Itthonról a legtöbbször csodálattal tekintünk a „Lajtán túlra”. Nem véletlenül: a vasúttársaságok kezdenek rájönni, hogy az utas a fontos. Ezért ha vonattal nem, akkor busszal, de igyekezenek elszállítani a közönséget.
A hír: „2009. március 13-án 14:30-tól kezdődően a Seltzhal–Kleinreifling–Amstetten vasútvonalon Admont és Hieflau állomások között a vonatok helyett (lavinaveszély miatt) vonatpótló autóbuszok közlekednek. A vágányzár várhatóan március 16-áig tart.”
Látszólag egyszerű ujjgyakorlat a vonatpótlás két állomás között. Azonban valahogy mégis máshogy sikerült megoldani, mint itthon. Hogy hogyan? Nos, megosztjuk olvasóinkkal mindazt, amit tapasztaltunk.
Ilyen hegyek között nem csoda, ha tavasszal lavinaveszély van. Az olvadó hó könnyen megcsúszhat és veszélyezteti a vasúti pályát. Az ÖBB pedig biztosra megy és megelőzi a bajt a vágányzárral
Az R 3789 számú vonat és személyzete már türemletlenül várakozik Selzthalban. Késik a csatlakozó vonat Graz felől. Sebaj, megvárjuk, hiszen nincs hova rohannunk. A végállomáson, Kleinreiflingben érkezésünk után egy órával lehet csak továbbutazni bármerre is. Befut az Eurocity, néhányan át is szállnak. Indulunk, jó húsz perc késéssel. A vonatkísérő a hangosbemondón köszönti az utasokat és máris mondja, hogy két állomás múltán buszra kell szállnunk. A busz pedig az állomás előtti téren már vár ránk. Remek!
A vonatpótló busz. A kijelzőn vonatpótló mivoltát jelző felirat, a szélvédőn pedig a célállomás. Jól szervezték – bár kérdés, vajon miért nem az ÖBB-csoporthoz tartozó Postbus adja a kocsikat?
Alig húsz perc száguldás után megérkezünk Admontba. A két kocsis ingavonatról leszáll az a néhány utas, aki még maradt és tovább is szeretne utazni. Öt utazóról van szó és ebbe a létszámba már e sorok íróját is beleszámoltuk. A mozdonyvezető akkurátusan végzi dolgát: lehúzza az áramszedőt, rögzíti a szerelvényt, bezárja a „hivatalt”. Közben a forgalmista segít egy nagy csomaggal utazó hölgynek, lecipeli a vasutas a buszmegállóhoz vezető néhány lépcsőn a tekintélyes méretű koffert. A buszvezető pedig nem unottan üldögél a vezetőülésben, hanem ugrik és segít. Közben persze látjuk, hogy valóban jó helyen vagyunk: az elektronikus kijelzőn a vonatpóltó mivoltát hirdető felirat, a szélvédő mögött pedig (igaz, ez csak egy laminált papírlap) a „Hieflau” szöveg mutatja a célállomást. A jegyvizsgáló fut még egy kört: megnézi, hogy biztosan nem maradt senki a vonaton, aki tovább szeretne jönni. Tényleg nem maradt senki. Felszáll ő is a buszra. De még várunk. Kire? Ja igen, a mozdonyvezető! Nos, ő nem marad a vonaton. Fogta a motyóját és felült ő is a buszra. Ajtók be, indulunk.
Jó húsz percet kanyargunk a folyóvölgyben, ahol a vasút is vezet. Lavinaveszélyre utaló jelet nem láttam, de nem is látszódott a közútról minden vasúti szakasz. Elhaladunk néhány állomás előtt; ahol van szolgálattevő, kijött inteni, hogy nincs utas, akár tovább is mehetünk, ha nincs leszálló. Nem is volt.
A jegyvizsgáló fanyarul megjegyezte, hogy minden utas kapott egy kocsit. Valóban, az öt utasnak öt kocsi jutott a hieflaui állomáson
Nemsokára meg is érkezünk Hieflauba. A négyvágányos állomáson ott áll már a vonatunk: kicsit hosszú ennek a néhány utasnak. A szerelvény végén a 1116 002-es Taurus zümmög, előtte pedig négy emeletes kocsi, majd egy normál vezérlőkocsi. Az utasok lekászálódnak a buszról, a jegyvizsgáló segít a nagy csomagos hölgynek. A mozdonyvezető felszáll a vonatra, beül a vezetőállásra és megyünk. Nem fékpróbázunk, nem kell körözni a vonat körül a mozdonyvezetőnek, csak annyi a dolga, hogy beüljön és vezessen. A másik kolléga úgy hagyta ott a vonatot, ahogy kell és ahogy a leggyorsabban lehet vele visszaindulni. Nem a papírmunkával és az üzembe helyezéssel volt elfoglalva a vonatszemélyzet, hanem azzal, hogy minél gyorsabban továbbindulhassunk és az utasoknak minél kevesebb kényelmetlenséget okozzanak.
Meglepetés: a 1116 002-5 számot viselő gép egyike annak a néhány, nem Railjetes Taurusnak, ami „tud magyarul”. Mégis, a gép Kleinreiflingben várakozik a Hieflauba induló személyvonat élén
Idehaza hogy nézne ki egy ilyen utazás? A mozdonyvezető maradna a vonaton és nem csinálna semmit, akár órákig. A jegyvizsgáló talán a busszal jönne, de az is lehet, hogy az utazás során két vagy három kalauzzal is találkoznánk. A vonat üzembe helyezése sem menne ilyen gyorsan, bizony elbíbelődnének ott néhány percig a vasutasok. Még akkor is, ha saját és az utazók érdekében nem mindent az utasítás betűje szerint, hanem „csak” annak szellemében végeznek. No és persze a busz sem biztos, hogy egy kényelmes távolsági kocsi, hanem egy már-már nosztalgiakocsinak tekinthető Ikarus lenne. A buszvezető vagy a forgalmista pedig nem biztos, hogy segítene az utasoknak...
Hieflau hangulatos vasútállomása
Hogy ez jó-e, jobb-e, mint ahogy idehaza csináljuk? Nem akarjuk megítélni mi. Az olvasókra bízzuk a döntést.
Csodálatos tájon kanyarog a személyvonat Kleinreifling felé. Ma már erre csak egy hétvégi vonatpár jár. Ezen felül néhány személvonat maradt meg a Weißenbach-St. Gallen–Kleinreifling szakaszon...
(a szerző felvételei 2009-ben készültek)
(a szerző felvételei 2009-ben készültek)
