Profilból jók

A berlini metrókat taglaló írásainkban számtalanszor hivatkozunk arra, hogy a vonal a kis- vagy a nagyprofilú hálózat rész-e? Úgy gondoltuk, hogy érdemes azt is elmondani, mi a különbség a két rendszer között – ugyanis nem csak a méretekben van eltérés. Kis berlini metróhatározónk következik.

Aki a német fővárosban használta már a közösségi közlekedést, talán nem újdonság neki, hogy 146 kilométer hosszú U-Bahn-hálózat két, egymástól jól elkülönülő rendszerre oszlik. Hogy miért? Nos, ennek oka a hálózat történetében keresendő.
A berlini metróhálózaton 1902-ben indult meg a forgalom. Akkoriban jobbára a föld felett vezették a vonalakat, hiszen a föld alatti vonalvezetésnek nagy költségei voltak. Ki kellett ásni a vonal nyomvonalát, majd újra be kellett fedni – épp úgy, mint a budapesti földalattinál. Ráadásul a vonalak emiatt csak az utcák nyomvonalát követhették, házak bontására a legritkább esetben került sor. A magasvezetésű rendszerre utal az akkori üzemeltető neve is: a Hochbahngesselschaft (magyarul: Magasvasúti Társaság) volt az illetékes vállalat.

Jellegzetes kép a berlini kisprofilú hálózatról. Az U1-es viszonylaton közlekedő A3L sorozatú szerelvény érkezik a Kottbusser Tor állomáshoz

Egy A sorozatú, kisprofilú szerelvény. A jármű a kelet-berlini közlekedési cég, a BVB (VEB Berliner Verkehrsbetriebe) állagában volt. A kép a schöneweidei S-Bahn-főműhely udvarán készült, ahol a kelet-berlini metrók főjavítását is végezték
(forrás: Wikipedia)

A kisprofilú hálózat legfőbb ismertetőjele a megszokottnál keskenyebb, 2,3 méter széles kocsiszekrény. Az ilyen vonatokban a Budapestről is ismerős, hosszanti üléselrendezéssel találkozhatunk. A vonatok a 750 voltos egyenáramot pedig a felső tapintású harmadik sínről szedik.

A Kelet-Berlinben maradt kisprofilú vonalra az 1980-as évektől kezdve szerezték be a G sorozatú szerelvényeket. A sorozatból néhány példány – alapos felújítás után – ma is forgalomban van és az U2-es vonalon találkozhatunk velük. Képünk egy ilyen vonatot mutat az Olympiastadion állomáson

A kisprofilú hálózat legújabb járművei a Hk sorozatú kocsik, amelyek szintén az U2-es vonalon közlekednek. Az egyik ilyen vonat éppen Ruhleben felé tartva egy rövid pihenő erejéig állt meg a Märkisches Museum megállóban

Kelet és nyugat találkozása az Olympiastadionnál. Az U2-es vonal forgalmi kocsijaként érkezik egy GI/E sorozatú vonat, míg a tárolón egy A3L sorozatú vonat pihen

Berlinben jelenleg négy metróviszonylat sorolható a kisprofilú hálózathoz: az U1, U2, U3 és U4 viszonylatokról van szó. A GI/E és Hk sorozatú szerelvények az U2-es vonalon járnak, az U1, U3 és U4 viszonylatokon csak az A3 család járművei közlekednek. Ennek oka, hogy e vonalakon változók a szerelvényhosszok (2-8 kocsi, forgalomtól függően), míg a GI/E és Hk sorozatú vonatokból csak négy és nyolc kocsis vonatok állíthatók össze.

A kisprofilú szerelvények utasterében csak a hosszanti ülések férnek el. A képen egy A3L-71 sorozatú kocsi eredeti utastere látható – ma már a színvilág meglehetősen más, az elrendezés azonban maradt
(forrás: Wikipedia)

A nagyprofilú hálózat saját kocsijai 1924-től álltak forgalomba. Jellegzetességük a 2,65 méter széles kocsiszekrény és az alsó tapintású áramvezető sín, amiből a 750 voltos egyenáramot szedik a szerelvények. A vonatok – szélességük okán – alkalmasak a 2+2-es ülésosztású páholyok kialakítására.

Az F sorozatú kocsik utastere. Látható, hogy a szélesebb kocsiszekrénybe elfértek a 2+2-es páholyok is
(forrás: Wikipedia)

A nagyprofilú hálózaton jelenleg két típus közlekedik. Ezek közül az egyik, az F sorozat ikermotorkocsikból áll. A képen az U6-os vonal Tempelhof állomásán áll egy ilyen vonat

A másik járműsorozat az 1995-től beszerzett H. A hat kocsis vonatok végig átjárható szerelvények. A képen egy ilyen vonat látható az U8-as vonal Osloer Straße megállójában
(forrás: Wikipedia)

A nagyprofilú hálózathoz sorolható az U5, U55, U6, U7, U8 és U9-es viszonylat.
A két hálózat látszólag nem kompatibilis egymással. Azonban vannak esetek, amikor a kisprofilú járművek átkerülnek a nagyprofilú hálózatra. Mivel a nagyprofilú hálózat indításakor nem állt rendelkezésre elegendő mennyiségű jármű, segítségül hívták a keskenyebb hálózat felesleges kocsijait. A járművek és a peron közötti távolság áthidalására a vonatok oldalára fagerendákat erősítettek. Innen kapták ezek a szerelvények a „Blumenbretter” („Virágtartó”) becenevüket.

Egy AIK sorozatú kocsikból álló vonatról készült kép az Alexanderplatzon, 1964-ben. A szerelvény a nagyprofilú E vonalon közlekedik
(forrás: Bundesarchiv)

Az ilyen szerelvények a II. Világháború után is a mindennapokhoz tartoztak Kelet-Berlinben. A város keleti szektorában két metróvonal maradt: a B (később U2) viszonylat Potsdamer Platz–Pankow kisprofilú, míg a másik vonal, az E (ma U5) Alexanderplatz és Friedrichsfelde (később tovább Hönowba) közötti szakasza nagyprofilú lett. A vonalon közlekedő, C sorozatú kocsikat 1945-ben át kellett adni Moszkvának, így a vonalon átalakított, kisprofilú vonatok közlekedtek a régi S-Bahn-kocsikból átalakított, nagyprofilú E sorozatú vonatok 1962-es szolgálatba állásáig.

A régi S-Bahn-kocsikból (át)épített E sorozatú szerelvény érkezik Hönowba, valamikor a rendszerváltás környékén
(forrás: Wikipedia)

Más esetben is közlekednek kisprofilú szerelvények a nagyprofilú vonalakon: üzemi menetekként jobbára mozdonyok által vonatatva járnak, hiszen így megspórolható az áramszedő szerkezet időrabló átszerelése.

Az üzemi meneteket a nagyprofilú vonalakon legtöbbször üzemi mozdonyok segítségével végzik. Két szakszolgálati járműről készült képünk az Olyimpiastadion megálló mellett
(a másképp nem jelölt képek a szerző felvételei)

Mindazonáltal nem csak Berlinben létezik két, eltérő profilú metróhálózat. A legismertebb példa erre talán London, ahol a „Sub-surface” és a „Tube” járművek markánsan különböznek egymástól. De erről talán majd máskor…