugaton az NDK határzárja után terjedt el a köznyelvben a Geisterbahnhof, kb. „szellempályaudvar” kifejezés, célozva a C és D (U6, U8) vonal bezárt állomásaira. A nyugat-berlini tranzitvonalak utasaival teli vonatok maximum 25 km/h sebességgel haladhattak át az érintett állomásokon, amelyek csak annyira voltak megvilágítva, hogy a keleti határőrség fegyveresei orientálódni tudjanak. Ki- és beszállásra természetesen nem volt lehetőség, az őrök mind a keletiek, mind a nyugatiak vonatkozásában tűzparanccsal rendelkeztek. Az állomások összességében tehát meglehetősen túlvilági hangulatot árasztottak.
(forrás: zughalt.de)
A nyugat-berlini vonalhálózati térképeken az állomások szerepeltek ugyan, de azzal a megjegyzéssel, hogy ott a vonatok nem állnak meg. A keleti térképeken a tranzitvonalak (valamint Nyugat-Berlin közlekedési hálózata) nem szerepeltek. Érdekes, hogy a korabeli Kelet-Berlin-várostérképek is olyan kivitelben készültek, melyeken a nyugati utcákat egyáltalán nem tüntették fel. A város a Brandenburgi kapunál, vagy bármelyik szektorhatáron lévő utca nyugati felén a térkép szerint úgy ért véget, hogy a topográfiai színezés a túloldalon sivatagot, jobb esetben erdőt jelölt; Nyugat-Berlin pedig egyáltalán nem is létezett. A „Berlin” elnevezést mindkét városrész magának vindikálta, egymást pedig a „kelet” vagy „nyugat” kiegészítéssel nevezték meg.
Kelet-Berlin belvárosának térképe, melyről a nyugati utcák és terek hiányoznak
(forrás: www.berlinermaueronline.de)
(forrás: www.berlinermaueronline.de)
Mint ahogyan Maron belügyminiszter rendelkezéséből kiderül, Berlin-Friedrichstraße kiemelt szerephez jutott: a föld alatti, valamint a föld feletti állomások is tovább üzemeltek, a metróról át lehetett szállni az S-Bahnra, valamint a nagyvasútra is, ez azonban csak a nyugat berlini utasok számára ment ilyen egyszerűen. A pályaudvart két részre osztották, a keletiek számára az ún. Tränenpalaston, a „könnyek palotáján” keresztül vezethetett az út nyugatra. Az utasokat itt órákon keresztül tartó útlevél- és csomagvizsgálatnak vetették alá, mely az esetek nagy részében a kiutazás megtiltásával járt. A határőrök egyébként is igyekeztek a kilépni igyekvőkre a lehető legnagyobb idegi-pszichikai nyomást gyakorolni (innen ered a „könnyek palotája” elnevezés), hogy ha lehet, kiutazási szándékuktól maguktól álljanak el.
A Tränenpalast bejárata 1962-ben
(forrás: Wikipedia)
(forrás: Wikipedia)
A három föld alatti (U2, U5, U8), valamint egy komplex föld feletti (S-Bahn, nagyvasút) pályaudvart magában foglaló Alexanderplatz sem feltétlenül könnyen áttekinthető, ráadásul úgy került kiépítésre, hogy mindenre mindenen keresztül át lehessen szállni. Az 1961-es határzárást követően a rengeteg befalazott be-, ki- és átjárónak köszönhetően leginkább egy útvesztőre hasonlított a létesítmény.
A közlekedési hálózat másik, a korszak szempontjából ikonikusnak mondható helyszíne a Potsdamer Platz. Európa egykoron legnagyobb közlekedési csomópontja, ahol az első berlini közlekedési lámpákat elhelyezték (1924), s ahol a harmincas években óránként 600 (!) villamos, autók ezrei és emberek százezrei haladtak át. 1945-re a tér gyakorlatilag egy romhalmazzá vált, ezt az állapotát pedig tartósan meg is őrizte, mert 1961-ben a Leipziger Platz felőli oldalán húzták fel a falat, így a Potsdamer Platz senki földjévé vált, – az alatta húzódó vasúti létesítményekkel együtt. Újranyitására utolsóként, 1992 márciusában, átfogó felújítás után került sor.
A közlekedési hálózat másik, a korszak szempontjából ikonikusnak mondható helyszíne a Potsdamer Platz. Európa egykoron legnagyobb közlekedési csomópontja, ahol az első berlini közlekedési lámpákat elhelyezték (1924), s ahol a harmincas években óránként 600 (!) villamos, autók ezrei és emberek százezrei haladtak át. 1945-re a tér gyakorlatilag egy romhalmazzá vált, ezt az állapotát pedig tartósan meg is őrizte, mert 1961-ben a Leipziger Platz felőli oldalán húzták fel a falat, így a Potsdamer Platz senki földjévé vált, – az alatta húzódó vasúti létesítményekkel együtt. Újranyitására utolsóként, 1992 márciusában, átfogó felújítás után került sor.
Ez és a további, a projektfoto.de oldalon található képek jól mutatják, hogy mit is jelent a „Geisterbahnhof¨ kifejezés
Végül röviden az újranyitásokról: az első állomás, melyet 1989. november 11-én, egyébként teljesen spontán módon nyitottak fel, a Jannowitzbrücke (U8), mely az első pár hétben szükségmegoldásként kézzel festett irányjelző-táblákkal volt ellátva. Ezt követte decemberben a Rosenthaler Platz (U8). Mindkét helyen provizórikus útlevél-ellenőrző kapukat állítottak fel, ahol eleinte még komolyan vették az NDK határőrei az ellenőrzéseket (kilépésre az első pár napban csak az NDK-ba történő visszautazást megtiltó pecséttel lehetett), azonban 1990 nyarára gyakorlatilag megszűnt az ellenőrzés jelentősége. Következőként megnyílt a Bernauer Straße (U8), 1990. júniusában az első gyorsvasúti állomás, az Oranienburger Straße, valamint az Unter den Linden (Brandenburger Tor) és a Nordbahnhof állomások is, ahol csak a legszükségesebb felújítási munkákat végezték el. Utolsóként, 1992. március 3-án a már említett Potsdamer Platz nyílt meg, műszakilag és esztétikailag tökéletesen felújított állapotában méltó záróakkorddal búcsúztatva a fal fennállásának és a város megosztottságának 28 dicstelen esztendejét.
1990. október 3-án az NDK parlamentje megtartotta utolsó ülését, melynek végén a keletnémet himnusz hangjaira bevonták az ország zászlaját. Az ország október 3-án 24:00 órakor megszűnt létezni, területe beolvadt az NSZK-ba. Az utolsó ülésnek helyt adó épületet (Palast der Republik) 2008 decemberére teljesen elbontották. Helyén ma közpark van.
Nánási Zoltán
