A témát tekintve hálás időszakkal állunk szemben: közel már az ütemes menetrend bevezetése, így „nagy klasszikusok” élik utolsó éveiket. A MÁV már akkor is gőzerővel hajszolta a bűvös utaselégedettséget, és akkor sem volt tőle sokkal távolabb, mint ma – persze közelebb sem. Lássuk, mit is tartogatnak a porosodó fényképalbumok, és kezdjük utazásunkat egy nagy túlélővel!
Bizony, ez a Partium nemzetközi gyorsvonat, itt még „teljes díszében” gyorsít ki a debreceni Nagyállomásról egy nyári délelőttön. A jellegzetes vonat stabil „reggeli első” menetrendi fekvésében sokáig húzta, majd a vég hirtelen jött: az IC-k osztódásos szaporodásával egyik napról a másikra eltűnt a menetrendből. Talán jobb is így, emlékezetünkben teljes díszében, a szokásos „megszűnés előtti fokozatos inflálódás” nélkül él a mindig Gigant vontatta By-ok és pápaszemes kocsik hosszú sora, és a felhőtlen 120-as száguldás Debrecen-Nyíregyháza között – Ő volt a király a 100-as vonali gyorsvonatok között.
Volt másik nagy túlélő is persze, méghozzá az itt talán éppen 6304 számon futó Budapest-Nyugati–Mátészalka "intézmény". A rang itt már hamarabb tovatűnt: hamar „becsúsztak” a Bhv-k, jött velük a 100-as limit, és ha már lúd, legyen kövér: ezzel együtt járt a pápaszemes kocsik piros csíkkal lefokozott, a kohóérett típuson belül is a színvonal alját képviselő garnitúrája. Kézben maradt fülkeajtók, lehúzhatatlan ablakok sora - ugye ismerős? Viszont ebben a járatban futott legtovább belföldi gyorsvonatban étkezőkocsi - ez is egy út a halhatatlansághoz.
Robbanásszerű fejlődés is volt azonban a kétezres évek elején, amellyel a MÁV személyszállítási illetékesei feltétlenül megnyerték az utazóközönség kegyét - jellemző módon ehhez csak a MÁV felségjelzésű kocsikat kellett eltüntetniük. A cseh vasút (CD) két szerelvénye is hosszú ideig „beforgott” a 100-as vonalra, igazi minőségi ugrást hozva az utaskomfort terén. A rövidebbik szerelvény (4B + 1A) az Amicus nemzetközi gyors stokkja, míg a képen Nyíregyházára érkező hosszú szerelvény a Rastislav stokkja volt. Mindehhez a különleges színvonalhoz illett a 030-as Gigant, különc teljes pantográf áramszedőjével.
Hogy ne csak a levegőbe beszéljünk a színvonal kapcsán: így nézett ki egy átlagos, miskolci honállomású By-kocsi azokban az időkben. Állítólag elfagyott a miskolci kocsimosó, de lehet, hogy ez a marketing része volt...? Mindenesetre az ablakok körüli mosószeres (?) folyások abszolút passzolnak a rozsdás tetőhöz - utóbbi a 2 hétnél régebbi fővizsgadátum csalhatatlan jele ma is. Ezekben a daliás években persze egy ilyen kombinációt már nem lehetett megúszni piros csík nélkül - mintadarabunk így kimaradván az átlós gyorsvonatokból, Miskolc-Nyíregyháza személyvonatokon boldogította a tisztelt nagyérdeműt. (Vajon járt már azóta Sátoraljaújhelyen? És vissza is jött...?)
Mielőtt bárki azt mondaná, ez tiszta Moldávia, azért megnyugtatjuk: volt ám itt igyekezet! A fenti képen a fejlődés metaforája, az ICRapid szerelvénye vár bevetésre a Nyugati pályaudvar 13. vágányán, méghozzá még festékszagúan, az első napok egyikén. A később legendák ködébe vesző hostessek ekkor még léteztek (a szerző egy egész hostesst a saját szemével is látott, az 1. osztály ajtajánál a Nyugatiban), más extra szolgáltatás már akkor sem nagyon volt. Üzleti(nek szánt?) vonat üzleti szolgáltatások nélkül - a bukta borítékolva volt. Nem tudhatjuk, hogy a sírva vígadás, a szép emlékek, vagy csak a szokásos „minden mindegy” hozzáállás miatt maradtak így a kocsik, de kifejezetten vicces látvány volt 2010 januárjában az Ady Endre IC Kolozsvárról kidöcögő szerelvényében az ICR-logós kocsi.
Az élet persze nem csak a fővonalakon zajlott, sőt! Az igazi esemény egy időben a „Bz-vész” volt. Emlékezetes: tengelyrepedés gyanúja-veszélye miatt a Bz-motorkocsik kényszerpihenőre kényszerültek. A mellékkocsikat az húzta, ami éppen volt, Szergejtől Dácsiáig. Vésztőn akkor még volt fűtőház, sőt akkor még volt is oda állomásítva valami, sőt egyenesen Gokart! Az eredeti színterv szerint visszafestett 2009-es Gokart itt egy tavaszi estén készülődik Püspökladányból Vésztő felé. A képből már nagyjából csak a Püspökladány–Szeghalom vonal léte nem történelem, de vajon meddig?
Ha már történelem: az Ady Endre mikor IC volt, mikor fapados gyorsvonat... mikor éppen az utóbbi, akkor a 20-41-esek öregbítették a MÁV hírnevét Erdélyben. Valószínűleg a jogelőd Claudiopolis sötétzöld középfeljárós, termes CFR-kocsijai miatti válaszcsapásként küldték a 20-41-eseket erre a vonatra, a kocsitípus bevetése kapcsán mindenesetre jószándékot feltételezni nehéz. A fenti példány viszont Sáp és Báránd között lángra kapott, így viszonylag időben került az őt megillető helyre: a debreceni kocsitároló leghátsó vágányára (a képen) majd vasanyagaként újrahasznosításra.
Postavonat viszont még volt, és a postakocsik előtt még akár szebb jövő is állhatott volna - ha valamilyen rejtélyes okból a posta nem találta volna fel a spanyolviaszt a közúti szállítással. Itt mindenesetre még békésen pihen napközben a nyíregyházi postacsonkában egy szép Ganz-Hunslet postakocsi. Aztán jött a tarvágás, és az a levél, ami anno másnapra az ország másik végébe ért, ma 3-4 munkanapig kóborol. Ez is nyilván értünk, a fogyasztókért történt.
De... „The show must go on”, illetve esetünkben „The roncsderbi must go on”: Nyírábrány felől érkezik Vámospércsre egy nevenincs személyvonat, 35+ fok melegben, késés +20' körül. A Bhv-k műbőrüléseibe Debrecenig kétszer is bele lehet sülni (no nem a távolság, hanem csak a menetidő miatt...), függöny sehol, a csatlakozó IC-vonatot a Dohánygyár mellett a 100-as vonal mellé kibukkanva látjuk elhúzni – szóval semmi rendkívüli. Ezzel a képpel így adózzunk a MÁV átütő sikereket hozó hétköznapjainak!
A „vasutat nyáron a gaz, télen a fagy tartja össze” a Moldova-klasszikus szerint. Meg persze a Szilik és Gigantok! Akkoriban más „csápos” a betévedő V46-os sorozaton kívül nem is járt Debrecenben. A nyíregyházi 1083-as Szili ekkortájt stabil gyorsfordás volt – akkoriban pedig javában zajlott a gyorsvonatok agóniája. Egyre több megállás, időnként „S” mint sebesvonat, 120-as tempó helyett egyre általánosabb lett a kocsik állapota/típusa miatt a 100/100-as menetrend. Mára letisztult a kép: van Intercity és van személyvonat – csak az utóbbit néha az ellenség megtévesztésére vastag betűvel jelölik a menetrendben.
Persze van, aki semmi rosszat nem tett... az NDK-eredetű A26-os a MOL ebesi telephelyének egyik sarkában volt stabil leltári tárgy. Összeállításunk mai részét a hétköznapok eme névtelen hősével zárjuk... és folytatása következik!
